Prológus

- Valakinek hajnalban dolgoznia is kell! – förmedtem fel idegesen a szomszéd szobából átszűrődő hangok miatt, amit Louis is a legújabb hazahozott ''barátnője'' hallatott. 

Idegesen fújtattam, majd felpattantam az ágyamból, és a fal elé sétáltam. A fal beleremegett, mikor Louisék ágytámlája a falnak csapódott, amitől lassan a hajam téptem. 

- Kuss legyen! – dörömböltem a falon, de a helyzet továbbra is változatlan maradt. Nagyszerű, még az kezeim is megfájdultak az erős ütlegelések miatt. Fájdalmasan felnyögtem, majd magamra kapta a karfámon pihenő fehér köntösöm és Louis ajtaja elé száguldoztam. Hirtelen akartam belépni a szobába, de lábaim megtorpantak, gyors gondolat futott végig az agyamon, hogy talán nem a legjobb ötlet, előbb inkább figyelmeztetem őket, hogy, ha nem hagyják, abba kénytelen leszek cselekedni.

- Louis… - kopogtattam az ajtón, de nem kaptam választ – Kérlek, szükségem van egy kis nyugodt pihenésre! – kiabáltam, de még mindig figyelmen kívül hagytak. Vettem egy mély levegőt, és feltéptem a kilincset. 

- Debbie, mit keresel te a szobámban?! – kérdezte ingerülten Louis, miközben az alatta lévő lány kezeivel takargatta magát. Szavai hallatán, egy pillanat alatt felment bennem a pumpa, és éreztem, ahogy a fejem pirosas árnyalatokat vett fel az idegességtől. 

- Először is, a nevem Deborah – mondom el neki, már vagy ezredijére – Másodszor pedig, még is mit keresnék, Louis?! Nem egyszer szóltam már ezért, képtelen vagyok így aludni! – kiabálom el magam panaszosan, majd folytatnám a mondani valóm, de a lány közbe szól. 

- Louis, ki ez a csaj?! És miért hagyod, hogy kiabáljon veled?! – mutogatott rám a szőke lány, miközben nyávogós hangából lerít az értelem. 

- Ő csak a lakó társam. – próbál magyarázkodni Louis – de semmi baj baby, már is folytathatjuk. Debbie, kifelé! – mutatott az ajtó felé, miközben testem mellett a kezeim ökölbe szorulnak. 

- Egy lépést sem mozdulok innen! – fontam körbe karjaim testem felett. 

- Na jó! Én lelépek! – mondja a lány, és mellkasánál fogva arrébb löki Louist, majd szedegetni kezdte a ruháit, mire megforgattam szemeim. 

Az utolsó ruhadarabot vette fel magára, majd az ajtó felé sétált. 

- Ashley, várj! – szólt utána az ágyon fekvő Louis, mire a szőke lány megfordult.

- A nevem Lisa! – emeli fel fenyegetően mutató ujját, majd megpördült a tengelye körül. 

- Pedig eddig hallgattál rá… - motyogja Louis, de mintha a lány meg se hallotta volna, hagyta el a szobát egy hangos csapódással. 

- Gratulálok, ezt jól meg csináltad! – förmedt rám Louis, mire a szám tátva maradt. 

- Ne, hogy már te legyél ideges, nem hiszem, hogy te vagy az, aki már egy hete nem aludt egy percet se! 

- Én, se aludtam! – villantott egy perverz vigyort az arcán a kócos barna srác, de egy pillanat alatt lett újra komor arca. Felült az ágyon, nem volt rajta más, csak egy fekete boxer – Mit bánom azt a kis ribancot! – legyint egyet Louis – Te viszont, igazán megtanulhatnád, hogy a szobám számodra tabu! Nem akarlak itt látni! – mutatott az ajtó felé. 

- Nem hiszem el, hogy nem lehet felfogni, hogy nekem olyan munkahelyem van, ami józan odafigyelést igényel. Én csak aludni szeretnék, ilyen nehéz megérteni?! – tártam szét kezeim, mire Louis idegesítő bólogatásba kezdett, miközben egy gúnyos mosoly terült el az arcán. 

- Igazán…? Tudod, senki nem kérte, hogy költözz ide Deborah! – mondta ki végre normálisan a nevemet, de azt hiszem, ezt is csak azért, hogy még jobban felhergeljen – Ne felejtsd el, hogy bármikor kirakhatlak! – mondta, mire szavai hallatán teljesen megsemmisültem. 

- Most komolyan fenyegetsz?! – fújtattam, majd megfordultam, és hasonlóan, mint a szőke lány, elhagytam a szobát egy annál, sokkalta nagyobb csapódással. Talán még a fal is megrepedt benne… 

Elegem van belőle! Semmi másra nem képes csak megbántani újra- és újra. Ez se az első alkalom volt, hanem a sokadik. Meddig fogom ezt még tűrni?