Felbosszantva

Helló mindenki! :D Amint látjátok visszatértem, eme csodálatosnak ígérkező bloggal, aminek remélem sokan örültök. El kell mondanom ledöbbentettetek ezzel a rengeteg feliratkozóval az első bejegyzésnél. Ahogy láttam sokaknak tetszett nem tudom, hogy ez az előző blogomnak köszönhető e vagy csak a prológus, minden esetre hatalmas köszönet érte! :) A sok jó mellett, találkoztam negatívval is, amit egyenlőre nem tudok hová tenni, hiszen csak az első résznél tartunk, kérlek bízzatok abban, hogy kitalálok valamit, hogy izgalmassá tegyem a történetet. Még egyszer ezer csók, és ölelés a feliratkozóknak, jó olvasását! :) <3
 
California a lehetőségek világának ígérkezett, egy olyan lánynak amilyen én vagyok. Úgy tűnt, hogy egy álmom válhat valóra, de tévedtem. Hogy hol is kezdődött? 

Egy egyszerű telefonhívással, amiben közölték, hogy felvettek, de nem ment minden olyan tökéletesen, ahogy én azt elképzeltem. Távol az otthonomtól kaptam meg, a munkahelyet, amire vágytam, szóval képtelen voltam elköltözni hűn szeretett házamból, ott hagyva ezzel a barátaimat, és a családom. Kérdéses volt az is, hogy hol fogok lakni, ezért legjobb barátnőmhöz fordultam segítségért. Nincs olyan ember, akit ő nem ismerne, így könnyen megtalálta a megoldást a problémámra. Ismert egy californiai srácot, akihez végül – sok, sok kérlelés után- sikerült be könyörögnie engem. 

Reméltem, hogy minden tökéletes lesz, a munkahelyem csodálatos volt, a kollégáim kedvesek és segítő készek voltak velem, ellentétben a szobatársammal, Louisal. Összességébe véve, talán nem ismertem olyan embert, akinek a személyisége annyira kiállhatatlan akár az övé volt. Nem lehetett megszokni, se hozzá szokni. Még is volt bennem valami, ami talán a külsőségeknek köszönhető vonzódás váltott ki belőlem. Hihetetlennek találtam, hogy Louis teljesen immunis a külvilággal szemben, semmilyen érzelmet nem láttam még rajta megjelenni. Talán a hírnév tette őt azzá, ami. Az egyetlen dolog, ami boldoggá teszi a megszállott lelkesedése az autóversenyzés iránt, de családról, vagy normális kapcsolatáról még sosem hallottam. Talán nem is volt, vagy csak én nem tudtam róla. 

Lassan három hete laktam nála, de a viták és a veszekedéseink száma meghaladta a végtelent. Hálát adom az úrnak, hogy ma reggel még nem kelt fel, és így szépen, nyugodtan készülhetek el a munkába. Felültem az ágyamon, és körbe néztem a szobában, nagyokat nyújtóztam, és hallottam, ahogy a csontjaim ennek hatására ropogni kezdenek. Egy hatalmas ásítás után nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, és a tükrös szekrényhez mentem, majd leültem az előtte álló puffra. Kócos hajamba túrtam, amit a gubancok miatt, csak nagy nehezen tudtam átfésülni ujjaimmal, ezért fésűmért nyúltam és azzal próbálkoztam. Mikor végre teljesen sima lett, egy laza mozdulattal kontyba fogtam a fejem tetején. Az asztalon heverő pipere cuccokért nyúltam, és megragadtam egy vörös színű rúzst, majd rózsaszín száraz ajkaimra kentem. Szokásos módon csücsörítettem egyet a tükörnek, hogy leellenőrizzem jól sikerült e elkennem a színeket. Egy lehelet finom sminket vittem fel szemeimre, és ezzel letudtam a sminkelést. A lehető legvadabb arcomat mutattam magamnak, ami elégedetten köszönt vissza rám. Felálltam a puffról és a szekrényemhez mentem. Munkámhoz illően szép, elegáns viseletet választottam egy bőr magas sarkúval párosítva. Gyorsan magamra kapkodtam gyűrűimet, amik nélkül sehová nem indulok. Megragadtam a cipőmmel azonos színű szintén bőr táskám és kiléptem szobámból. Ebben a pillanatban nyílt ki Louis ajtaja, és kilépett rajta a barna, fáradt kék szemű srác. Nap barnított testét egy szürke melegítő nadrág takarta. Szemeit rám emelte, de meg se szólalt csak lassan elslattyogott a hűtőig. 

- Jó reggelt! – mosolyogtam, miközben lehajtottam egy pohár hideg vizet torkomon. Igen, ez is egy szokás nálam. 

- Jobbat. – dörmögte álmos hangján, majd kivett a tejet a hűtőből és a pultra tette. Nadrágját minimálisan feljebb húzta, és meghúzta a két rajta lógó fűzőt, de így is rakoncátlanul csúszkált le a csípőjéről. Látványosan végig mérte egész testem, és egy cseppet se zavarta, hogy rajta kaptam – Ilyen ruhába, nem szoktál fizetésemelést kapni? – kérdezi pimaszul vigyorogva, miközben félig begombolt blézerem kémlelte. 

- Tudod, a főnököm nő, és, ha férfi is lennem semmilyen szexuális kapcsolatot nem folytatnék vele. – forgatom meg szemeim, majd az előszobában kinyitottam az ajtót, és amilyen gyorsan csak lehetett hagytam el a házat. 

Elegem van abból, hogy megengedheti magának, hogy minden nőn úgy nézzen végig, akár egy olcsó hús cafaton, és, hogy el kell viselnem a folyamatos perverz kérdéseit, holott semmi joga, hogy így szóljon hozzám. Nem vagyok a ribanca, a barátnője meg pláne!

Képes volt egyetlen mondattal feszültséget kellteni bennem?

Tűsarkúmban óvatosan szeltem az utcát, mire megérkeztem a munkahelyemre. Kitártam az ajtót, mire egyszerre három szempár emelte rám üveges szemeit a monitorról.

- Sziasztok! - köszöntem, mire ők mosolyogva viszonozták.

- Szia Drágám! - mondta a főnök nőm, és adott két puszit - Milyen kis csinos vagy ma! - nézett végig rajtam, miközben nyájasan mosolygott. Eszembe jutottak Louis reggeli szavai, de hamar el is tereltem figyelmem róluk.

- Köszönöm. - mondtam csöndesen, majd leültem a gurulós székemre, és közelebb húztam magam az íróasztalomhoz. Benyomtam egy gombot a számítógép oldalán, minek következtében bekapcsolt a gépezet.

- Na és, mi a mai témánk? - dőltem hátra a székembe, amíg a számítógép töltött.

- Egy divat magazin kért minket, hogy írjunk cikket a legújabb ciki ruhákról, amiket sztárok hordanak. Mondhatni, a szokásos " hogyan járassuk le a hírességeket" téma. - válaszolta a mellettem ülő Chole, miközben a teája filterét áztatgatta a forró vízben.

- Oh, micsoda újdonság! - mondtam szarkasztikus iróniával a hangomban, majd a gép elé görnyedve nézegettem a humorosabbnál- humorosabb ruhákat. Mellettem csöndben dolgozott Chole, és Sue és a főnököm Monica.

- Tényleg, merre van Adam? - teszem fel a kérdést, a mellettem lévő üres asztal felé mutogatva.

- Adódott egy kis probléma a jegyesével, kicsit összekaptak, úgy hogy megkért, hogy ma kivehessen egy szabad napot. - magyarázta Monica.

- Oh, megértem, hát...nem könnyű együtt élni valakivel. - sóhajtottam együtt érzően.

- Tényleg...! Mi van Louisal? - emelgeti szemöldökét Sue, amit nem tudtam nem megmosolyogni.

Louisról sokan azt hiszik, hogy a jóképű srác külső kedvességgel társult, de éppen ellenkezőleg, amit ők látnak a TV- n és a monitoron keresztül az nem más, mint puszta képmutatás a közönséggel szemben, egy álca. Louis se hülye, pontosan tudja, hogy az emberek mennyire könnyen megvezethetőek.

 - Ne is emlegesd inkább... – legyintettem - Örülök, hogy egy kicsit nem látom most őt. - mondom idegesen fújtatva a szavakat.

- Ne butáskodj már! Louis kedves srác, és igazán hozzád illő lenne, ha egy kicsit nyitnál felé. - győzködött Chole, miközben a keze még mindig serényen járt a billentyűzeten.

- Valóban? Próbálj túlélni mellette egy napot is. - válaszoltam passzívan - Tudod, egyáltalán nem olyan, mint amilyennek mutatja magát, kiállhatatlan és bunkó. Kétlem, hogy köztünk bármi is lehet majd. - ráztam meg a fejem, és tovább dolgoztam.

Rutinosan végeztem a feladatom, hiszen nem először írok ebben a témában egy újságnak.

- Azért én drukkolok neked. - kacsintott felém az apró termetű Sue, mire megadóan bólintottam egyet lezárva ezzel a témát.

Egy pár óra elteltével, végre végeztem a cikkel, majd kinyomtattam egy példányt és elégedetten dobtam le Monica elé.

A kék szemű nő, gyorsan futotta át szemeivel a sorokat, majd elégedetten elmosolyodott.

- Tökéletes, szép munka Deborah. - mondta szelíd hangján, vigyorogva – Na, sipirc haza! - mutat az ajtó felé.

- Köszi! Sziasztok, lányok! - vettem fel vállamra a táskám, és elindultam haza.

Mivel nagyon közel lakok a munkahelyemhez, így hamar haza is értem. Kinyitottam az ajtót, mire rögvest fülsüketítő zaj csapta meg a fülem. Kicsit beljebb érve láttam, ahogy Louis és az egyik haverja - aki valljuk be a pénze miatt kedveli - játszott vele, valami új video játékon. A TV-n max hangerőn volt hallható a zombi hörgés, és az emberi sikolyok hangja, amitől a falnak lehetett menni.

Megpróbáltam nem felbosszantani magam, ezért egy laza mozdulattal elindultam a szobám felé. Amikor Louis haverja észrevett a szemei elkerekedtek.

- Louis... Új bejárónőd van? - csillant fel a szeme és újra tapasztaltam az érzést, amikor egy hús cafatnak érzem magam. Szem forgatva folytattam utam a szoba felé. Tekintete szinte lyukat fúrt rajtam, de nem ez volt ami igazán felbosszantott.

- Így van. - válaszolta Louis hangján hallani lehetett, hogy mosolyog, mire a szám is tátva maradt. Megpördültem, és találkoztam a " mindjárt megijedek" arcával.

Pár másodpercig csak kerestem a megfelelő szavakat.

- Nézd Louis, nagyon hálás vagyok, hogy befogadtál és itt lakhatok nálad, de ettől függetlenül nem vagyok se a személyes kurvád, se a bejárónőd! Értékelném, ha tiszteletben tartanád ezeket, és megpróbálnál egy napra normális lenni!

- Akkor ne viselkedj, és öltözködj úgy, mint egy kurva. - kacsintott mosolyogva.

- Látod... Pontosan erről beszéltem! - fordultam meg és berohantam a szobámba, magamra zárva az ajtót.