Nem tudom ki vagy

Helló mindenki!!!! Meghoztam az új részt, aminek nagyon remélem, mindenki örül. Nos, ami azt illeti az utóbbi időben (nem tudom, hogy a kihagyás miatt-e), de eléggé érdektelennek érzem a történetet, elég kevés visszajelzést kapok a felől, hogy kinek mi a véleménye, pedig minden véleményt nagyon fontosan találok, szóval ezért is kérlek titeket, hogy a kihagyás után, kicsit aktivizálódjatok! Mindenesetre a díjért nagyon nagy köszönet, és hatalmas ölelés Shannonnak! :) Minden apró támogatást, és a cserékért is hálás vagyok nektek, na de nem is fecsérlem az időt, jó olvasását! :)


Louis szembe fordított magával, tartása erős volt, és határozott, kéj sóvár tekintettel nézegette ajkaim, majd durván csókolt meg. Éreztem, az alkohol ízű ajkait, ahogy egyre gyengédebben kóstolgatják az enyémet, egyáltalán nem tetszett a helyzet, bűnösnek éreztem magam, amiért ilyen könnyedén belementem a mocskos kis játékába.

Louis, amit észlelte, hogy csókja csöppet sem nyert viszonzást kicsit elhúzódott tőlem, és a fülem mögötti részre tévedt. Jól eső hideg borzongás helyett, tettei inkább egyre kellemetlenebbek lettek. Földbe gyökerezett lábakkal álltam előtte, és némán tűrtem tetteit, észrevettem, ahogy kezei ingem gombjánál babrálnak. Alsó ajkamba haraptam, amikor elhúzódott nyakamtól, és lecibálta rólam pezsgő színű vászon ingem. Végig nézett a csipkével ellátott fekete melltartómon, és kihívóan összeharapta száját, de ahogy elnéztem sokkal jobban érdekelte a tartalma, mint sem a sok csipke. Jobb kezével erőteljesen belemarkolt a mellembe, mire nyögés helyett egy fájdalmas sóhaj hagyta el a szám. Éreztem, ahogy forró tenyerével végig simít az oldalamon, keresve a hátam közepén lévő kis kapcsot. Nem akartam ezt csinálni, nem akartam vele kényszeresen lefeküdni, úgy érzem magam, mint egy prosti, akit kedvére fogdoshatnak csak úgy, hogy egy szava se lehet. Lelkiismeret furdalásom volt magammal szembe, azzal, hogy kimutatom, hogy élvezem, elveszítettem volna az összes erkölcsöm vele szemben. Louis tekintetét az arcomra szegezi, és még fájdalmasabbá vált, hogy szembe kell vele nézzek, aprókat szuszogtam, és egyetlen könnycseppel elárultam magam. A kócos barna hajú srác kicsit elfordította fejét értetlenül, majd eleresztett, és hátrált egy lépést. Szégyenkezve magam elé kereszteztem a karjaim, de így is ugyanolyan végtelennek éreztem magam, mint eddig.

- Tudod, más nők örömükbe sírnának, ha lefeküdhetnének velem. – mondta teljesen komolyan, ami tőle szokatlan volt. – Nem értelek téged. – tette hozzá, majd a kezembe adta a nem rég levett ingem, mivel látta, hogy kényelmetlenül érzem magam nélküle.

- Mert ők nem ismernek téged. – mondtam mélyen a szemébe nézve, és láttam, hogy a mondatom hatására állkapcsa megfeszült, és nagyot nyelt. 

- Még is miből gondolod, hogy te ismersz? –teszi fel a kérdést, észrevehetően feszülten várva a választ.

- Hiszen veled élek. – tártam szét a kezeimet magyarázóan, de még is bizonytalanul hangsúlyozva.

Louis kicsit felháborodottan, és hitetlenkedve megrázta a fejét.

- Ez nem jelent semmit. –nézett továbbra is komolyan a szemembe, és erősen megnyomta a ’semmit’ szót.

Kicsit eltátottam a számat, ahogy láttam magam előtt Louist elviharzani a saját szobájába, ekkor jöttem rá, hogy attól függetlenül, hogy vele élek valóban nem tudok róla semmit. Most az először láttam be magamnak, hogy igaza van.

***

Már több mint három napja, egy szót se váltottam Louissal, teljesen átnéz rajtam a történtek óta, és úgy vélem, ez nem a be nem tartott fogadásunk eredménye, sokkal inkább, az amiért olyan csúnyán viselkedtem vele. Egyre jobban furdalt a lelkiismeretem, nem tudtam kiverni a fejemből, azt, hogy megbántottam őt, hiába próbáltam elhessegetni a gondolataimat, mindig visszakalandoztak egy-egy  kínos találkozásnál a házban. Folyamatosan átnézett rajtam, nem szólt hozzám, és valahogy még a piszkálódástól is elment a kedve, ami nála nagy szó. Nem akartam bevallani magamnak, de a három nap alatt rájöttem arra, hogy igen is foglalkoztat, az, hogy ő haragszik rám. Valahogy még a folyamatos sértő megjegyzéseit is jobban eltudtam volna fogadni, mint azt, hogy egyáltalán ne szóljon hozzám.  Kötelességemnek éreztem magammal szembe, hogy bocsánatot kérjek tőle, hiszen ez úttal túl messzire mentem a szócsatákban, hiszen egyáltalán nem ismerem őt.

Louis szobájának ajtaja előtt álltam, a kiszűrődő hangokból ítélve meccset nézett, tehát megfelelő alkalom a bocsánatkéréshez. Kettőt kopogtam az ajtaján, majd lassan benyitottam, beléptem a szobába, és bezártam magam mögött az ajtót. 

A mogyoró barna hajú srác az ágyon feküdt, tekintetét, le-fel járatta az egész testemen, kissé összeráncolta a szemöldökét, majd visszanézett a TV képernyőjére. 

- Miért zavarsz…? – kérdezte flegmán, miközben kezében tartott dobozos sörébe kortyolt.

- Én csak, azt szeretném mondani, hogy sajnálom ami történt… Gondolkodtam, és rájöttem, hogy igazad volt, egyáltalán nem ismerlek téged,akkor se, ha egy házban élünk, és éppen ezért… - folytattam volna, de ekkor Louis halk nevetését hallottam meg, mire a padlóról rákaptam szemeim.

- Te komolyan azt gondoltad, hogy pont miattad vagyok magam alatt? Annyira naiv vagy. – nevetett, miközben az én arcom egyre vörösebb lett a hallottak után. 

Louis kis idő múlva abba hagyta a nevetést, az arcáról a vigyor is lassan kezdett eltűnni, végül újra a meccsre terelődött az összes figyelme, miközben én még mindig totálisan megsemmisülve ácsorogtam az ajtaja előtt.

- Még mindig itt vagy? – nézett vissza rám, egy pimasz mosollyal az arcán.

Kissé tétovázva, eszembe jutott egy újabb ötlet. Lazaságot színlelve, Louis ágyához sétáltam, majd ledobtam magam az ágyára mellé.

- A Real Madrid játszik? Ők a kedvenceim! – mondtam, miközben a meccset kezdtem el nézni, de a szemem sarkából láttam Louis arcán a meglepődöttséget.

Az éjjeli szekrényén, pár fel nem bontott sör várakozott, mire megragadtam egyet, és egy kisebb sercenéssel felbontottam, majd bele is kortyoltam a hideg italba.

- Nekem a másik csapat. – vágta rá. – Amúgy is, fogadni mernék, hogy csak C. Ronaldo miatt szereted őket. – forgatta meg szemeit.

- Természetes. Csak nem gondolod, hogy ilyenekkel foglalkozok? – nézek rá mosolyogva, de továbbra is a tévét bámulja, kicsit mozgolódok az ágyon mellette, oldalasan fekve, nézem Louis rezzenéstelen arcát. 

- Mióta nem élsz együtt a szüleiddel? – kérdezem, teljes figyelmem neki szentelve.

- Semmi közöd hozzá. – nézett rám egyetlen röpke pillanatra, de annyira flegmán amennyire csak tudott.

- Bunkó. – mondtam, folyamatosan elhalkulva, mire Louis nagyot sóhajtott, és tekintetét rám vezette.

- Tizenkilenc éves koromban döntöttem úgy, hogy elköltözök a szüleimtől a bizonyos, ’ nagy veszekedés ’ után, miután elő álltam az ötlettel, hogy autóversenyző szeretnék lenni. Az apám kinevetett, és esze ágába se volt támogatni engem, hogy elérjem azt amit szeretnék,sőt, minden erejével azon volt, hogy hátráltasson, az anyám meg… Túlságosan is aggódott értem, hogy,majd egyszer valami bajom esik, ezért apám mellé állt. Egyedül a húgommal tartom fenn a kapcsolatot, és egyedül tőle hallok a szüleim felől. Nem megyek haza, azt akarom, hogy csak a médiából tudják mire vittem nélkülük. – mondta Louis, miközben hol a szemembe, hol pedig a tv-t nézte fél szemmel. Egyáltalán nem látszott az arcán bármilyen fájdalom, ridegen, és unott hangon beszélt minderről. 

- De ha a szüleid nem támogattak, akkor honnan jutottál pénzhez? – húztam fel szemöldököm érdeklődve.

- Mindent Andynek köszönhetek, ameddig nem lettem híres csak kisebb utca versenyekre jártam esténként az apám kocsijával, folyton elloptam a slusszkulcsot, de sosem vette észre. Minden versenyt megnyertem, így hamar hírem ment a városban, amire Andy is felfigyelt, minden költségben ő támogatott.  

Louis szavai hallatán teljesen lesokkoltam, nehéz volt elhinni, hogy mind ezt, amit elért, egy kis tinédzser bolondsággal sikerült összehoznia, na meg némi tehetséggel. 

- Whow, nem semmi történet. – mosolyogtam rá, mire aprót bólintott fejével. 

Egy jó darabig csendben ültünk egymás mellett, csak a tévé hangja töltötte meg a szobát, én pedig éreztem, ahogy a pilláim egyre jobban elnehezednek.

A testem hiányolta a fizikai kontaktust, lassan teljesen kizártam a körülöttem lévő zajokat, azt, hogy hol vagyok, és kivel, hamar mély álomba zuhantam.