Figyelmetlen

Heló Drágáim! :) Meghoztam az új részt, nagyon köszönöm a sok- sok új feliratkozást, nem is rabolnám tovább az időtöket,  jó olvasást! :) Ja, és persze ne felejtsetek el továbbra is nyomot hagyni magatok után, hiszen nekem mindenki véleménye egyaránt lényeges! Köszönöm. <3 :D

Tegnap este után kissé nehézkesen aludtam el, és ugyanilyen nehezen is ébredtem. Egy csöppnyi akaraterőm se volt, ahhoz, hogy felkeljek, így csak tehetetlenül forgolódtam az ágyamban, az egyik oldalamról a másikra. Hallottam, a kintről beszűrődő hangokat a szobába, amik Louistól származtak, hangosan fütyörészett egy ismerős sláger dallamát, és néha még halkan énekelte is, a hangokból arra jutottam, hogy talán kávét főzhet. Apró csörömpölő kanalak hangját hallottam meg az ajtóm felé, mire odakaptam tekintetem. Louis egy bögre kávéval a kezében próbált egyensúlyozni, miközben még mindig halkan dúdolta ugyanazt a dallamot. Mikor észbe kaptam, hogy a csészét az én kezembe akarja adni, gyorsan felültem az ágyon, és elfogadtam a forró markolatú tárgyat. Hálásan néztem a szemébe, miközben egy nagy vigyorral jó reggelt kívánt nekem. 

- Köszönöm. – mondtam, miközben belekortyoltam a fekete folyadékba.

Louistól nem volt megszokott ez kedvesség, főleg nem a hozzá társuló jó kedv, ezért összeszűkített szemekkel próbáltam kiolvasni valamit a szemeiből.

- Szép időnk van, nem? – nézett az ablak irányába, ahol hét ágra sütött be a nap. Halkan felnevettem, miközben értetlenül néztem Louisra.

- Mi ez a nagy jó kedv? – kortyoltam bele újra a kávémba, de szemeimet végig a mosolygó srácon tartottam. 

- Miről beszélsz? – fordította oldalra a fejét, fülig érő szájjal. – Mindig ilyen a kedvem. –vont vállat. –Nem mellesleg, ma versenyem lesz, és érzem, hogy én fogok nyerni. – szavai tele voltak ambícióval, amit nem tudtam nem meg mosolyogni.

- Sok sikert a versenyhez, de nekem most készülődnöm kell. – ültem fel az ágyon. – Még egyszer, köszi a kávét, jó volt. – adtam a kezébe a bögrét.

Amint Louis kilépett a szobából, gyors készülődésbe kezdtem. Hoztam a szokásos formám, és erősen késésben voltam.  Hihetetlen sebességgel kapkodtam fel magamra a rihe- rongyokat, és fésültem ki hosszú barna kócos hajam. 

Pillanatokkal később már az előszobában botladoztam fél lábon, miközben kicsi vászon cipőmet próbáltam felcibálni lábamra. Louis is a versenyére igyekezett, épp a szokásos hőálló, bőr szerelését cipzározta magára, viszonylag komor arccal. Furcsa, ezeken a napokon, mindig kicsattanóan boldog, és izgatott szokott lenni, valami nincs rendbe vele… Olyan, mintha az egész reggeli produkciója is csak egy színjáték lett volna, nem látom őszintének a jó kedvét. Talán a tegnapi dolog miatt, olyan, amilyen?

- Elmentem dolgozni. – léptem be a nappaliba, ahol épp ő készülődött. Ahogy meglátott, rögön egy erőltetett, de őszintének tűnő mosolyt villantott. – Még egyszer sok sikert a versenyhez Lou! – viszonoztam az előbb látott gesztust. 

- Kösz. Remélem, úgy fog sikerülni, hogy írsz majd róla az újságba. - 

- Ez rajtad áll! – vágtam rá rögtön, majd ahogy a karórámra néztem észrevettem, hogy már rég úton kellene lennem, ezért sose látott sebességgel indultam el. 

Az ajtó egy nagyot csapódott, és én már el is kezdtem a loholást az irodánk felé. Gyors léptekkel szeltem át az utcákat, de futni lusta voltam. Fejben, már előre felkészültem, hogy mit fogok mondani a főnöknőmnek a késés ürügyeként. A nagy sietség közben természetesen, maradt időm szemeimmel gyorsan átfutni a ruhabutik kirakatait, hiszen nőből vagyok. Táskám aljáról elő kotortam a telefonomat, és tekintetem végig a képernyő időzítőjén tartottam, remélve, hogyha sokáig nézem az időt, talán megáll. 

Végre megérkeztem a munkahelyem bejáratához, hirtelen mozdulattal téptem fel a kilincset. Furcsa módon senki sem nézett fel rám, hiszen tudták, hogy én vagyok az egyedüli állandó késő. Mindenki elmotyogott egy köszönés félét az orra alatt, miközben síri csendben pötyögtek a gép előtt.  A főnöknőm, Monica, szinte ki se látszott a nagy fekete gurulós széke mögül. Kis termetű nő volt, de erős, és határozott hanggal társult az apró külseje. 

- Csak egyszer érnél be időbe Deborah… - sóhajtott egyet, mire a többiek halkan kuncogtak, hiszen tudják, hogy képtelen vagyok időben megjelenni a munkahelyemen. 

Gyorsan lepakoltam az íróasztalomra, Sue mellettem vegetáriánus kaját csócsált, miközben Adam és Cleo kemény, verejtékes munkát végeztek a fizetésemelés érdekében.  Az ujjak serényen jártak a klaviatúrán, valamint Monica, halkan hallgatott valamit a gépén, a hangokból ítélve, valami hírértéket keresett. 

Miután bekapcsolt a gépem, én is neki álltam a befejezetlen cikkeim megírásának.  Teljesen belemerültem a cikk írásába, szinte észre se vettem az idő múlását, elég jól tudtam azonosulni a cikk témájával, ami a legújabb smink tippekkel foglalkozott. Tipikus, töltsük fel az újságon felesleges cikkekkel dologról volt szó. Miután végeztem a cikk megírásával, még gyorsan ránéztem az e-mailjeimre, teljesen unott arccal pipálgattam ki a felesleges üzeneteket, majd töröltem ki őket, valahogy képtelen voltam elviselni, hogy ott vannak. Elküldtem a megformázott szöveget Suenak, aki a képekkel foglalkozott jelen esetben. 

Gyorsan kinyomtattam pár felesleges papírt, majd Monica asztalához sétáltam vele. 

 - Már is kész vagy? – nézett rám. büszkén bólintottam egyet, és épp átakartam adni a papírokat a főnökömnek, de meg akadt a monitoron a szemem. 

Megszeppenve álltam a főnöknőm mellett, és figyeltem az eseményeket. A képernyőn Louis versenye volt látható, miközben a riporter arról tájékoztatta a nézőket, hogy Louis micsoda ostobaságot követett el verseny közbe. A kamera közelről vette az arcát, ideges volt, és látszólag feladta a mérkőzést. 

- Van valami baj? – zökkentett ki a bámészkodásból Monica, mire nemlegesen ráztam meg a fejem.

- Mi ez a műsor? Tudtommal a verseny épp most zajlik. – néztem értetlenül, miközben kezeimmel még mindig a papírokat gyűrögettem. 

- Ez egy olyan oldal, ahol a legfrissebb híreket kapjuk meg sztárokról, az éppen aktuális eseményeket élőbe közvetíti elénk, így jutunk mi a leghamarabb a legfrissebb cikkekhez! – mondta Monica, miközben próbálta megmenekíteni a kezeim közül a totálkáros lapokat. 

 - És… Mi történt a versenyen? – érdeklődtem óvatosan, remélve, hogy nem bukok le, hogy csak Louis eredménye érdekelt. 

Monica gyorsan elhadarta a dobogós helyezetteket, amiben legnagyobb meglepetésemre Louis neve nem hangzott el, ezért az eddiginél is megmagyarázhatatlanul feszültebbé váltam. Kínosan kezdtem el tördelni ujjaim, miközben kerültem a szemkontaktust.

- És Louis…? –kérdeztem egyre elvékonyodó hangon, mint aki egyáltalán nem biztos abba, hogy kiakarja mondani a kérdést. Mondanivalóm ennek ellenére is kikívánkozott belőlem, mire mindenki egy pillanat töredékére rám kapta szemeit, majd gyorsan vissza a képernyőre. 

- Az egyik kanyarba figyelmetlenség miatt kisodródott, és ennek következtében jobbnak látta feladni ezt a mérkőzést. Talán ebből jobb cikket lehetne írni, mint a nyertesekről. Ilyen hír mellett senkit nem érdekel kik lettek a dobogósok! – jelent meg a főnököm feje felett a kis villanykörte, amiből tudtam, hogy jó ötlete támadt. – Feltételezhetnénk azt, hogy Louis szerelmes… Mit gondoltok? – nézett ránk Monica, mire mindenki rajtam kívül engedelmesen bólintott. 

- Szó sem lehet róla! Ti teljesen megörültetek?! – förmedtem fel az ötletre, majd mire észrevettem viselkedésem, igyekeztem szépíteni a mondanivalóm. – Louis egy érzéketlen farönk! – mondtam, de pontosan tudtam, hogy nem így van. Az egészet csak annak a céljából tettem, hogy megvédjem Louis az ártalmas pletyka terjesztésével. – Én ismerem, biztosan nem szerelmes… - legyintettem kezeimmel. 

- Ez csak egy cikk, amire mindenki felfigyelne. – magyarázza Monica. 

- Nem hiszem, hogy az emberek kíváncsiak lennének a hazugságokra, ne hazudjunk az olvasóinknak! – próbáltam a jó irányba terelni Monica gondolkodását, mire belátóan bólintott felém, igazat adva.

- Igazad van, fontos a minősége is a hírnek, ameddig nincs megfelelő bizonyítékunk efelől, addig nem írjuk meg a cikket. – mosolygott egyet, majd visszafordult és tovább böngészgette a világhálót.

Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, miközben visszabaktattam összepakolni az íróasztalomon.  A szemem sarkából megpillantottam Sue gonosz vigyorát, mire odakapom a tekintetem, már egy irritáló szemöldökhúzogatás is társult mindehhez. 

- Csak nem…. ? – folytatta volna, de rögtön rávágtam a választ, mivel tudtam, hogy Louisal kapcsolatban akart faggatózni. 

- Nem!  Nincs közöttünk semmit, csak az egész szituáció rosszul jött ki, érted? – próbálkoztam hatni az elméjére, és vele is elhitetni az egész kis hazugságom. 

- Persze… Engem nem versz át Deborah! – mondta még mindig vigyorogva, és a sok idegesítő gesztusához, még egy kacsintás is társult. 

- Szállj már le a témáról Sue! – forgattam meg a szemei. – Köztem, és Louis között nincs semmi! – idegesen köptem a szavakat, nem akartam elhinni, hogy ezt mondom neki. Gyorsan összekapkodtam a cuccaim, majd kissé heves léptekkel hagytam el a helyet, egy köszönés kíséretébe.