Kitagadott

Sziasztok! :) Új rész érkezett, a szokásosnál kicsit hamarabb, de remélem nem bánjátok! Hatalmas köszönet az előző részhez társult kommentekért, remélem most is aktívak maradtok, és leírjátok nekem a véleményeteket, hiszen nagyon fontos lenne nekem! Még egyszer köszönöm, és jó olvasását! :) 

Már jó ideje ücsörögtem a konyhában, és a málnaszörpöm iszogattam, miközben Louison tartottam szemeim, figyeltem a srácot, aki minden bizonnyal, teljesen magánkívül van. Látszott rajta, hogy egyáltalán nem figyel arra, amit csinál. Éppen egy pohárért, nyúlt, de egy óvatlan pillanatban, kicsúszott a kezéből, és apró szilánkokra tört. Normális esetben azt várom Louistól, hogy egy hosszú, cifra káromkodást mondjon, de ehelyett engedelmesen lehajol, és egy sóhaj kíséretében a szemétbe dobja a nagyobb darab szilánkokat. Elővigyázatosság kedvéből megragadtam a seprűt, és átfésültem a konyha minden szegletét, hátha maradtak kisebb éles szilánkok, amik a lábunkon bosszulnák meg sorsukat. Valahogy jobbnak láttam szótlan maradni, nem tudhattam Louis, hogy reagálna a kedvességemre, így ráhagytam a kezdeményezést. 

- Kérsz? – fordult felém, miközben egy üveg töményet szorongatott a kezeimben, az üveg szája koccant Louis poharával miközben kitöltött nekem egy jókora adagot, és meg se várva válaszom a kezembe nyomta. 

- Végül is, miért ne? Sosem ittam még veled. – választoltam mosolyogva, miközben megvártam, hogy magának is kiöntse a megfelelő alkohol mennyiséget. Louis egy mosollyal reagálta le a kijelentésem, de közben folyamatosan arra koncentrált, hogy ne lötykölődjön ki a folyadék a tele töltött pohárból. A poharak koccanása volt hallható, amikor koccintottunk. Babonaságból kötelezőn egymás szemébe néztünk, ugyanis balszerencsét ígér, ha nem tesszük meg ezt.  Mielőtt gyorsan lehúztuk a tömény italt, ami végig égette a torkunkat, a jellegzetes, erős íz érezhető volt, ezért összeszorított szemmel próbáltam helyre hozni a komfortom.  Nem álltunk meg ennyinél, Louis újabb poharakat sorakoztatott elém, amiket gondolkodás nélkül nyeltem le egymás után. Először csak a forróság öntött el, később jóleső bizsergést éreztem a végtagjaimban, és tudtam, ha felállok a kanapéról, rögtön felmondják a lábaim a szolgálatot. Mindketten kellő képpen ellazulva, és a semmin nevetve ültünk a kanapén, vészesen közel ülve egymáshoz. Legnagyobb meglepetésemre Louis, nem bírta olyan jól az alkoholt, mint ahogy azt gondoltam.

- Na, mi van Tomlinson, nem csúszik? – utaltam a kevés alkohol mennyiségre, amit megivott. Pimaszul mosolyogva vártam a reakciót, mire nagyképűen lehúzott még egy pohárral az alkoholból.

- Nem tudom miről beszélsz, a lányoknak sosem volt panasza. – húzogatta szemöldökét, mire egy enyhe pír jelent meg arcomon. Szemeim a padlóra futtattam, és egy zavart mosollyal az arcomon tűrtem el egy kósza tincset a fülem mögé. Pár másodperc múlva összeszedtem magam, és újra magabiztos testtartást vettem fel.
- Szerintem nem erről beszéltünk. – harapdostam ajkaim a zafír kék íriszeit figyelve, amibe a kis fiús csibészséget véltem felfedezni. Louis észrevette a gesztusom, és szemeit a számra vezette. 

- Azt akarod, hogy megcsókoljalak? – újra ütközött a tekintetünk, Louis mosolygott, én pedig értetlenül kérdeztem vissza.

- Mivan? Miről beszélsz?! – védekeztem a kérdésekkel, mintha azt se érteném, miről beszél. 

- Azért harapdosod az ajkaid. – mondta egyszerűen, mire kínosan nevetgélni kezdtem. 

- IGEN, pontosan ezért. – próbáltam kimászni az egész kínosnak bizonyuló párbeszédből, de Louison láttam, hogy komolyan vette mondatom. Gondolkodni se maradt időm, Louis olyan hirtelen támadta le ajkaim, hogy ellenkezni se tudtam volna.

Veszedelmes csókunk ott kezdődött, hogy a nyelveink is szerepet kaptak a játékunkba, Louis puhán érintette combjaim, mire beleremegtem a bársonyos érintésbe. Nem csak pusztán fizikai kontaktus volt közöttünk, mint a többi csókunk esetében, érzelmek lapultak mögötte, amik lassú gyengéd mozdulatokra sarkaltak minket. Felgyorsult a pulzusom, nőtt a lézés számunk, éreztem emelkedő vérnyomásom az egekig repülni. 

Bódítóan lassan távolodott el tőlem. Beharaptam ajkaim, és erősen összepréseltem őket, mintha csak a szétkent szájfényem akarnám helyrehozni, de valójában csak azt akartam megakadályozni, hogy remegjenek. 

- Megszegted a szabályunkat. – mondtam szórakozottan, miközben igyekeztem rosszallóan tekinteni rá. 

- Te szegted meg az ajkaid harapdálásával. – mondta karcos hangján. – Túl egyértelmű volt, hogy te is akarod. Nem értem minek kínzod magad Debbie. 

- Én nem is….  – kezdtem volna bele a mentegetőzésbe, de Louis a szavamba vágott.

- Remegtél.  – vezette rám a szemeit, egy pimasz mosoly kíséretével. Képtelen voltam bármit is válaszolni, ezért csak paradicsom vörös arcommal pislogtam rá. – Nem tudsz ellenkezni, igaz? – kérdezte, látszott rajta, hogy remekül szórakozik hallgatagságomon.

Mélyet sóhajtottam abban reménykedve, hogy kifújom a levegővel együtt minden félelmemet is. 

- Igaz. – mondtam magabiztosan, mire kicsit meglepődöttség miatt felhúzta szemöldökét.

- Akkor? – tárta szét a kezeit. – Mi tart vissza minket? – Ivott bele az üvegbe egy kortyot. 

Újra úgy éreztem magam, mintha csak is a szex hajtaná őt. 

- Mit vársz tőlem Louis, hogy legyek a dugó pajtásod? – kérdeztem vissza felháborodva, nem mintha értelmes választ vártam volna Louistól. 

- Miért, Te nem akarod? –kérdezte, de közbe nem nézett szemembe, ujjaival egy hosszú, barna hajtincsemmel játszadozott. 

- Nem… - mondtam egyre elhalkulóan, de természetesen rögtön megérezte bizonytalanságom. 

- De hát… Éppen az előbb mondtad ki, épp az ellenkezőjét. Össze- visszabeszélsz Debbie! – mosolygott, miközben végre a szemembe nézett. A hajtincset  amit eddig ujjaival csavargatott végre eleresztette. 

- Nekem nem csak szex kell. Fogalmam sincs róla, hogy lehet, hogy ennyire nem értesz a nőkhöz, mikor húgod van. Azt hittem, azok a srácok megtanulnak bánni a nőkkel ! – ráztam meg a fejem értetlenül. 

Louis arcáról hirtelen letörlődött, a már jól megszokott pimasz mosoly, amikor szóba hoztam Katnisst. Egy erőltetett arckifejezést vett fel, ami nem mondható hihetőnek. 

- A kettőnek semmi köze egymáshoz. – motyogta zavartan miközben a viszkis üveg alkohol tartalmát olvasgatta pótcselekményként.

- Miért nem akarod meglátogatni Anyukádat, Louis? Mi miatt ellenkezel ennyire? – kérdeztem, de közbe a szemkontaktus hiánya folyamatosan jelen volt a beszélgetésünkbe. Louis nem nézett a szemembe, csak zavartan figyelte a földet. Mélyet sóhajtott, mire végre ütközött a tekintetünk. Nagyot kortyolt az égető alkoholból, és neki kezdett a mondani valójának.

- Mikor apám megtudta, hogy Andrewtól kaptam egy állásajánlatot, én elmondtam neki, hogy autóversenyző szeretnék lenni. Rögtön elhordott mindennek, kitagadott, és azt kérte, hogy soha többé ne menjek haza. – rövid szünetet tartott, és rám nézett, mire bólintottam egyet jelezve, hogy figyelek rá. - Sokkal jobban örült volna, ha a rengeteg kupa helyett, diplomákat pakolhatna a kis vitrinébe, és azzal büszkélkedhetne, hogy a kis fia egy irodába ücsörög a főnöki székben. Nem erre vágytam, ezért eleget téve a kérésének elmentem otthonról. Azóta anyám alzheimeres beteg lett, gyakorlatilag fokozatosan felejti el az emlékeit. Én imádom anyám, de meg kell értened, nem mehetek vissza oda. – túrt idegesen hajába Louis, miközben ajkait rágcsálta.

- Gondolhatnál arra is, hogy többet nem tudsz vele beszélni, ha a betegség eluralkodik felette. Ezek az utolsó alkalmaid, elfog felejteni Lou. – mondtam, és tudtam, hogy a szavaim kínozzák őt, még is úgy éreztem, hogy meg kell őt győzzem erről.

- Folyamatosan erre gondolok…