2016. febr. 2.

Semminek nincs értelme

Sziasztok! :)
Először is újfent egy bocsánatkéréssel kezdeném, amiért megint sikerült hatalmas késéssel meghoznom az új részt.  Szintén Louis szemszögből íródott a történet, ami remélem nem okoz nagy gondot. Bár én úgy vagyok vele, néha érdemes más karakterek szemszögéből is írni, hiszen ezzel jobban megismeritek a karakterek gondolatait.
Nagyon jó volt látni a rengeteg kommentet az előző részhez, egyszerűen nem győztem rájuk egyesével válaszolgatni. :) Lehetőleg most se fogjátok vissza magatokat, bátran írjatok nekem a komment részlegbe véleményeket.
Köszönök mindent és jó olvasást kívánok nektek az új részhez! :)



Bámultam a teljesen elégett mirelit kaját az asztalnál ülve és viszolyogva piszkálgattam a szénné égett falatokat a tányéromon. Magamban azt firtattam, hogy talán lassan tényleg beteljesedik az, hogy éhen halok. Abszolút egészségtelen gyors kajákkal szennyeztem a szervezetem, annak ellenére, hogy az orvosok külön előírták, hogy lehetőleg vitaminban, valamint tápanyagban gazdag ételeket fogyasszak, elősegítve ezzel a gyógyulásom és az immunrendszerem felerősödését.
Nos, nem valószínű, hogy az egészséges táplálkozás alatt a hamburgereket és a pizzákat értették, amiket rendelni szoktam magamnak.
Igyekeztem kiküszöbölni a magányos, unalmas óráimat és minél több időt akartam tölteni a négy falon kívül, hogy ne golyózzak be teljesen. Amikor otthon voltam csak arra tudtam gondolni, hogy bárcsak ne gondolnék rá. Próbáltam visszatérni a régi kerékvágásba, amikor még egyáltalán nem volt probléma az egyedüllét.
Estére megbeszéltem Mack-el, hogy átjön hozzám. Ő az egyetlen, aki tudta, hogy már nem vagyunk együtt Deborah-val. Váltig állította, hogy néhány pohár alkohol segít majd elfelejteni őt, habár arról fogalma sincs, hogy ezt már kipróbáltam a napokban és az ötlet kudarcba fulladt.
Étvágytalanul szemeztem az előttem lévő étellel, amikor kopogást hallottam meg az ajtóm irányából.
Mivel Mack csak estefelé tud majd ideérni, lövésem se volt, hogy ki lehet az, de ennek ellenére megindultam a bejárat felé, hogy ajtót nyissak.
Kitártam az ajtót és a küszöbön a húgom állt. Egy hatalmas mosollyal az arcán nézett végig rajtam.
- Na, hogy van az én bátyuskám? – bökött meg játékosan Katniss, mire reflexből megfeszültem egy kicsit.
Katniss az a személy, aki sose szól, mielőtt meglátogat engem. Egyszer csak teljesen spontán beállít hozzám, amikor a legkevésbé se alkalmas.
Egyáltalán nem vágytam a társaságára, mert tudtam, hogy hamarosan fel fog neki tűnni, hogy Debbie nem lakik már itt. Hazudhattam volna azt is, hogy éppen nincs itthon, de rá kellett jönnöm, hogy nem húzhattam az örökkévalóságig azt a pillanatot. Ahhoz, hogy végleg eltudjam felejteni Debbie-t, először mindenki tudtára kellett adnom, hogy ő már nem az életem része. Féltem, hogy sokáig emlegetik majd őt nekem, ami csak még jobban megnehezítette volna a helyzetem, véget kellett vetnem ennek az egésznek. Tudtam, hogy nem sokára kismillió kérdéssel fog elhalmozni engem, amire semmi kedvem nincs válaszolgatni. Az arcomra erőltettem egy vigyort, mielőtt feltűnt volna neki bármi is. A lelki szemeim előtt már láttam, ahogy körbe futkossa a házat Debbie-t keresve, hogy köszönjön neki, de nemhogy Deborah-t nem találja majd, de még a cuccait se.
- Kat, nem is szóltál, hogy jössz – próbáltam elállni az útját, mielőtt még bejönne a házba.
- Talán nem egész nap itthon vagy? Jó ég! Mi ez az égett szag, ami árad a lakásodból? – lökött kicsit odébb, majd átlépte a küszöböt, és bement az ajtón. Zavartan a hajamba túrtam, majd szorosan követni kezdtem Katniss-t.
- Áh, semmi! Csak odaégettem valamit – legyintettem, miközben ő betipegett a konyhába is.
- Ez annyira jellemző rád. Szerintem Deborah-ra kéne bíznod a főzőcskézést, nem neked való ez az egész - nevetett ki Katniss. – Debbie nem szokott neked főzni? – nézett rám, mire a kérdésére egy pillanatra lefagytam és képtelen voltam értelmes mondatot összehozni. Túlságosan hamar eljött az a pillanat, hogy beszéljek erről. Még csak most ért ide, de máris ezzel kellett kezdenem. Amikor látta az arckifejezésem, először csak felhúzta a szemöldökét, ami még jobban megnehezítette a dolgom.
- Ami azt illeti… - kezdtem bele lassan, de hamar megakadtam. – Szóval, Debbie már nem lakik nálam – mondtam ki végül nagy nehezen, mire Katniss még feljebb húzta a szemöldökeit, pedig azt hittem ennél feljebb már képtelenség. Az ajkai a meglepődöttségtől elnyíltak egymástól, de amint észrevette összezárta a száját.
- Hát ezt meg, hogy értsem? – értetlenkedett, hiszen Katniss fejében mi vagyunk a megtestesült álompár, akik örökre együtt lesznek, akárcsak a romantikus filmekben a főszereplők, de nem éppen így alakult.
- Bassza meg! Értsd úgy, hogy már nem vagyunk együtt! – csattantam fel indulatosan, majd a mellettem lévő konyhapultra támaszkodtam, miközben kerülni próbáltan Katniss pillantásait. – Szakítottam vele – motyogtam halkan, mire Katniss döbbenetét úgy is éreztem, hogy nem néztem rá.
- De… Miért? – húzta fel a vállait értetlenül, mire nagyot sóhajtottam, hiszen tudatosult bennem, hogy nem tudom kikerült a témát, muszáj lesz neki ecsetelnem minden részletet.
Össze kellett szednem magam, hogy bele tudjak kezdeni ebbe az egészbe. Nem csak arról volt szó, hogy elvesztettem, hanem arról is, hogy egy idióta vagyok, amiért eleget tettem Jeff kérésének.
Eléggé fontos volt nekem Debbie ahhoz, hogy félretegyem minden egyes érzésemet, előtérbe helyezve ezzel az ő érdekeit. – Elhagytad? – törte meg a csendet Kat, mire összepréseltem az szám és igenlően bólintottam.
- Nem volt más választásom.
- Őt se arra teremtették, hogy egyedül legyen. Mi történt, Louis? – lépett kicsit közelebb Katniss.
- Kicsináltam őt lelkileg. Rá kellett jönnöm, hogy nem vagyunk egymáshoz valók. Úgy éreztem, hogy bántom őt pusztán azzal, hogy vele vagyok – magyaráztam, Katniss pedig megértően bólogatott.
- Megértem, hogy így gondolod, de hidd el, hogy hatalmas hülyeséget csináltál. Innen már csak minden jobb lett volna, te végleg felgyógyulsz, minden helyreáll és visszatért a régi kerékvágásba. Debbie is kiegyensúlyozottabb lesz, csak kell neki egy kis idő. Tudod… Nagyon megijedt, hogy elveszíthet, ezt nehéz volt neki ezt feldolgoznia, de mindez csak azért volt, mert szeret téged. Ne dobd el őt Louis, inkább hozd helyre minél hamarabb – győzködött Katniss, mire egy nagyot nyeltem. - Ezzel, amit most csinálsz, csak még több fájdalmat okozol neki.
Az utolsó mondata feltette a pontot arra a bizonyos i-re. Betelt nálam a pohár, folyamatosan azon voltam, hogy őt megóvjam minden fájdalomtól, amit okoztam neki, erre Katniss képes volt olyasmit hozzávágni a fejemhez, hogy ezzel csak még jobban elrontottam mindent.
Kat szavai úgy mentek át rajtam, mint forró kés a vajon. Gyengévé tett és felkeltette bennem a reményt, hogy valaha újra az enyém lehet Debbie, de mégis ellentmondott a Jeffnek tett ígéreteimnek, ami nem hagyott nyugodni.
- Hagyd abba Kat! – ripakodtam rá. – Kérlek, hagyjuk ezt az egész témát, rendben? Eléggé megnehezíted a dolgomat! – szóltam rá, mielőtt még jobban a kiakadás határához kergetne. – Nem szeretnék erről beszélni – nyomatékosítottam, de Katniss mit se törődve a kérésemmel újra a szavamba vágott.
- Szereted Őt? – kérdezte hirtelen.
- Ez nem ilyen egyszerű… - kezdtem volna mentegetőzésbe.
- Ez egy egyszerű kérdés. Szereted Őt? – ismételte meg újra akaratosabban, mire elakadt a szavam. Hebegni kezdtem, se az igen, se a nem választ nem tudtam kiejteni a számon. Az egyik egy hatalmas hazugság lett volna, a másik pedig reménykeltő. Egyenes választ várt tőlem, mégse tudtam kimondani. Nyilvánvaló volt, hogy szeretem, tudtam, hiszen nélküle semminek sincs értelme. Látszott, hogy nem tudok kibújni a válasz elől, hiszen addig nem fog békén hagyni, amíg ki nem mondom neki, hogy igen.
- És ha igen, az változtat bármin is? – nevettem fel. – Rohadtul nem számít semmit se – mondtam, mire Katniss megértő tekintete hirtelen szánalomra cserélődött.
Megforgatta a szemeit és hangosan kieresztette a levegőt a mellkasából.
- Remélem, rájössz, hogy mekkora balfasz vagy, mielőtt még túl késő lenne Lou – vágta a fejemhez, majd a táskáját az asztalra tette és kutakodni kezdett benne. Kipakolt néhány csomagot, ami több mint valószínű, hogy főtt ételt tartogat magában.
- Ezeket anyu küldi neked, a kedvenceidet csinálta, át akart hívni ebédre, de nem vetted fel a telefonod, szóval kénytelen voltam idehozni neked – mosolygott Kat. – Jó lenne, ha néhanapján adnál egy kis életjelet magadról, és szólnál, ha szükséged van valamire.
- Nem vagyok kisgyerek, tudok magamról is gondoskodni, nem kell aggódnotok – húztam össze a szemöldököm, habár jól tudtam, hogy hiába múltam el már több mint húsz éves, még mindig nehezemre esett egy rántotta elkészítése is. Képes voltam bármit elrontani, amihez csak hozzáfogtam. Katniss hangosan felröhögött, miközben a füle mögé söpört egy kósza hajtincset.
- Hiszen egy mirelit kaját is sikerült totál ehetetlenné tenned, pedig csak néhány percre kellett volna betenned a mikróba. Fogalmam sincs, hogy tudtad ennyire elcseszni – vihogott, mire akaratlanul én is nevetésbe kezdtem.
- Jó, azt hiszem, igazad van – vallottam be, majd mohón felnyitottam az egyik ételhordót és neki kezdtem a lakmározásnak. Katniss önelégült mosollyal az arcán figyelte, ahogy jóízűen ettem a finom falatokat. Volt egy kis különbség az én és anyu főzéstudománya között.
- Olyan jó látni, hogy visszatért az étvágyad. Végre látom rajtad, hogy kicsit kezded összeszedni magad – állt mögém Katniss és elkezdte masszírozni a vállamat, mire éreztem, hogy lejjebb csúsztam a széken és teljesen elernyedtek a görcsös izmaim. Még rágni is elfeledkeztem annyira jól esett a kényeztetése.
Katniss a húgom volt, hiába hozott ki a sodromból, hiába csinált néha butaságokat, képtelen voltam rá haragudni, főleg, hogy tudtam mindent csak jóindulatból tett értem. Szerette volna, ha jól alakulnának a dolgaim, pusztán ezért erőltette ennyire a kibékülésünket Debbievel, de tudtam, hogy ő nem látott teljesen a dolgok mögé, így sose értheti meg a helyzetet.
Visszaemlékeztem a közös gyermekkorunkra, a rengeteg szekálásra, csínytevésre, amiket végül egymásra kentünk. Idősebb fiú testvérként, szinte kötelességemnek éreztem őt mindentől megvédeni. Mindig én voltam az, aki elvitte helyette a balhét, ha valamit elkövetett és a szüleink rájöttek. Rengeteg titkot osztottunk meg egymással, amiket azóta is csak mi tudunk. Bármilyen gyermeki csintalankodásnál egymás cinkosai voltunk és képesek voltunk kiállni a másikért bármi áron.
Katniss cserfes egyénisége az évek során is megmaradt, mindig a kishúgom marad, akkor is, ha már réges-rég betöltötte a tizennyolcadik életévét. Furcsa, hogy mennyi minden változott meg, annyival fiatalabb nálam, de mégis mindig mindenben jobban látja a helyzetet. Katniss mindig remek tanácsokat adott nekem, és a megérzései sosem csaltak. Kezdett engem is elbizonytalanítani afelől, hogy jól cselekedtem-e. Talán Jeff szülői aggodalma keltette bennem a szörnyű lelkiismeret furdalást, ami miatt elcsesztem a dolgokat Debbie-vel. 
 Az érzés tűzszikraként pattant fel bennem és tudtam, hogy minden gondolatom e köré fog fonódni.
El se jutott a tudatomig, hogy Katniss miről fecsegett épp, de nem is érdekelt túlzottan. Amikor végzett a mondanivalójával elmosolyodtam és bólogattam, mintha mindent értettem volna abból, amit mondott, csak reméltem, hogy nem hangzott el semmi lényeges.
Mivel újra belekezdett a kokettálásba, ezért nyugodtan fellélegezve folytattam az eszegetést. Be se állt a szája, képes volt folyamatosan úgy beszélni, hogy én végig meg se szólaltam.
Körülbelül egy óra telt el, amikor Katniss befejezte a felesleges csevegését.
- Figyelj Louis, mennem kell. Anyunak segítenem kell néhány dologban. Kitalálta, hogy nagytakarítás van otthon, szóval a nap hátralévő részét portörölgetéssel fogom eltölteni – sóhajtott Kat.
- Rendben. Ne felejtsd el anyunak megköszönni helyettem a kaját, baromi jó volt. - Katniss mosolyogva bólintott egyet, majd elindult az ajtó felé.
Újra egyedül maradtam a házban, de ennek ellenére egy percig se unatkoztam. A fejemet megtöltötték a gondolatok. Folyamatosan Katniss szavai jártak a fejemben. Azzal a reménnyel váltam szét Debbietől, hogy az útjaink egyszer újra összefutnak. Nehéz volt tőle egyre távolabb kerülni, amikor tudtam, hogy nekem van teremtve.
Néhány óra elteltével Mack is megérkezett hozzám és neki is láttunk a tervünk megvalósításának. Beletelt egy kis időbe, mire elkezdtük megérezni az alkohol hatásait. Egy jó ideig röhögéssel és xbox-ozással töltöttük az idő nagy részét, csakúgy, mint régebben. Aztán valami megváltozott, különös hiányérzet lépett fel bennem. Hiányzik egy háttérben rikácsoló hang, ami azt hajtogatja, hogy halkítsuk már lejjebb a tévét, mert nem tud olvasni. Habár ketten voltunk a házban, mégis üresnek tűnt.
Mack mindent beleadva nyomogatta a konzolt, hiszen tudta, hogy életében először nyerésre állt a játékban. Nem tudtam koncentrálni, amit egy ideig az alkoholnak tudtam be, de idővel rájöttem, hogy ez teljesen másnak volt köszönhető.
- Tudod, van az a csaj… Debbie barátnője, Sue – szólalt meg Mack, miközben egy pillanatra se vette le üveges tekintetét a képernyőről.
Teljesen bele volt süppedve a kanapén lévő párnák sokaságába.
- Igen persze, ismerem – bólogattam. – De te honnan ismered Sue-t? Tudtommal sose találkoztatok – ráncoltam össze a szemöldököm, hiszen mindig is úgy tudtam, hogy ők vadidegenek egymásnak.
- Akkor találkoztam vele a kórházban, amikor te fél lábbal a sírban voltál. Éppen kómában feküdtél, szóval nem igazán láthattad a megismerkedésünket. Már az első nap az ágyamban kötött ki. Nagyon közös nevezőn vagyunk, mindketten imádunk dugni – áradozott Mack. – Nála jobb nőt nem is kívánhatnék, nem tudok betelni vele, hihetetlen.
Mack elégedetten hümmögött egyet, ahogy Sue-n fantáziálgatott, engem viszont aggasztani kezdett a dolog. Nagyjából jól ismerem Suet és tudom, hogy körülbelül ugyanolyan kaliberű nő, mint Debbie. Könnyű összetörni őt lelkileg és féltem, hogy Mack nem lesz túl tapintatos hozzá, amikor megunja és kidobja.
- Rendben haver, de szereted is Sue-t? Tudod, megérdemelné, hogy normálisan bánj vele. – Próbáltam Mackre hatni, kevés sikerrel. Kezdtem elveszíteni az összpontosító képességem, már nem tudtam koncentrálni a játékra, ami általában már rutinból szokott menni.
Mack teljesen úgy nézett rám, mintha meghibbantam volna. Megállítottam a játékot és felhúzta a szemöldökét.
- Bazdmeg Louis, mi a fasz lett veled? – tárta szét a karját kérdőn. – Eddig minden lányt megkúrtál, miért pont most jött rád ez a - női lélek védelme - duma? Lelkizzünk, mint a csajok, vagy mi lesz? – meresztette rám a szemét.
Mack halkan felnevetett, mintha nem hitte volna el, hogy ezeket hallotta tőlem.
A túl sok alkohol hatása miatt egyáltalán nem gondoltam végig a dolgokat, így meggondolatlanul csúsztak ki a számon a mondatok.
- Komolyan nem tudom, hogy lehettem valaha akkora seggfej, mint te. Fogalmad sincs, hogy milyen szar érzés pont egy olyan csajt távol tartani magadtól, akivel nem csak egy gyors dugás volt az egész kapcsolatotok – ripakodtam rá mérgesen, de pillanatokon belül rájöttem, hogy kár jártatnom a számat, úgy se fogja megérteni.
Legyintettem egyet a kezemmel felé, azonban Mack-et lesokkolták a szavaim.
- Wow, te aztán beleszerelmesedtél ebbe a csajba.
Legszívesebben azonnal letagadtam volna, de helyette inkább csak beharaptam mindkét ajkam.
Nem akartam többet határokat szabni magamnak, a magam ura akartam lenni, akit senki meg nem állíthatott.
Úgy éreztem magam, mint aki a semmi kellős közepén, egy kötélen egyensúlyozva próbálta elérni a célját. Nem léptem előre, se vissza, csak ott álltam és nem moccantam, pedig az orrom előtt volt a csodás lehetőség, hogy visszaszerezhetem Debbie-t.
Félelemmel töltött el a mélység, ahová bármikor belezuhanhatok, ha nem lépek előre. Cselekednem kellett, mielőtt még túl késő lenne megtenni felé a lépéseket.
Nem halogathattam tovább, nem bírtam volna ki még több tehetetlen éjszakát, így elhatározást tettem. Féltem tőle, ha tovább halogatom, talán sikerül lehűtenem a motivációm és nem teszem meg, amit már fejben egyszer elhatároztam.
- Sietnem kell – hangom tele volt határozottsággal.
- Ugyan hová? – nevetett fel Mack könnyelműen.
Tudtam, hogy biztosan azt fogja hinni, hogy elment a józan eszem és megpróbál majd megállítani.
- Debbiehez. Helyre kell hoznom a dolgokat – pattantam fel a kanapéról, hogy összeszedjem magam és elindulhassak, amikor Mack hirtelen ellenkezni kezdett. Nagyon feszültté vált a kijelentésemre, hiszen az arcomról olvasható volt, hogy ezennel nem viccelek.
- Hé, nem felejtettél el valamit Tomlinson?! Több mint fél üveg töményet öntöttél le a torkodon, nem gondolod, hogy kissé eszelős ötlet lenne most autóba ülni? A világért se akarnálak felzaklatni, de nem is olyan rég még egy kórházban feküdtél, kómában egy autóbaleset miatt – emlékeztetett Mack, mire megforgattam a szemeim. Az információ úgy ment át rajtam, hogy egy aprócska felelősség érzetet se hagyott maga után.
- Most nincs időm nosztalgiázni, Mack! Ne is erőlködj, nem fogsz tudni erről lebeszélni – makacskodtam, majd könnyelműen elsétáltam mellette, de Mack utánam futott és a karomnál rántott vissza a szobába.
- Mondd, komolyan elment a józan eszed?! – körzött a mutató ujjával a halántéka előtt Mack. – Ezt törvény is bünteti! – ragadta meg a felsőmet, amit megrángatott, hátha kicsit sikerült észhez téríteni.
Figyelmen kívül hagyva minden próbálkozását kezdtem el öltözködni, hogy minél hamarabb elindulhassak. – Deborah több mint egy órára lakik Kaliforniától – sorakoztatta fel az újabb érveit.
Éppen a kocsi kulcsomért nyúltam, amikor kikapta a kezemből.
- Ne haragudj haver, de nem fogom hagyni, hogy őrültséget csinálj részegen egy csaj miatt, felejtsük el szépen ezt az egész ötletet – fogta a markában a kulcsot és esze ágában sem volt, hogy visszaadja.
Fontosnak tartottam a tetteim következményre gondolni, de sokkal fontosabb volt nekem, hogy megtegyem, amihez csökönyösen ragaszkodtam. Helyesen kellett cselekednem. Nem tudhattam, hogy mi lesz a tetteim eredménye, ha nem tettem volna semmit, nem lett volna a tetteimnek eredménye se, szóval meg kellett próbálnom.
Én voltam a saját akarataim irányítója, én voltam a forgatókönyv írója, nálam volt a toll és az eredmény is mindig tőlem függtek.
- Nem halogathatom! Ne akadékoskodj már Mack! Ne kételkedj bennem, sokkal előrébb lennénk, ha inkább ösztönözni próbálnál – idegeskedtem. – Azonnal add ide azt a kulcsot! – mondtam nyugodtan, és vártam, hogy átnyújtsa.
- Honnan tudod, hogy ez az egész jó ötlet? – gondolkodott el Mack, amit én magam se hittem el.
Lehet, hogy az alkohol miatt sokkal befolyásolhatóbb volt.
- Ahj Mack… Ne húzd már az időm – próbáltam volt sürgetni.
- Honnan tudod, hogy jó ötlet? – kérdezte meg újra, mivel az imént is figyelmen kívül hagytam a kérdését.
- Onnan, hogy semminek nincs értelme nélküle.
Mack szép lassan odaadta a kulcsomat és rám bízta a döntéseimet. Az arcára volt írva, hogy továbbra sem volt biztos benne, hogy ez az egész jó ötlet lett volna. Azt is megkérdőjelezte magában, hogy jól cselekszik-e, de én az adott pillanatban nagyon is nagyra értékeltem az ösztönzését.

18 megjegyzés:

  1. Kedves Madison!
    Imadtam ezt a fejezetet is..
    Kiváncsi vagyok mihez id kezd majd L. Ha oda ér Debbie-hez..
    Kivancsiam varom a kovetkezo reszt
    Szia
    Szep napot holnapra

    BezTina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia BezTina! :)

      Örülök, hogy tetszett, minden ki fog derülni idővel.
      Köszönöm, hogy írtál nekem! <3
      Szép napot Neked is!

      Törlés
  2. Hey-hey!

    Haha, sikeresen megjavították a gépemet, így már könnyebben megy a kommentelés. :D
    Azt a p*csusz? What?! Mi ez a rész? Ezt most halál komolyan gondoltad? Loubie ismét együtt lesz, ugye? Kérlek mondd, hogy így lesz! :33 Tudom, hogy nem fogod elárulni, de azért próbálkozni szabad, nem? :DDD
    Mindenesetre a részt imádtam, ahogyan téged is. Imádom az írásaidat, egyszerűen annyira bele tudom képzelni magamat a fejezetekbe, hogy az valami eszméletlen. Hajrá Lou!!!! ;)
    "- Onnen, hogy semminek nincsen értelme nélküle." Úristen, végem van. :O
    Mack meg... hát igen, a régi Louis hasonmása. Kiköpött olyan, mint ő volt. Sue és Mack... hm, nem rossz, nem rossz. *ooo*
    Na jó, én léptem, mert szerintem már kezdek irritálóvá válni :DD
    Tűkön ülve várom a folytatást, további szép estét kívánok, holnapra pedig kitartást! ♥

    Legeslegnagyobb rajongód,
    Easy xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Easy! :D

      Hehhhhy... ezek az állandó javítások! :D Megértem én mindenhogy. :)
      Valóban nem fogom elárulni a folytatást, még bármi történhet. Louist elkaphatják a zsaruk ittas vezetésért, lehet, hogy megint összetöri magát (tudod kísért a múlt)... vagy lehet, hogy zökkenőmentesen elutazik a Hills házig, de Debbie öngyilkos lett azóta és minden hiába. BÁRMI MEGTÖRTÉNHET HA RAJTAM MÚLIK. :D
      Hatalmas köszönet az írásomra tett megjegyzésekért, iszonyatosan aranyos vagy. :)
      Figyelj, ha semminek nincs értelme, akkor semminek nincs. Ki kellett mondani, ha így van, nem? De!
      Ami MAcket és Suet illeti reméltem, hogy örülni fogsz. :D

      Köszi, hogy írtál! :$ <3

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Aranyos kis kívánság! ;) Majd meglátjuk. Lehet igen, lehet nem. :3

      Törlés
  4. Kedves Madison!

    Nagyon tetszett a rész, az érzelmi ábrázolások, a párhuzamos rész a gondolati világ és a valódág ábrázolása.
    A szövegben nem találtam hibát, amihez gratulálok!
    Magára a történésekre reagálva, remélem Lou nem töri össze magát megint. Mack, mint a kedvenc katakteremet fejlődőképesnek látom szerelmi téren, remelém lesz valami közte és Sue között.
    Loui és Debbie pedig újra együtt lesznek és minden happy end.
    Várom milyen részt hozol majd a következőkben.

    Puszi,
    Klaudia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Klau! :D

      Pedig én visszaolvastam és van benne hiba, kettőt is találtam Mrs. ELTE magyar szak. :D
      Mindenesetre örülök, hogy tetszett Louis belső monológos érzelmei. Én is fejlődő képes vagyok, mint Mack szerelmi téren.
      Egyébként már van valami köztük... TUDOD... VALAMI.... :3
      De ha komolyabbra gondolsz, akkor az majd kiderül, hogy lesz-e.
      Ahhoz képest, hogy Mack alapvetően egy érzéketlen farönk (akárcsak a régi Louis), elég sokan szeretitek, ami számomra meglepő. :D De ha szeretik a karaktereimet én annak csak örülök. :)

      Köszönöm, hogy írtál! :D

      Törlés
  5. Ez az a Louis akit szeretek. Remélem vissza szerzi Debbie-t. ❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Volt olyan Louis, akit nem szerettél kedves Ani? Hehe... :3
      Reméld csak! :D Tudod, hogy a remény hal meg utoljára.
      Köszi, hogy írtál. <3

      Törlés
  6. Drága Madisonom!
    Féltem Louist, hogy őszinte legyek. Egy újabb baleset nem hiányzik neki.. Mack és Sue :'D
    Ez aztán a KAPCSOLAT..
    Visszatérve imádtam. :) Remélem hamar lesz következő.
    Ölel,
    Rowena
    Ui: Köszönöm, de a te neved azért szebb! 😊❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Rowenám! :D

      Nagyon rég írtam már erre a blogra bejegyzést, és most olyan fura érzés egy és fél hónap után újra leülni ide a gép elé, és kommenteket olvasni...
      Néhány dolog közbe jött az életemben, ami teljesen elterelte a figyelmem az írásról. Egy hónap leforgása alatt elég sok minden történt velem most, szóval furcsa ez az egész dolog. Szinte már el is felejtettem mik voltak a terveim a történettel.
      Meglehetősen fura érzés, de igyekszem behozni a lemaradásomat. Szóval bukta az a dolog, hogy " hamar hozom " a következő részt, HATALMAS késéssel, de nem soká következik.
      Köszönöm, hogy írtál <3

      Törlés
  7. Kedves Madison!
    Az utóbbi időben szinte alig látogattam el a blogspotra, így sajnos a te történetedről is lemaradtam.:(
    Igyekszem behozni magam, és a legközelebbi fejezetedhez igyekszem majd egy hosszas véleményt leírni arról a pár részről, amiről lemaradtam.:9
    Puszi:*
    Daisy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Daisy! :D

      Ne aggódj, ahogy az egyel előző kommentben is említettem, én is tartottam egy kisebb szünetet a blogon. :D Csak úgy mint te, én is megpróbálom behozni a lemaradásaimat és haladni előre a történettel. :')
      Várom nagyon a kommentedet! Hálás vagyok, hogy nem feledkeztél meg rólam és a kis történetemről! <3

      Törlés
  8. Tegnap kezdtem el a történeted,ma eljutottam idáig.Nagyon tetszik,Várom a folytatást!!!

    VálaszTörlés