Tedd amit kérek

Sziasztok! Figyelem a blog statisztikáját, és amit csináltok az egyszerűen nagyszerű.:D A megtekintések számához képest, a feliratkozók száma gyorsan növekszik, aminek nagyon örülök. Valamint... kaptam néhány díjat is, amiért szintén hatalmas köszönet jár,és sok-sok ölelés! :) Remélem, elnyeri a tetszéseteket ez a rész is, ha igen kérlek kommizzatok és iratkozzatok fel továbbra is! Köszönöm, jó olvasását! 
Louis újabb beszólása után, megpróbáltam nem felhúzni magam, és elterelni a figyelmem. Feltettem a fülhallgatóm és kerestem valami zenét, ami segített megszüntetni a videojáték hangjait. Elővettem a kedvenc könyvem és olvastam. Lassan két órája voltam fent szobámba, és kezdtem megéhezni, ezért az ölemben tartott könyvet az éjjeli szekrényemre tettem a fülhallgatóm és a telefonom pedig a könyvem tetejére. Amint kikapcsoltam a zenét, visszatértek a zavaró hangok. Miután leértem a lépcsőn rögtön beléjük botlottam, de megpróbáltam észrevétlenül elsuhanni mellettük. Sikertelenül. 

- Hé, Debbie jó, hogy jössz. Ide adnád a távirányítót? – kérdezte Louis, miközben a szemeit le se veszi a TV képernyőjéről. 

Megindultam a kis kávézó asztal felé és megragadtam a fekete gombokkal ellátott tárgyat, és mosolyogva a kezébe nyomtam.

Mivel pont előtte álltam meg így próbál szemeivel arrébb tessékelni, de nem fogadtam szót neki. 

- Kicsit arrébb állnál? – húzta fel a szemöldökét felháborodva, mire jobbnak láttam elkerülni egy újabb konfliktust vele, ezért szófogadóan félre álltam, és újból megkíséreltem elindulni a konyhába. 

Oh, Debbie, még valami, hozd ide a két sört a hűtőből. – mondta utasítva. 

Mély levegőt vettem, és megpróbáltam megőrizni nyugalmam, de az idegeim pattanásig feszültek a parancsolgatások miatt. 

- Nem vagyok a csicskásod! – mondtam, mire rám emelik, tekintetüket én pedig összefonom karjaim testem előtt megemelve ezzel a mellem, de amit bámulni kezdték, gyorsan változtattam a testtartásomon. 

- Nézd Debbie bármelyik pillanatban az utcán találod magad, ha nem teszed azt, amit mondok. – kacsintott egyet Louis, mire nem bírtam tovább, úgy érzetem, ha most nem eresztem, el az arcomon lefolyó könnycseppet itt robbanok fel. Louis úgy tett mintha észre se vette volna. 

Idegesen megindultam a hűtő felé, és szinte feltéptem az ajtaját. Kivettem belőle a két henger alakú dobozos sört és alaposan felráztam, azon a szerencsétlen üvegen vezettem le a bennem lévő feszültséget. Miután úgy éreztem kellően készen áll a tervem, visszatértem a nappaliba, a két lustán heverő sráchoz. 

- Tessék faszfej. - vágtam hozzá erősen, de pechemre elkapta, és egy magabiztos mosollyal újra a földbe döngölt. 

- Ezt már szeretem. – vigyorgott tovább, én pedig egy ravasz mosolyt villantva megálltam előttük, hogy végig nézzem a jelenetet.

Louis rám mosolygott, amit viszonozni próbáltam, de inkább csak egy vicsorgás lett belőle. Ujjai közé fogta a doboz nyitókáját, én pedig vártam a műsorra. 

Ahogy kinyitotta hangos sercegés után az egész sör a pólójára és a gatyájára került, ő pedig pillanatnyi sokk következtében meg sem mozdult. Nem bírtam visszatartani az arcomon megjelenni kívánkozó hatalmas mosolyt, de nem voltam egyedül, Louis haverja is majdnem lefordult a kanapéról a nevetéstől. 

- Az ilyen meleg napokon valóban jól esik egy hideg sör. Igaz Louis? – vágtam irritáló mosolyt miközben elindultam a konyha felé. 

- Baszd meg! – szólt utánam, én pedig középső ujjam felmutatva hagytam el a szobát.

Újra kinyitottam a hűtőt valamiféle élelem után kutatva, mire hallottam a hátam mögött belépni Louist. 

- Mi képzelsz ki vagy te?! – tárta szét kezeit, és a fekete csomóra gyűrt felsőjét a földhöz vágta. 

- Szerintem ez volt a minimum, miután cselédnek hívtál, hagyj békén, el is költözök, ha akarod. De szerintem tanuld meg kezelni a nőket, mert undorító, amit csinálsz. – teszem ki az asztalra az ételhez szükséges alapanyagokat, de közben csak a reakcióját lestem. Furcsa módon nem vágott vissza, megrázta a fejét, és idegesen elhagyta a helyet, ott hagyva a felsőjét a csempén. 

Miután győztesnek hirdettem ki magam, nyugodtam megettem az általam készített szendvicset, és a szobámba igyekeztem, leültem az ágyam szélére, és újra a kezem közé vettem a könyvem. Pár percig tudtam csak olvasni, mivel a nyitott ajtó előtt állt valaki. Felkaptam a tekintetem, mire legnagyobb meglepetésemre Louis állt előttem. Kettőt kopogott az ajtófélfán. 

- Gyere be. – mondtam kisé tétovázva. 

Nem értettem, hogy miért jött, ezért érdeklődve néztem rá. Kezében egy fehér keskeny lapot szorongatott, amit felém nyújtott. Bizonytalanul vettem ki kezéből és olvastam át a kis lapot.

Louis ma esti autóversenyére volt egy szórólap és egy jegy.

- Ez meg mi? - emeltem rá tekintetem értetlenül. Miért adja ezt nekem?

- Amire gondolsz. - harapta össze ajkait zavarában, majd egyik lábáról a másikra téblábolt.

- És miért...? - kérdeztem volna, de Louis hirtelen a szavamba vágott.

- Nincs különösebb oka. - rántotta meg a vállát Louis, mire felvontam a szemöldököm. Mi történt a bunkó Louisal?

- Mit nyerek azzal, ha elmegyek? - nézegetem tovább a szórólapot jobbra- balra forgatva kezemben.

- VIP jegy az első sorba szól. Limuzinnal szállítanának el, mivel ez a velejárója. Szerintem minden lánynak egy limo az álma. - húzta el száját oldalra, majd megpördült és kiment a szobából.

Pár másodpercig értetlenül néztem a kezeim közt szorongatott lapokat. Nem értettem miért kaphattam tőle, de valamiért úgy éreztem, hogy elkell menjek egy ilyen versenyre életemben legalább egyszer, itt az alakalom, ha nem is Louis miatt, csak puszta kíváncsiságtól.

Halvány mosollyal az arcomon tettem az ágyamra a jegyet, majd felpattantam, és máris azon kezdtem filózni milyen ruhát vehetnék fel. Kipakoltam az egész ruhagyűjteményem az ágyamra, majd végig néztem rajtuk. Egy sötét színű farmernél állapodtam meg, amit egy fehér trikóval párosítottam, és arra rávettem egy fekete bőrkabátot. Egy szegecses magas sarkú cipőt húztam lábaimra, ami tökéletesen harmonizált a bőr szerkómmal. Kivételesen erősen sminkeltem magam, hatalmas vörös ajkakat és füstös fekete szemeket csináltam magamnak. Volt még fél órám indulásig, furcsa, de sosem szoktam ilyen spontán beleegyezni dolgokba. Előre tervező vagyok, és rendszerező. Megragadtam a táskám és a mélyére süllyesztetem a telefonom, a kulcsom, és néhány rúzst, valamint a jegyem.

Magabiztosan lépek ki az ajtón, és megyek le a földszintre. Louis meglepődötten néz rám.

- Nem hittem volna, hogy tényleg eljössz. - néz végig a szokatlan bőr szerkómon.

- Ki kell használnom az alkalmat. - vontam vállat.

Végig néztem Louison, már teljes felszerelésben volt, egyedül a sisakját fogta a kezében.

- Indulhatunk? Már kint vár a kocsi. Aprót bólintottam, és kiléptünk az ajtón, mire elém tárult a megígért ezüstszürke limuzin.

- Csukd be a szád. - nevetette el magát Louis, majd beszállt a kocsiba. Éppen én is hasonlóan tettem volna, mikor a sofőr kiszállt, és kinyitotta előttem az autó ajtaját. Meglepetten felnevettem a szokatlan udvariasságra, majd végre én is beültem. Hatalmas tér volt az autóban, teljesen fel volt szerelve a legjobb dolgokkal. Hatalmas képernyőjű TV a falon, és egy kisebb bárhűtű volt tele üdítővel és alkohollal. Nem tudtam betelni a látvánnyal, nem is beszélve a komfortról, még sosem ültem ilyen kényelmesen. Az előttünk lévő kis asztalon egy hamutartó volt és egy doboz cigaretta. Louis kihúzott egy szállat, majd az ajkai közé harapta, és meggyújtotta. Kicsit lehúzta az ablakot, és a kezét, amivel a cigarettát fogta kilógatta a kocsiból.

- Te mióta dohányzol? - kérdeztem miközben arcomra kiült a kíváncsiság.

- Csak a versenyeim előtt szoktam, segít megnyugodni. - magyarázta - Kérsz te is? - nyújtotta felém a dobozt, mire tétovázva elfogadtam egyet. Louis meggyújtotta nekem, és immáron én is részese voltam a megnyugtató érzésnek. A kocsit átjárta a tömény füst illata, de nem volt zavaró.

Viszonylag csöndesen ültük le egymás mellett a nem túl hosszú utat, amíg távolról meg nem láttam a hatalmas rajongó tábort. Hitetlenkedve kémleltem a rengeteg izgatottan várakozó embert a jegypénztárnál, akik csak is arra vártak, hogy a kezükben tartott pénzt minél hamarabb válthassák be jegyre. 

- Nem hiszem el, hogy ennyi ember pénzt fizet azért, hogy lásson téged. - ráztam meg a fejem az eszetlen népet figyelve - Én éppen azért fizetnék, hogy ne lássalak. - teszem hozzá halkan, remélve, hogy nem hallotta meg. 

- Ha végig nézted a versenyt, rájössz, miért van így. - válaszolta ambícióval telve, ami csak még több kíváncsiságot szült bennem.