Tartalék szerető

Halihó Drágáim! :) Megérkezett az új rész ( úristen már hány bejegyzést kezdtem így?) Remélem örültök, majd neki, és ezt sok-sok kommentel jelzitek is nekem! Minden esetre nagyon örülnék neki, jó olvasást, és mindenki használja ki a maradék idejét a szünetből! :) Hello!  
A végtelennek tűnő csók csatánk után, megéreztem Louis ujjait az ingem gombjánál babrálni, mire az agyam vészjelzőként figyelmeztetett a fejemben. 

- Nem tehetjük ezt. – váltam el ügyes ajkaitól, de még mindig vészesen közel volt hozzám. 

- Ezt mi döntjük el. – folytatta volna, amit elkezdett, de ezennel jóval határozottabban löktem meg mellkasát. 

- Pontosan, és nekem ez a döntésem, nem fogok lefeküdni veled Louis. – mondtam makacsul, mire kicsit felhúzta szemöldökét, és fejét jobbra billentette, majd egy kis lépést hátrált tőlem, pimaszul elmosolyodott. 

- Rendben, viszont egy idő után könyörögni fogsz, hogy dugjalak meg. – mondta, miközben játékosan az orromra bökött mutató ujjával. – A szemeid már most könyörögnek. – tette hozzá egy szarrágó vigyorral az arcán, mire a szám is tátva maradt, és éreztem, hogy teljesen vörös színeket öltök a megaláztatástól. 

- A szemeim max azért könyörögnek, hogy végre leszállj rólam! – tértem ki a falhoz szorított pozíciómból, és a szobám felé vettem az irányt, amikor újra megszólalt mögöttem. 

- Akkor gondolom, egyáltalán nem zavar, ha más nőkkel vagyok. – mondta, mire nagyot dobbant a szívem, mert őszintén valamiért még is zavarna, de csak vállat vontam felette.

-  Azok nem nők, hanem undorító pénzéhes ribancok! Egyébként is… Azt csinálsz, amit csak akarsz. – forgattam meg a szemeim, aztán folytattam az utam a szobába, majd berontottam az ajtón, és magamra fordítottam a kulcsot. Nehézkesen az ágy széléhez vánszorogtam, majd leültem a szélére. Arcomat apró tenyerembe temettem, mire a szanaszét álló barna hajam a szemembe lógott. Tudtam, hogy a fejemben az érzelmeim és józan gondolkodó képességeim komoly harcot vívtak egymással, de egyikük se nyert, én pedig összezavarodottan ülök itt az ágyam szélén, és várom, hogy valami történjen körülöttem. Louist nem lehet megváltoztatni, egy kapcsolatban egyáltalán nem érez többet puszta férfiasságnál, mégis csókjaival éppen ellenkezőkét sugallta felém, ami teljesen összezavart. Azzal, hogy hagytam a kísértésnek, és engedtem neki, hogy azt tegyen velem, amit akar, olyan mintha a részévé váltam volna, és ezzel elismerést kapott tőlem. Muszáj lesz tisztáznom vele a helyzetet, és elmondani neki, hogy nem akarok többet olyan közelségbe kerülni, mint a mai napon. Meg kell beszélnünk, és végleg lezárni a rövid kis testi kapcsolatunkat. Határozottan álltam fel az ágyamról, és Louis ajtajáig meg se állt ez a lendület. Kettőt kopogtam az ajtón, és vártam, hogy kinyíljon, először csak pár lépést hallottam meg az ajtó felé, majd végül egy kattanás után ki is nyílt. Amikor Louis meglátott, szája hatalmas mosolyra húzódott.

- Tudtam, hogy nem kell, majd sok idő, hogy gyere könyörögni. – dőlt neki az ajtófélfának, mire a háta mögött megpillantottam egy selyemtakaróba burkolózott szőke lányt az ágyon. – Szeretnél beszállni? Hárman is elférünk, nem hiba ilyen nagy az ágyam. – kacsintott, miközben a háta mögött elhelyezett ágyra mutatott. 

- Nem, Louis pontosan erről szeretnék veled beszélni… - kezdtem bele, de a lány jelenléte zavaró volt számomra, az arcán levakarhatatlan vigyorral hallgatta a beszélgetést.

- Ne haragudj, de magunkra hagynál minket egy percre, mert… – fordultam Mrs. Mosoly felé, mire Louis közbe vágott.  

- Victoria előtt nincsenek titkaim, nem igaz cicám? Maradj csak nyugodtan. – mondta nyájasan Louis, mire felvontam a szemöldököm. 

- Oh, igazán? Nincsenek titkaid? – kérdeztem vigyorogva, mire Louis felkaptam tekintetét, és figyelmeztetően az enyémbe fúrva, azt akarva, hogy ne járjon el a szám. – Akkor bizonyára azt is tudja, hogy egy fél órája még velem smároltál a garázsban, ugye? Meg persze azt is, hogy pár napja a szobalánnyal hemperegtél ugyan ezen az ágyon. Biztosan nem mondok ezekkel újat, nem igaz? – köptem a szavakat Louis ideges arcába, mire a szőke lány arcáról is letörlődött a vigyor. 

- Louis… - szól közbe tétovázva a lány, mire Louis ahelyett, hogy ránézne, kínosan oldalra fordította fejét, és tenyerét a tarkójára csúsztatta. – Én azt hittem, hogy a mi kapcsolatunk komoly. – fojtotta el a hangját. – El sem hiszem, hogy ezt tetted velem. – mondta szipogva, mire nagy, kövér könnycseppek jelentek meg a szemében, és látszott rajta, hogy minden erejével próbálja visszafékezni őket. Egy pillanatra talán némi sajnálatot éreztem szegény lány iránt, de később csak rájöttem, hogy ez puszta szánalom, valahol nagyon is örültem, hogy elhúzz innen és békén hagyja Louist, de ekkor újabb váratlan fordulat következett Louis felől. 

- Te most komolyan, ennek a csitrinek hiszel?! Ne menj el, fejezzük be azt, amit elkezdünk. – lépett oda Louis az ágyon fekvő könnyes arcú lányhoz, és látszólag egy gyengéd mozdulattal, le akarta törölni a könnyeket, de a lány makacsul elhúzódott tőle. 

- Ne merj hozzám érni a mocskoz kezeiddel. – szorította össze a fogait, majd kicsit arrébb lökve Louis felállt, és szedelőzködni kezdett, amit én csak egy pimasz mosollyal az arcomon figyeltem. Louis ezek után nagyjából feladta, és csak üveges tekintettel végig nézte ahogy a lány távozik a házból. Az ajtó nagyot csattant, ami egyelő volt azzal, hogy Louis prédikációja elkezdődik. 

- Muszáj volt elüldözni őt? Mondd csak mire volt ez neked jó? Tudtommal nem érzel semmit irántam, és nem zavar, ha más nőkkel vagyok! – tárta szét kezeit kérdően.

- Tudod, ha már az elején kiküldöd a lányt, akkor ez nem történik meg. Egyáltalán nem az zavart, hogy vele akartad tölteni az estéd, hanem az, hogy tudomást sem veszel rólam, mikor direkt kértem, hogy négyszemközt beszéljünk, de tudod mit? Valóban jól esett lejáratni téged te hazudós féreg. – mosolyogtam szinte vicsorogva, miközben a fejemet ráztam, Louis kicsit felhőkölt szavaim hallatán, ugyanis szokatlan számára, hogy így beszélnek vele, de még is figyelmen kívül hagyta, és mélyen fellélegzett. 

- Hallgatlak. Mit szerettél volna? – tette csípőjére kezeit egy cinikus mosollyal az arcán.

- Szeretném, ha tudnád, hogy nem az én műfajom ez a tartalékszerető dolog. Nem szeretnék egy új trófea lenni a polcodon. Kérlek, ha nem gondolod komolyan, akkor ne játszadozz velem, és ne használj ki minden alkalmat, hogy el tudj csábítani. Nem szeretném ezt. Remélem érthető voltam. – mondtam a lehető legkomolyabb hangvételben, mire Louis halkan felnevet, és rám szögezte kék tekintetét. 

- Tehát csak ennyit akartál? Rendben, elmehetsz. – mondta úgy, mintha ő lenne California királya, szavai hallatán még is belém szorult a szó, megforgattam a szemeim, és az ajtó felé közelítettem. 

- Nőj fel seggfej. – mondtam lekicsinylően, majd visszamentem a saját szobámba, épp, hogy becsuktam magam mögött az ajtót, mire megszólalt a telefonom. Sietve bukdácsoltam el az éjjeli szekrényemen villogó mobilhoz, pár másodpercig csak a képernyőt kémleltem amin Sue neve villogott.

- Szia Sue! – szóltam bele nemes egyszerűséggel, bár fogalmam sincs, hogy miért hívott. 

- Szia Deborah, nem zavarok? Remélem, még nem aludtál. – mondta kedvesen, mire elmosolyodok. 

-  Nem, dehogy! Minek köszönhetem, hogy felhívtál? – kérdeztem érdeklődően, mire hallom, hogy nagyon sóhajt. Nem hangzik túl jól. 

- Az igazat meg vallva, szükségem van egy kis segítségre… Monica ránk bízott egy nagyon fontos, és sürgős feladatot, amit holnapra el kéne intéznünk, cserébe egy plusz szabadnapért, és némi fizetésemelésért. Be tudnál most jönni? – szavai hallatán homlokon csaptam magam a szabad kezem, és szenvedően felnyögtem. 

- Jaj ne. Már csak ez hiányzott… Rendben, bemegyek, körülbelül fél óra múlva bent vagyok. – feleltem. 

- Rendben. Köszönöm Deborah, várlak! Szia. – mondta, majd azzal a lendülettel tette le telefont, és már csak az ütemes sípolás visszhangzott a telefonban. 

A falamon lévő órára néztem, kereken tíz óra volt, ilyenkor a normális emberek már mind nyugovóra térnek, kivéve engem, ez olyan jellemző.