Visszatértem! :)

Sziasztok! Na hát... eljött a várva-várt pillanat, és elég hosszú kihagyás után itt az új rész! ^^. Remélem mindenkinek elnyeri, majd a tetszését, kérlek kommizzatok, leírva a véleményeteket. Előre is köszönöm, és jó olvasását!!! :D 
Louis szemszöge:

 Reggel a bejárati ajtó csapódására keltem, fehér takaróval fedett barna mellkasomról lesöpörtem a takarót, és feltáplászkodtam. Körbe néztem a tágas fehér árnyalatú szobába, minden tisztaságot sugallt, és rendet, szürke melegítő nadrágom fűzőjét szorosabbra kötöttem, és a fűző végét betűrtem a nadrágomba. Ma is egy olyan napnak néztem elébe amiket nagyon várok, a versenyek napja, amin újabb megmérkőztetésre kerül sor, ambícióval telve gondolok a győzelemre, és még többel a fényes kupára, aminek már a helyét is megterveztem a polcomon. Az adrenalin szintem a verseny puszta gondolatától is az egekig repült, és már ki is ment a szememből az álom, ezért a konyha felé vettem az irányt, ahol megpillantottam Debbiet. Háttal ült nekem, és egy női magazinnal a kezébe szürcsölgette a kávéját. Mikor meghallotta, hogy mögötte vagyok, rám kapta a tekintetét, és kedvesen kívánt 'Jó reggeltet.' A kávégéphez mentem, és megnyomtam rajta egy gombot, mire az el is kezdte gyártani a barna színű folyadékot.

- Szörnyen nézel ki smink nélkül. - néztem végig Debbie táskás szemein, mire gyilkos tekintetét rám vezette az ostoba magazinjáról.

- Most jöttem haza, egész éjjel dolgoznom kellett egy cikkről, amibe nem mellesleg te is szerepeltél, és még egy ilyen kis beszólás, és hidd el, elintézem, hogy csak rosszat írjanak rólad. - mondta harapósan Debbie, én pedig védekezően fel emeltem magam elé a két kezem, és felnevettem.

- Ez esetben, kérne még egy kávét? - kérdezem cinikus mosollyal az arcomon.

- Igen, feketén, tej és cukor nélkül. - felelte a kócos hajú lány, és visszavezette tekintetét a kezei közt szorongatott újságra. Letettem a bögrét mellé, és feltűnően méregetni kezdtem őt, éreztem, hogy titkol valamit, így egy laza mozdulattal téptem ki a kezeiből a magazint, amibe egy rólam szóló cikk szerepelt.

- Most azonnal add vissza! - állt fel a székről Debbie az újság után kapkodva, de én csak nevetve olvastam fel hangosan a legcikisebb részeket, amikről épp a tökéletes külsőmről szólt.

- Louis Tomlinson, a híres autóversenyző rögtön megdöntötte millió nő szívét gyönyörű kék szemeivel, és piros sportkocsijával, nem hiába rebesgetik, hogy a sztár … - olvastam volna tovább, de ekkor Debbie sikeresen visszaszerezte az újságot, teljesen elvörösödötten, fürkészte arcomat. - Olvasgatsz utánam? - vigyorogtam, mire összeráncolta szemöldökét.

- Dehogy olvasgatok! - tört elő belőle a tiltakozás, miközben szorosan magához szorította a magazint. - Csupán muszáj pár szaftos pletykát találnom rólad, sajnálatos módon az emberek nagy része érdeklődik felőled, és remekül eladhatók a rólad szóló újságok. - magyarázta remegő hangon, én pedig fej csóválva nevetgéltem. 

- Szánalmasan rosszul hazudsz. - provokáltam tovább, és élveztem ahogy az arca egyre csak vörösebb lett.

- Álmodj csak! - forgatta meg szemeit Debbie, majd kissé elvörösödött, durcás arccal elviharzott a konyhából, amit halk nevetéssel reagáltam le. 

A falon lévő órára pillantottam, éppen delet mutatott, ami nem jelent mást, minthogy két óra múlva versenyem lesz. Hirtelen a telefonom rezgésére lettem figyelmes, mire előbányászom a készüléket a melegítő nadrágom zsebéből. A képernyőn Andy neve villogott, egy könnyed mozdulattal húztam végig az ujjam a telefon kijelzőjén.

- Hello Tomlinson! – hallottam meg Andy dinamikus, energiával telt hangját a telefonból. 

- Hello Andy. – válaszoltam kissé álmos, karcos hangon. 

- Na hát, mi ez a letörtség? Hiszen verseny lesz ma, formába kell lenned. – mondta Andy ambícióval telve. – Viszont… Akadt egy kis probléma, múltkor észre vehetően jobbra húzott a kocsid hátsó kereke, meg kéne nézetni még a verseny előtt a szerelőnkkel. Be tudnál jönni most? 

- Persze, fél óra múlva ott leszek a négyes garázsba. Rendben? – néztem újra az órára. 

- Oké Tomlinson, ne késs el, várlak, de most leteszlek, mert még egyeztetnem kell a szerelőnkkel. – mondta Andy, majd elköszöntünk, és letette a kagylót. 

- Jól értettem, hogy versenyed lesz? – tért vissza Debbie a konyhába, mikor észrevette, hogy a bögréjét az asztalon felejtette. 

- Jól hallottad, ne aggódj megnyerem neked, hogy legyen miről olvasgatnod az újságokban, vagy akár… írhatsz is róla. – mosolyogtam rá provokatívan, miközben egy fekete pólót húztam magamra, arra pedig egy szürke pulcsit.

Debbie mélyet sóhajtott.

- Ez csak szakmai ártalom… - rántotta meg vállát a barna hajú lány, pimaszul.  -  De azért… Sok szerencsét! Ez a Luke gyerek se semmi, méltó ellenfél, nemde? – húzogatta szemöldökét Debbie. – Ráadásul még helyes is, talpraesett, férfias... – áradozott tovább. 

Abban a pillanatban elöntött a düh, mégis mi az, hogy az a csávó jobb nálam?! Nálam nincs jobb, és akkor elhatároztam, hogy ezt Debbinek is be fogom bizonyítani.

- Mennem kell, a végén még elkések. – nyögtem ki végre egy szót összepréselt ajkaim közül, majd az ajtó felé vettem az irányt, és elhagytam a házat. 

Még hogy ő jobb nálam. – szálltam be a hófehér autómba. Idegesen léptem rá a gázra, és megindultam a szerviz felé. Viszonylag hamar odaértem, a szerviz ajtaja előtt ácsorgó Andy épp – szokásához híven – telefonált. Leparkoltam a kocsit a műhely elé, és kiszálltam. Andy viszonylag ingerült fogalmazással döngölte bele a földbe az egyik alkalmazottját, azzal fenyegetőzve, hogy kirúgja. Türelmesen végig hallgattam  Andrew telefon beszélgetését, majd végre letette, és nagyon sóhajtott. 

- Manapság olyan kevés a megbízható munkaerő. – csúsztatta a zsebébe a telefonját, és kezet fogott velem. 

- Ezért is vagyok én a kedvenced. – mosolyogtam rá. – Na, merre van a Kicsikém? – kérdeztem, utalva a becézgető szóval az autómra, miközben mindketten bementünk a műhelybe, ahol egy kissé olajos ruhás, szakállas férfi babrálta az emelőre helyezett kocsim. A férfi halkan köszönt, mire bólintottam egyet felé. 

- Ahogy már mondtam, a kocsi a verseny alatt folyamatosan jobbra húzott, volt egy kis meghibásodás, de az úr már dolgozik rajta. 

- Mi volt a baja? – teszem fel az egyszerű kérdést. 

- Azzal ne foglalkozz, autóversenyző vagy, nem szerelő.