Kérlek, nyugodj meg!

Szép jó reggelt minden kedves olvasómnak! Megérkezett a várva várt rész, ami remélem mindenki tetszését elnyeri, ugyanis igyekeztem, az új részbe belesüllyeszteni pár nem várt fordulatot is! :D Másrészt, amit látjátok új desing lett a blogomon, amit Briana T-nek köszönhetek, még egyszer ezer köszönet érte, szerintem gyönyörűséges lett! :) <3 Harmadrészt pedig,köszönök nektek is minden támogatást, mind azt amit a kommentekbe kapok, vagy a feliratkozók számába, továbbra is írjátok meg nekem a véleményeteket, ha jó, ha rossz, mindenkiét elolvasom. Jó olvasást az új részhez, és használjátok ki a maradék kis hétvégét!  :D 

Reggel a szobába beszűrődő fényekre keltem fel, először nagyot nyújtóztam, majd óvatosan kinyitottam szemeim, és felmértem a körülöttem lévő teret. Szűkre nyitott szemeim, tágasra nyíltak, amikor tudatomhoz tértem, tegnap este Louis ágyában aludtam el. A mellettem lévő helyre néztem, ahol Louis hűlt helyét se találtam. 

- Merre lehet? – merült fel bennem rögtön a kérdőjel. A kérdés nem hagyott tovább pihenni, ezért felültem az ágyon, és rögtön a konyha felé vettem az irányt. 

A nappalit átszelve, észrevettem a kanapén alvó Louist, kicsit megtorpantam a látványra, nem értettem őt, és azt, hogy miért is alszik kint, és miért nem keltett fel, és küldött vissza a saját szobámba mikor elaludtam? 

Louis bizonyára megérezhette a rájuk vetülő szempárokat, ugyanis mélyet sóhajtott, majd kisebb mocorgások után, hozzám hasonlóan, nagyot nyújtózott. 

Ahogy megláttam, hogy Louis rám emeli rettentően fáradt, álmos szemeit, képtelen voltam megfékezni a nyelvem. 

- Miért nem kelltettél fel? – kérdeztem nyersen, pedig szinte biztos voltam benne, hogy fel se fogta, hogy ott állok a kanapéja mellett. 

Louis kicsit megrázta a fejét, majd felült a kanapén, és teljes testével felém fordult. Látszott rajta, hogy kicsit tétovázik, a tenyerét zavartan tarkójára csúszatta másik kezével pedig magyarázóan mutogatni kezdett.

- Én…S-Szeretek kanapén aludni. – mondta ki végül, egy ideges mosollyal az arcán, és feszülten várta a reakciómat. Mélyet fújtattam a szánalmas érve hallatán és nem tetszésemet kifejezve megforgattam szemeim. 

- Ennél jobb érvet is kitalálhattál volna! - ráztam meg a fejem sértődötten, kissé felvont szemöldökkel.

- M-Miért?! – nyíltak tágra szemei, mint aki lebukott valamibe, összeszűkített szemekkel kémleltem a zavart srácot, de nem értettem meg őt.

- Mi a faszért dadogsz? – tártam szét a kezeim, erőszakos hangnemben, mire a mogyoróbarna hajú srác kérdőn nézett rám. 

- Nem tudom, és te minek kérdezgetsz ennyit? – állt fel a kanapéról – Nem te voltál az, aki azért nyafogott, hogy nem akarja, hogy rámásszak?! Hogy ő ’ nem akar egy újabb díj lenni a polcomon ’? – mondta, utánozva a hangomat – Mi van, csak nem megbántad? – mosolygott pimaszul. – Pedig én csak betartom a szabályokat!  - az arcán elterülő vigyor egyre szélesebb lett.

- D-Dehogy is akarom… - kezdtem bele én is, az idegesítő, ragályos dadogásba, szemeim lesütöttem a padlóra, és éreztem, ahogy elvörösödök. – Te pedig ilyen könnyen betartod a szabályokat mi?! Valahogy nem így ismerlek… 

Louis éppen szólásra nyitotta száját, mire kopogtatást hallottunk meg a bejárati ajtó felől, mindketten a hangirányába kaptuk fejünket, és Louis el is indult az ajtó felé. 

- Szia Katniss!  - hallottam meg Louis hangját az előszoba felől, amiből sugárzott a jó kedv, mindenesettre nagyon örülhetett a vendégünknek.

- Lou, annyira hiányoztál! – hallottam meg a lány hangját, majd három cuppanó hangot hallottam, amit pusziknak stagnáltam be.

A nyálas szövegek hallatán akaratom ellenére is elfintorodott a szám, ebben a pillanatban azonban, minden összeállt a fejemben, Louis azért nem aludt mellettem az este, mivel barátnője van!

Nem maradt több időm a gondolkodásra, ugyanis Louis, és a barátnője beléptek a konyhába, ahol én ücsörögtem a bárszéken.

Összeszűkített szemekkel néztem végig a lányon, tépett barna, szög egyenes haja lazán a vállára borult, baba kék szemei erősen voltak festve, aranyló szeplők ültek az arcán, és kantáros gatyát viselt, ami csak oldalt lógott a teste mellett lazán. Bakancsával hangosan kopogtatott a konyha burkolatán, ugyanolyan arcot vágott, amilyet én is. Pár másodpercig szúrós tekintettel figyeltük egymást, és a nagy figyelembe még köszönni is elfelejtettünk, ezért Louis állt közénk, és törte meg a csendet, mire mindkettőnk figyelme rá terelődött. 

- Katniss, ő itt Debbie. Debbie, ő pedig Katniss, a kis húgom. – mondta Louis, miközben hol rám, hol pedig Katnissre tekintgetett. 

Valamiért a megkönnyebbültség érzése tört rám, mikor kiderült, hogy a lány valójában Louis húga. Azonnal mosolyra húzódott a szám, és felé nyújtottam a kezem, Katniss azonban nem viszonozta mosolyom, csak kezet rázott egy nem túl lelkes ’ nagyon örülőkkel ’.

- Louis már mesélt rólad korábban. – mondtam lelkesen, minden figyelmem a lánynak szentelve.

- Nahát! Nem tagadsz le?! – fordult Louis irányába Katniss, majd helyet foglal a konyhaszéken, miközben Louis a konyhába foglalatoskodott. 

- Nehogy azt hidd, hogy jókat mondtam rólad. Csupa rosszat. – nevetett Louis halkan. 

Kisebb csönd árasztotta el a szobát, amit Katniss tört meg rövid időn belül.

- Ja, hallom jól el vagy te is itt LOUIS házában. –mondta ezt, egy cinikus mosollyal az arcán, igyekeztem őszintén visszamosolyogni rá, de végül inkább csak egy vicsorgás lett belőle.

 - Igen, kicsit sokba kerül nekem havonta, de ez volt a legjobb megoldás. – bólogatok helyeslően.

- Értem. – hangsúlyozott provokatívan, miközben hatalmas szemeivel pislogott egyet, Louis csak a konyhapultra támaszkodva figyelte kívülről a beszélgetésünket, de Katniss következő mondata kiverte a biztosítékot. – És dugtok is néha? - 

- Katniss! –szólt rá Louis indulatosan, de nekem ekkor már elpattant az utolsó idegszálam is.

- Na jó, elég lesz, van velem valami problémád?! –álltam fel a székről, miközben szemeim szinte szikrákat szórtak az idegességtől felé.

Louis gyorsan odasietett, és tenyerével óvatosan arra ösztönzött, hogy visszaüljek a helyemre. 

- Normális vagy?! Fogalmam sincs mi ütött beléd, de térj észhez! Nem beszélhetsz így senkivel Katniess! Ne haragudj, nem tudom, miért viselkedik így… - beszélt hozzám Louis, de csalódott tekintetét végig a lehajtott fejű lányt kémlelte.

- Inkább neked kéne észhez térni Louis! Nem látod, hogy csak a pénzedre pályázik?! – mutatott rám lenézően.

- Már megbocsáss… - emeltem fel a mutató ujjam fenyegetően. – Írónőként dolgozom egy irodában, ne akarj engem úgy beállítani, mintha ingyen élő lennék, mikor mindig fizetek a házért! – éreztem, ahogy Louis egyre zaklatottabbá válik mellettem, ezért jobbnak láttam elcsöndesedni, mielőtt újra ordítozni kezd. 

Katniss képtelen volt bármit is mondani, így továbbra is lehajtott fejjel ült, Louis előtt, mire én elkönyveltem magam nyertesnek. A csokoládébarna hajú lány nem problémázott tovább, könnyedén vállat rántott és Louis felé terelődött a figyelme.

- Na és te Louis, hogy állsz a nőkkel? Van barátnőd? – emelgette a szemöldökét Katniss.

- Így ismersz engem? Sose állapodok meg egy nő mellett. – mondta, Louis miközben halkan nevetett, tekintetét rajtam legeltette, mintha az elhangzott mondatot nekem címezné, válaszul csak látványosan megforgattam szemeim. Arcáról hamar letörlődött a vigyor, és teljesen komoly ábrázatot vett fel helyette, szemeit ezúttal Katniss irányába terelte.

- Anyu jól van? – kérdezte a széken ücsörgő lányt, mire ő nemlegesen rázta meg a fejét.

- Nem Louis, csak rosszabbodik az állapota… Egyre több dolgot felejt el, hiányzol neki te is, tudom. Jó tenne neki, ha meglátogatnád! – erősködik Kat szinte már könyörögve, Louis oldalra fordította a fejét, állkapcsa megfeszült a lány szavai hallatán. 

- Miből gondolod, hogy annyira hiányoznék neki? Hm? – rázta fejét Louis, miközben idegesen a földet pásztázta, de végül rátalált tekintete Katniss arcára.

- A múltkori nagy családi vacsoránál, amire te is meg voltál hívva, az unokatestvérünket Zacket, Louisnak hívta, senki sem tudta meggyőzni róla, hogy nem te vagy az, szörnyű volt. Kérlek Louis, muszáj, meglátogatnod őt mielőtt teljesen elfelejt majd mindent! Nem lehetsz ennyire szívtelen! – kiabálta a lány Louisnak, mire látszott rajta, hogy betelt az utolsó csepp a pohárban. Hirtelen megindult Katniss felé, szemöldöke összeszaladt.

- Kizárt dolog, hogy én beteszem a lábamat még egyszer abba a házba! Értetted?! Nem akarok efelől hallani többet… - szavai kegyetlenül hatottak a lányra, Kantiss megrázta a fejét.

- Egy seggfej vagy! A saját anyádról van szó, nem érted?! Képes vagy az összes terhet, rám és apámra helyezni?! Mondd csak, mibe segítettél te eddig…?! – ordítozta Kat, mire Louis nagy hévvel a kijárati ajtó felé száguldott, majd feltépte a kilincset, és kitárta az ajtót. 

- Kérlek, most menj el Kat… - mondta Louis az ajtó kilincsébe kapaszkodva, miközben halántékát dörzsölgette, a lány csak földbe gyökerezett lábakkal ácsorogott továbbra is a konyhában. – Süket vagy?! Mit szeretnél, pénzre van szükségetek?!  - tárta szét kezét, majd a far zsebébe nyúlt, és pénztálcájából egy vaskosabb összeget vett elő, majd Kaniess kezébe nyomta. – Itt a hozzájárulás, most pedig menj el. 

- Tartsd meg a pénzed! – válaszolta Kat miközben erősen hozzá vágta Louishoz a pénzköteget, szemeiben látható volt a csalódottság, erősen tartotta magát, de szemei csillogtak. Egy hangos ajtócsapódást hallatszott, ami azt bizonyította, hogy Katniss elment.

Louisra vezettem, az eddig lecsukott szemeimet, még midig az ajtó mellett állt, és a kilincset szorongatta. A másik keze, mellette ökölbe szorult, majd egy hatalmasat ütött az ajtóra, ami kisebb horpadás nyomot hagyott a fán. A hirtelen cselekedeteire összerezzentem, sosem láttam őt ennyire idegesnek, mint most, valamiért kötelességemnek éreztem, hogy lenyugtassam őt. 

Leszálltam a bárszékről, és felé vettem az irányt, amilyen gyengéden csak lehetett végig simítottam a vállán, de ő csak lesöpörte kezét magáról, és hátrált egyetlen lépést, miközben a földön cikázott tekintete.

- Minden rendben? – néztem ráaggódóan, a szemeit keresve. 

- Komolyan ennyire hülye vagy?... Nem hallottad amiről beszéltünk?! Szerinted, minden rendben van? Kérlek, kímélj meg az idióta sablon kérdéseidtől! – lekicsinylően beszélt hozzám, de a jelenlegi állás szerint megértem őt, és szemet hunyok stílusa felett, hiszen csak ideges… 

Kicsit megráztam fejem, és nyugodt hangon újra próbálkoztam.

- Mi történt anyukáddal? – Louis először tétovázva a szemembe nézett, de arcvonásai egyre csak komorabbak lettek.

- Anyám amnéziás nem érted?! – kisebb szünetet tartott, még nagyot nyelt, de annál arrogánsabban folytatta – De neked ehhez semmi közöd, a lakótársam vagy érted? Maradj ki ebből légy oly kedves… - nézett komolyan a szemembe, majd elhagyta az előteret, és a saját szobájába vonult. 

Idegesen a hajamba túrtam, a tudat,miatt, hogy képtelen voltam lenyugtatni őt, még is jobbnak láttam, most magára hagyni.