Súrlódó ajkak

Sziasztok Drágáim! :) Szokásomhoz híven megint csak sikerült elkésnem a résszel, méghozzá jó alaposan, amiért bocsánatot kérek tőletek! Általában a részek hétvégén szoktak érkezni, úgyhogy ez egy kivételes alkalom. Elő sorban nagyon szeretném nektek megköszönni, a feliatkozásokat, a kommenteket, a díjakat, és minden jót amit csak tőletek kaptam az előző rész alkalmából, rengeteget jelent nekem! :) <3 Továbbra is maradjatok lelkesek és küldjétek el nekem a véleményeteket kommentbe, vagy chatbe! Köszönöm, jó olvasást, és további szép napot mindenkinek! <3 :)

Reggel kótyagos fejjel ébredtem, nem az alkohol miatt, hanem rám tört az általános reggeli fáradtság, amit csak is a kávém hozhatott helyre. Szemeim még csukva voltak, mélyet sóhajtottam, miközben ujjaim nyújtóztattam, először tíz felé ágazódtak el, majd belemarkoltam az anyagba amin épp feküdtem. Tapintása egy takaróhoz képest túlságosan vékony volt, egy lepedőhöz viszont vastag. Ahogy kezdtem észhez térni, feltűnt, hogy folyamatosan le, és felereszkedek, és furcsa légzésszerű hangot hallok a fülemtől nem messze. Mikor tudatosult bennem, hogy nem egyedül vagyok a szobában, szemeim tágra nyílva mértem fel a környezetem.
Észrevettem, hogy a markomban tartott meleg béléses anyag Louis pulóvere volt, a fel-leemelkedő fekhelyem pedig, nem más, mint az ő mellkasa. Légzése egyenletes volt, annak ellenére, hogy teljesen súlyommal ránehezedtem alvás közben. Egyik karja lazán a csípőmön pihent, miközben kócos mogyoró barna haja összeborzoltan borult homlokára. Szempillái meg-megremegtek. Féltem, ha felkeltem kínos szituációba kerülhetek vele, így próbáltam nagyon apró mozdulatokkal lekászálódni róla.
Ránéztem a kanapé előtt lévő kisasztalra, mire gyors gondolat futott át az agyamon. A bal kezemmel próbáltam ügyeskedni, mármint bénázni… igyekeztem ránehezedni a dohányzóasztalra, üvegasztal volt, kicsi kerekekkel a lábán, hogy könnyedén elmozdítható legyen, ami ebben az esetben, nem túl jól sült el. Amint ügyetlenebbik kezemmel próbáltam volna megtámasztani magam, az asztal kerekei megindultak, és kicsúsztak alólam, mire visszaestem Louis mellkasára. Ijedten kezdtem el kémlelni Louis arcát, először rezzenéstelen maradt, mint aki tovább alszik, aztán eltorzult a visszafogott mosolytól.
- Egyébként régóta fent vagyok, csak gondoltam megnézem, mit hozol ki ebből. – nyitotta ki kék szemeit, és az arcán megjelent az összes nevető ránca. Hangja bejáratlan volt, és a szokásosnál mélyebb, és karcosabb.
Ahogy elkezdett kinevetni, éreztem, hogy arcom, újra vörös árnyalatú lesz, ökölbe szorítottam a kezem, és a lehető legerősebben próbáltam Louis felkarjába beleboxolni, de látszólag meg se érezte. Megkíséreltem újból lekászálódni Louisról, mire ő megragadta csuklóm és abba hagyta a nevetést, de arcán még mindig a szórakozottság jelei voltak láthatók.
- Amikor ideges vagy, folyamatosan a száddal csücsörítesz. – elengedte, jobb csuklóm, és végig húzta hüvelyk ujját ajkaimon, mire észrevettem, hogy igaza van.
Csípőjén ültem, és egymást figyeltük, egyik keze még mindig körbefogta erőtlen vékony csuklóm, hirtelen felült, és derekamnál fogva közelebb húzott magához. Lesütöttem szemeim, de éreztem, ahogy tekintete arcomon futkos.
Gyors mozdulattal, maga alá gyűrt, teljesen rám nehezedett, nehezen vettem a levegőt, éreztem, ahogy a tüdőmre nyomás nehezedik.
- Pontosan így éreztem magam egész este. - mosolygott szemtelenül pár centire tőlem. Fájdalmasan tudtam csak felnevetni a levegőhiány miatt, így inkább csak mosolyogtam. Észrevettem, ahogy a köztünk lévő pár centi távolság folyamatosan csökkent.
Ajkaink súrolták egymást, s bár magamnak is nehéz volt bevallani többet akartam ennél. Elégedetlenül felsóhajtottam, amikor fejével oldalra fordult, kitérve bekövetkezetlen csókunktól. Felegyenesedett, majd fel is állt a kanapéról.
- Fura arcot vágtál. Azt hitted, hogy megcsókollak? – újból egy pimasz mosoly húzódott arcán, és látszólag remekül múlatott rajtam.
Játékosan néztem rá, és felhúztam jobb szemöldököm.
- Mit láttál? Undort? – kérdeztem fintorogva. Furcsa módon Louis nem szólt vissza semmit, kicsit felnevetett, és fejét csóválva elhagyta a nappali részlegét.
Hirtelen azon kaptam magam, hogy arcomon még mindig hatalmas mosoly húzódik, amit megpróbáltam egy ajak összeharapással eltűntetni onnan.
Rezgő hangra lettem figyelmes, mire megpillantottam az üvegasztalon pihenő villogó telefonom. Gyorsan érte nyúltam, hogy megnézzem kihív, a képernyőn Sue képe villogott.
- Jó reggelt Sue! - vettem fel a telefont.
- Szia Deborah. – hangja lelkesebb volt, mint amilyennek azt megszokhattuk. – Cleoval arra gondoltunk, hogy elmehetnénk hármasban bowlingozni… tudod… nem régiben nyílt egy új terem a plázában, gondoltuk elmegyünk megnézni milyen, velünk tartasz? -
- Remek ötletnek hangzik, imádok bowlingozni. – mondtam, de valójában, még sose csináltam.
- Nagyszerű, akkor találkozzunk a pláza bejárata előtt háromkor. Louist nem akarod hozni? – éreztem hangján az izgatottságot, na meg a mosolygást.
- Örülök, ha megszabadulok tőle pár órára…
- TUDOM, HOGY RÓLAM VAN SZÓ! – kiabálta Louis a szomszéd szobából, ami még a telefonba is behallatszódott, ugyanis Sueval egyszerre kezdtünk el nevetni.
- De, ha van kedve, tőlem jöhet. – vállat rántottam, nem mintha látta volna bárki is.
Louis ekkor belépett a nappaliba, kezében egy bögre habos kávéval.

- Bármit megtennék, csak, hogy idegesíthesselek, szóval ráérek. – mosolygott.
- Igen… Ő is jön. – mondtam unottan Suenak, aki még mindig a vonal másik végén kuncogott.
- Szuper! – örvendezett. – Ne késsetek! – figyelmeztetett Sue, majd letettük a telefont.

***
Természetesen Sue figyelmeztetése ellenére is erősen késésben voltunk, amit természetesen csak is Louisnak köszönhetünk. Amikor kiszálltunk a gyönyörű fekete luxusautóból, már messziről megláttam a kötött pulcsis Suet, és a mellette ácsorgó Cloet is.
Látszólag idegesek voltak, mivel állandóan az órájukat nézték.
Gyors léptekkel siettem a két lány irányába, mellettem pedig Louis próbálta tartani a tempót.
Mikor a két lány észrevette közeledésünket, rosszallótekintettel üdvözöltek bennünket.
- Ne haragudjatok lányok, de Louis hajának beállítása, tovább tartott, mint egy hat órás operett előadás. – fújtattam idegesen, mire Louis összeszűkített szemekkel nézett rám.
- Tudod, nem olyan könnyű ilyen jól kinézni. – tartott kisebb szüntet. – de te ezt úgysem értheted meg! – mondta egy provokatív mosollyal.

Kettő- kettő puszival köszöntöttem a két lányt, mivel a három már túl hétköznapinak, és tini lányosnak számított.
Louis arcát kémleltem, ahogy gyorsan végig futtatta szemeit két lányon, majd elégedetten elvigyorodik.
- Hölgyeim. – mondta egy tenyérbe mászó vigyorral a képén a lehető legnyájasabban.
A nagy udvariasságtól – ami egyértelműen csak képmutatás volt felőle – nem tudtam megállni, hogy ne sóhajtsak egyet, miközben a szemem forgattam.
Senki nem figyelt fel rám, így megismételtem az utóbbi cselekedetemet.
Egy ideig még hallgattam az enyelgésüket, majd hirtelen a beszélgetés közbe vágtam.
- Mi lenne, ha elindulnánk a bowling terem felé? – kérdeztem, mire mindenki elhallgatott, és egyszerre néztek rám.
Cloe helyeslően bólintott egyet, mire nagy nehezen elindultunk. Előttünk ment Sue, és Cloe, hátuk mögött én Louissal.
Képtelen voltam figyelmen kívül hagyni, hogy Louis szemeit folyamatosan az előttünk lévő két lány fenekén pihenteti, miközben Cloe és Sue folyamatosan összesutyorogtak, és néha még fel is nevettek.
Összeszűkített szemekkel figyeltem minden egyes apró mozdulatot, valahogy úgy éreztem, hogy kezd elönteni a féltékenység, de ennek legkisebb jelét se hagytam kimutatni.