Csípőre tett kezek

Sziasztok! J Újra itt, a legújabb résszel, nehezen tudom csak elhinni, mennyi támogatást kapok tőletek, nagyon aranyosak vagytok mind a kommentekbe, mind pedig azok akik facebookon írtak nekem, nagyon köszönöm a sok kedves szót, mindenkinek nagy NAGY ölelés! J Ugyanígy a feliratkozók száma is szépen növekszik, amit úgy szint nagyon jó látni, 42-en vagyunk ami már így is csodálatos, sose gondoltam volna, hogy egyszer ez a blog felülkerekedik az előzőn, de nagyon örülök neki. Még egyszer köszönök nektek minden támogatást, továbbra is írjátok le nekem a véleményeteket, bármilyen formában, jó olvasást az új részhez! <3

Elővettem a telefonom a táskám oldalsó zsebéből, és láttam, hogy egy olvasatlan üzenetem érkezett Suetól. 

’’ El kellett jönnünk, de gondolom, észre se vettétek, annyira belemerültetek a játékba. Vagy nem is a játékba?! Beültünk kajálni valamit Cloeval, ha végeztetek egymással, csatlakozhatnátok hozzánk. A szembe lévő étkezdébe leszünk. ’’ 

- Megvannak már?! – kérdezte unottan Louis, miközben megkísérelte elolvasni az SMS-t, de gyorsan elkaptam a szeme elől a telefonom, és visszatettem a zsebembe. Kérdőn nézett rám, mire zavaromban elmosolyodtam.

 - Igen! – vágtam rá. – A szembe lévő étteremben várnak minket. – hadartam.

 - Remélem, hogy nem gondoltad, hogy odamegyünk. – nézett rám komolyan, a kócos barna haja mögül, de csak szigorú, rosszalló tekintetet kapott vissza.  – Figyelj Debbie, menjünk inkább haza. – közelebb lépett hozzám, mire képtelen voltam tartani magam, és makacs lenni. Apró résre nyíltak ajkaim, ahogy felém tornyosult, egyszerre éreztem biztonságot, szorongást, és vágyat iránta. A csillogó elsötétült tekintetből rögtön tudtam, hogy mit akart. Nem ért hozzám, távolság tartó maradt a közelség ellenére is, beharapta ajkait, majd megismételte magát. – Menjünk haza. - nagyot nyeltem, hogy erőt vegyek magamon.

 - Nem lehet Louis, megbeszéltem, hogy ma velük leszek. – mikor rájöttem, hogy képtelen vagyok tartani vele a szemkontaktust, úgy döntöttem, inkább mellkasán hagyom tekintetem. 

- Kit érdekel? – komoly maradt, de a szórakozottság ott csillogott szemeiben. Továbbra se néztem rá, tétováztam, hogy milyen választ adhatnék neki. Láttam, ahogy megmozdul a keze, és az államhoz ért. Két ujjal finoman tartotta az állam, majd felemelte, hogy a szemébe nézzek.

Pár másodpercig farkas szemet néztünk, éreztem mások tekintetét, ahogy minket figyelnek, de nem néztem félre, töretlenül tartottam a szemkontaktust Louisal. 

Félre söpörte a hajam a nyakamról, és szemügyre vette a meztelen bőrfelületet, ujjaival átfésülte hosszú barna tincseim, majd kezeit csípőmre téve közelebb húzott magához. 

Türelmetlen voltam, szaporán vettem a levegőt, és tekintetem cikázott hipnotizáló kék szeme és nedves rózsaszín ajka között. 

Jobb kezem a mellkasára helyeztem, és belekapaszkodtam a pulóver meleg tapintásába, amíg a balt a tarkójára helyeztem. 

Nem érdekelt a többi ember véleménye, akik azt gondolhatták, hogy a két fiatal hormontúltengésben szenvedő fiatal nem bírta ki a háló szoba nyugodt környezetéig, csókot kezdeményeztem.

Lágy volt, és végtelenül gyengéd. Mélyen felkavart, és a pulzusomat az egekig vitte. Ártatlan volt, bensőséges, felperzselt, ahogy hátradöntötte a fejemet, hogy felfedezzen, mintha most csókolóznánk először. 

Hosszas, még is rövidnek tűnő csók csatánk után közös megegyezés alapján elválltak ajkaink. A hiányérzetbe beleremegtem, észrevétlenül beharaptam szám sarkát, majd egy szót se szólva elhagytuk a bowling termet. 

Egymás mellett haladva közelítettük meg azt a gyorséttermet, amiről Sue írt az sms-ben, meglepő módon Louis nem hisztizett érte többet, sőt, egy szót se szólt, úgy látszott beletörődött abba, amit mondtam neki avval kapcsolatban, hogy ezt a napot a barátaimra szerettem volna szentelni. Bár ez a terv már rég kudarcba fulladt, akkor amikor Sue és Cloe itt hagyott minket, se szó, se beszéd. 

Mikor megérkeztünk, már az étterem ajtaja előtt érezhető volt a finom étel illata, amit már talán az épület falai is magukba szívtak. Éreztem, ahogy a kellemes fűszeres illatok, gyomor kordásra késztetnek. 

Amikor beléptünk, messziről megpillantottam a feltűnően integető Cloet, aki majd leesett a székéről, annak érdekében, hogy mindenképp észrevegyük őket. 

Magam után rángatva Louist, lehuppantunk melléjük a szembe lévő két üres helyre. 

- Nem hiszem el, hogy képesek voltatok ott hagyni minket. – néztem szigorúan Suera, és Cloera, akik csak összenéztek, majd elnevették magukat.

- Látszólag semmi szükség nem volt ránk, nagyon úgy tűnt, hogy remekül elvoltatok ketten. – mondta Cloe mosolyogva. 

- Amúgy se lett volna esélyünk se ellenetek! – legyintett Sue, majd az előtte lévő ételből vágott egy kisdarabot és diszkérten falatozta, még akkor is, ha az csak egy sült krumpli volt. 

Louisal szinte egyszerre bólintottunk helyeselve Sue kijelentését.

- Nem esztek ti is valamit? – kérdezte Cloe, mire újra korgó hasam válaszolt helyettem. 

- Jó lenne, én farkas éhes vagyok. – álltam fel, majd Louisra pillantottam. 

Hozzám hasonlóan felállt ő is, és együtt mentünk az ételekkel teli asztalhoz, ahol szinte versenyeztünk ki tud több ételt felhalmozni a tányérjára. Kiszolgáltuk magunkat, majd miután Louis fizetett visszamentünk Sue és Cloe asztalához. 

Letettük a tálcákat magunk elé, és enni kezdtünk. 

- Na és végül ki nyerte meg a játékot? – tette fel a kérdést Sue, miközben sejtelmesen mosolygott kettőnkre. 

- Természetesen én. – húztam ki magam büszkén, mire Louis mellettem halkan felnevetett. – Nem tudom miért engem nevetsz ki, mikor te voltál az a szerencsétlen, aki az utolsó körben egy bábut se tudott ledönteni. 

- Hihetetlen mennyire tudsz örülni egy győzelemnek… – forgatta szemeit Louis, de nem volt igaza, nem a győzelemnek örültem, hanem annak, hogy vele szemben nyerhettem. 

Kisebb csönd következett, mindenki némán eszegette az tányérján lévő ételeket, halk zene szólt, egészen kellemes hangzású halk zene. 

- Szóval, miért is jöttetek el a bowling teremből? – törtem meg a már kínosnak bizonyuló csendet, mire Cloe elvigyorodott.

- Nagyon jól elvoltatok együtt, és egy idő után már úgy éreztük, hogy zavarunk. – magyarázta a sötét barna hajú lány egy széles mosollyal az arcán.

- Dehogy is! – vágtam rá, egyáltalán nem zavartak, ahogy azt Sue is feltételezte észre se vettük az eltűnésüket. – Jobb lett volna, ha nem hagytok együtt Louisal. 

- Amikor átkarolta a csípőd. – kezdett bele Sue a lehető legkínosabb témába, mire éreztem, hogy már az első négy szó után teljesen elvörösödök. – Nem ellenkeztél! – furcsán mondta a szavakat, a lehető legjobban artikulált, hogy mindenki biztosan megértse. 

Abba hagytam a rágást is, és letettem a két evőeszközt a tányérom mellé, legyűrtem az étel falatot a torkomon, és éreztem, hogy éppen olyan vörös vagyok, mint a kis koktél paradicsomok a tányérom szélén.

Louis halkan felnevetett mellettem Sue kijelentésén, mire erősen rátapostam a lábára az asztal alatt, fájdalmasan felnyögött, de abba hagyta az irritáló nevetgélést. 

- Az nem az volt, mint aminek látszott…  - motyogtam tehetetlenül, de mindenki részéről csak egy sunyi vigyort kaptam válaszul, ezért jobbnak láttam témát váltani. – Nem tudtok valamit Adamről, kibékült már a jegyesével? – próbáltam határozott maradni.

- Persze, csak kicsit összekaptak. Tudod, elég sok feszültséggel járhat az esküvőjük megszervezése, stresszesebbek lehetnek. Beszéltem Adammel, állítólag megkapjuk a meghívókat hamarosan. – magyarázta Sue, majd izgatottan folytatta. - Alig várom, hogy koszorúslányok lehessünk! – ujjongott Sue szokatlanul magas, vinnyogó hangján. 

- Adam csak nem megkért, hogy legyetek koszorús lányok az esküvőjén? – értetlenkedtem, mire Cloe és Sue egyszerre vágtak értetlen fejet. 

- Hát neked még nem említette? Téged is megfog kérni rá, mi hárman leszünk azok.