Két ember kell hozzá

Sziasztok!!! :D Megérkezett az új rész!!!! ( hogy hány bejegyzésem kezdetem már ezzel a mondattal...) Na mindegy! A lényegre térve, nagyon- nagyon köszönöm az összes kommentet, és véleményt, amiket kaptam, hálám kifejezése érdekében egy kicsit hosszabbacska részt hoztam ma nektek! :) Jól olvasást kívánok hozzá, véleményeteket továbbra is fejtsétek ki a komment részlegben! :)

Éppen az irodai papírok között kutakodtam a vázlatom után, amit már régen elkészítettem, de szükséges volt még pár átalakítás végrehajtani rajta.

- Sue, nem láttad a jegyzeteimet? – kérdeztem a mellettem lévő asztal előtt ücsörgő kötött pulcsis lányt.

- De igen, láttam – mondta közönyösen.

- És segítenél? – förmedtem rá, mivel a türelmem már fogytán volt a rengeteg keresgélés miatt.

- Hiszen ott van az orrod előtt! – mutatott rá a kötegpapírra, mire nagyokat pislogtam. Majdnem kiszúrta a szemem, de mégsem vettem észre – El vagy varázsolva – jegyezte meg Sue mosolyogva, miközben a szemöldökét emelgette. 

- Csak fáradt vagyok – vontam vállat. 

Bekapcsoltam a gépem, és magam alá húztam gurulós székem, hogy neki láthassak az írásnak. 

- Csak nem, nehéz éjszakád volt? – szólalt meg Cloe a másik asztal felől, nem néztem rá, de hangján hallani lehetett a mosolygást. Sue mellettem felkuncogott, de dühös pillantásomra rögtön abbahagyta. 

Zavaromban hátra dobtam a hajam, mire Sue tágra nyitott szemekkel meredt a nyakamon lévő lila foltokra. Rögtön észrevettem, hogy nem kellett volna, ezért visszasöpörtem hajam a vállamra, majd még jobban zavarba jöttem. Az arcom végül rák vörös lett, de már késő volt, észrevette. 

- Azt hiszem már meg is van az ok, hogy miért vagy fáradt – kuncogta Sue, a nyakamra célozgatva. 

Halkan löktem oda neki a szavakat.

- Fogd be Sue. Egyáltalán nem úgy történt ez az egész, ahogy képzeled, én nem akartam – dadogtam – egyszerűen csak megcsókolt – magyarázkodtam, mire Sue szeretetteljesen nézett rám, ahogy igyekeztem magam kimenteni a kínos témából. 

- Ugyan Deborah, a csókhoz két ember kell. Nincs olyan, hogy csak ő akarta vagy sem. Mindketten akartátok – Sue szavai gyilkosan hatottak rám, pontosan tudtam, hogy ezúttal igaza volt, talán minden egyes piszkálódásnál igaza volt, csak én nem vettem róla tudomást. Pontosan tudta ő is, ahogy Cloe is, hogy mi történik velem és Louisal, csak túl makacs voltam, ahhoz, hogy észrevegyem és belássam, képtelen vagyok távol tartani őt magamtól. 

Kifogásokat kerestem, de egyetlen egy se hagyta el a számat.

- De….de… - emeltem fel a mutatóujjam, de amint rájöttem, hogy nem tudok mit mondani, lekonyult az ujjam, és jobbnak láttam elhallgatni. 

Sue egy elégedett mosollyal nyugtázta, hogy igaza van, a gépe felé fordult, és a széles vigyorral az arcán kezdte el írni a cikkét.

Hozzá hasonlóan, én is neki láttam a jegyzeteim precíz kidolgozásának, minden részletre odafigyelve, és kijavítva azt a néhány hibát, amit ejtettem. 

Órákig dolgoztam, azon az egyetlenegy oldalnyi felületen, tele zsúfoltam képekkel, amiket meg kellett szerkesztenem, és kivágnom, hogy pontosan beleilljenek, majd a cikkbe. 

Körülöttünk mindenki csöndesen dolgozott, mikor Adam lépett be az irodába.

Becsukta maga mögött az ajtót, és ránk mosolygott. 

- Sziasztok – mondta lelkesen, majd az én asztalom előtt állt meg, én pedig felnéztem rá. Egy esküvői meghívót csúsztatott az orrom elé, mire elmosolyodtam – Úgy tudom, már Sue és Cloe felvilágosítottak, hogy azt szeretném, ha te is koszorús lány lennél, amikor Maryvel összeházasodunk – szemeiben a szerelem látszott, mikor kiejtette Mary, a jegyese nevét. 

Hevesen bólogatni kezdtem, miközben széles mosoly ült az arcomon. 

- Természetesen, nagyon örülök neki, hogy engem is megkértél erre, egyszerűen csodás lesz -lelkesedtem, mire Adam kicsit felnevetett. 

- Vigyázat, a következő esküvő Debbié lesz – mondta Sue pimaszul, gyilkos pillantásokat vetettem rá, és erőltetetten felnevettem.

- Később beszélünk a részletekről Deborah. - Adam értetlenül nézett ránk, majd gyorsan a helyére iszkolt, és ő is neki látott a feladatnak. 

A papírok felett töltött időm, mintha megállt volna. Egyre inkább a bulis hangulat kezdett rajtam eluralkodni, ezért kevésbé koncentráltam a munkámra. Én általában mindig a munkámat helyezem előtérbe, ezért még számomra is meglepő volt a szórakozottságom. 

Több óra gürcöléssel elértem a tökéletes cikket, amire a főnököm is vágyott, Monica elé tettem a papírköteget, mire ő megköszönte, és csak egyszerűen azt morogta, hogy átnézi, amint lesz egy kis ideje rá. 

Hat óra múlt, amikor minden irodai teendőmmel végeztem, és végre haza indulhattam. Hihetetlen sebességgel szeltem át az utcákat, hogy minél hamarabb a házhoz érjek, és elkezdhessek készülődni az esti partyra.

***

Az egész alakos tükörben álltam, teljes készenlétben. Végig néztem magamon, és mindent összevetve meg voltam elégedve, azzal, amit látok. Combközépig érő, fekete feszülős egybe ruhát vettem fel, hozzá való szegecses tűsarkúval. Az egész külsőm vadságot tükrözött, feltűnő vörös rúzst kentem ajkaimra, a hajam pedig enyhén fel volt tupírozva. 

Felkaptam a táskámat, és kiléptem a szobámból, ahol már Louis várakozott, feltűnően végig mért, és elmosolyodott. 

- Debbie, nem kértem, hogy ribanc jelmezt ölts magadra – harapta be ajkait, mire összeszűkített szemekkel néztem rá.

- Nem kértem, hogy szólj bele – vigyorogtam, mire ő védekezően felemelte kezeit.  

A tükörben nézegette magát, és a lazán megkötött nyakkendőjét igazgatta, elegáns volt, még is sikerült megtartania a lezser stílusát, egyszerű fehér ing volt rajta, egy fekete zakóval, és egy feszes csőnadrág fedte lábait. 

A hajába túrt, és az összes rakoncátlan mogyoróbarna tincsét eligazgatta. 

Miután Louis is magára húzta a cipőjét elindulhattunk, szokásos módon szinte száguldoztunk az utcán, amit a dühös emberek hangos dudálással reagáltak le. 

Kiszálltunk az autóból, a zene hangosan szólt, és hallani lehetett, ahogy pohárköszöntőt mond valaki. Louis a kezében egy méregdrága pezsgőt tartott, és pedig mellette tipegtem a magassarkúmban az ajtó felé. Kinyitotta előttem az ajtót, és maga elé engedett, de amint beértünk, sok szempár ránk szegeződött. 

- Megjött Tomlinson! – kiabálta hangosan egy kissé ittas elegáns öltözetű fiatal srác, majd kezet fogott Louisal, és végig nézett rajtam – Louis, ki a barátnőd? 

- Deborah Hills, egyébként, a lakótársam – javította ki Louis az irritálóan bámuló fiatal fiút, mire felvonta a szemöldökét. 

- Elég csinos lakótárs- szemei megállapodtak a mellemnél. 

Úgy éreztem magam, mintha egy csapat Louisal találkoztam volna egyszerre, undorodva megráztam a fejem. 

- Hé, én is itt vagyok! – figyelmeztettem a két rám tapadt szempárt. 

- Oh, bocsáss meg. A nevem Andrew – nyújtotta felém a kezét, mire hezitálva, de kezet ráztam vele. 

- Deborah – mondtam közönyösen, bár már tudta a nevem, nem ártott elmondanom még egyszer, hiszen férfiből van, és biztos voltam benne, hogy amint lehet elfelejti. 

Mindenki elmosolyodott, páran még integettek is Louis felé, ő pedig a tökéletes kamumosollyal az arcán körbe ment, és mindenkinek köszönt. 

A hely amit kibéreltek a céges party miatt, általában zsúfoltságig tele van emberekkel, de most csak Louis versenytársai voltak itt, és azok barátnői, vagy éppen aktuális parterei. Túlnyomórészt fiúk voltak, és nőnek nem nevezhető tökéletes külsejű fiatal lányok mászkálgattak a helyszínen, remélhetőleg a koruk meghaladta a tizenötöt… 

- Iszunk valamit? – kérdezte Louis, mire igenlően bólintottam egyet. 

Követtem őt a pult felé, ahol különböző tömény italok voltak felsorakoztatva, önkiszolgáló rendszer működött, így Louis töltött nekem is, és magának is.

Felültünk a bárszékre, és egymásra mosolyogtunk, koccintottunk, és lehúztuk a pohár tartalmát. 

Éreztem, ahogy az alkohol végig szántotta a torkomat, égető érzést hagyva maga után, megpróbáltam közönyös fejet vágni az érzésre, de a szám akaratom ellenére is elfintorodott, Louis kicsit felnevetett a színjátékomra, de arca hamar elkomorodott. 

Átnézett a vállam felett, és a távolba szuggerált valakit, látszólag olyasvalakit akit nem kedvelhet.

A hátam mögé pillantottam, felismertem a sötét barna hajú kék szemű srácot, Luke Thomsont. Ugyanakkora hírnévnek örvendett, mint Louis, mégis szöges ellentétei voltak egymásnak. Luke egyedül érkezett ma a partyra, nem volt mellette egyetlen egy tökéletes külsejű lány se. 

Louis újra töltött az üres pohárijainkba, de most egy más fajta alkoholból, ami még az előzőnél is rettenetesebb ízű volt. 

Louis belekortyolt az italba, de a szemeit továbbra se vette le a barna hajú srácról.

Luke észrevett minket, szélesen elvigyorodott, mosolyában viszont érezhető volt némi szánalomérzet Louis irányába, elindult felénk, mire letettem a poharam a pultra. 

Megállt előttünk, a szája továbbra is a füléig ért, és összecsapta a tenyerét. 

- Nocsak, kit látnak szemeim? – örvendezett Luke. 

- Hihetetlen, hogy meglepődsz, mikor találkozol egy igazi, tehetséges autóversenyzővel – fintorgott Louis, miközben a kezében tartogatta a poharát. 

- Ha találkozni akarok egyel, csak bele nézek a tükörbe. – Luke feltűnően fellengzősen beszélt, majd vihogni kezdett olyan hangon, mint egy hiéna. 

Megforgattam a szemeim, ahogy a két srác szó csatáját hallgattam, majd hirtelen közbe vágtam, egy cinikus mosollyal az arcomon. 

- Az egoisták összecsapása? – fújtattam. 

Luke rám kapta rideg kék szemeit, és végig mért vele.