Maradj

Sziasztok Kedveskéim! :D Tyűha!!! Először is, szeretném megköszönni, hogy az előző résznél volt pár nagyon kedves olvasóm, és tényleg leírta nekem a kérdésekre a választ, segítve ezzel a blog fejlődését. Igen, minden egyes véleményt elolvastam, és igyekeztem megválaszolni a kérdéseiteket. :D Másodsorba, ami azt illeti kicsit betegeskedek, és egyáltalán nem volt egyszerűen hangulatom se gép elé ülni és pötyögni, így kicsit több időbe telt a rész elkészítése, amit nagyon sajnálok. Nem is szövegelnék nektek itt tovább, jó olvasást a következő részhez, és ne felejtsétek el leírni a véleményeteket kommentbe!!! :) <3 

Aggasztott a mosoly az arcán, nem tudtam, hogy mit tarthat, annyira viccesnek, így szigorúan néztem rá. 

- Ahhoz vannak hozzászokva, hogy seggfejnek látnak. – magyarázta, miközben ujjaival átfésülte puha barna fürtjeit. – De most épp bocsánatot kérek tőled Debbie, nem akarlak téged megbántani – furcsán néztem Louisra, miközben beszélt, ezek a szavak egyáltalán nem vallottak rá, ezért elmosolyogtam. 

- Rá akarsz venni, hogy folytassuk, vagy mi történt veled? – kacagok fel, de Louis arca továbbra is komoly. Értetlenül megrázta a fejét, mintha nem tudná miről is beszélek. 

- De basszus, ne poénkodjad már el – dühös tekintetével nézett végig rajtam, de látszott rajta, hogy ő is szórakoztatónak tartja a szituációt. Csak értetlenkedtem, hová tűnt az igazi Louis? Két perccel ezelőtt még az ő szája ért a füléig. Összeszorítottam ajkaim, és nagy szemekkel pislogtam rá. 

- Na jó… - sóhajtottam – Mit szeretnél elérni ezzel a viselkedéssel, nem megszokott ez tőled – ültem fel az ágyon, és teljesen figyelmem ráterelődött, de ő csak vállat vont, és halványan mosolygott. 

Felállt az ágyról, majd lehajolt hozzám, és a fejem búbján lévő hajra nyomott egy puszit. 

- Jó éjszakát, Debbie – kócolta össze hajam, én pedig értetlenül meredtem magam elé, úgy éreztem magam, mint egy kislány, akit éppen az apukája fektetett le aludni. 

Louis megfordult, és az ajtó felé vette az irányt. 

Tétováztam kicsit, nem szerettem volna, ha most elmenne, arra vágytam, hogy velem maradjon az este folyamán. Úgy éreztem a kapcsolatunk elég közeli, ahhoz, hogy ezt megtehessük, hisz mindketten ezt akartuk. 

- Louis várj… - mondtam, mire megtorpant, és felém fordult. Felemelte szemöldökét, és kérdőn nézett rám –Tegnap este furcsa hangokat hallottam, de mikor megpróbáltam feloltani a kis lámpámat, valamiért nem világított. Örülnék, ha maradnál, és hasznát venném a nagyszerű szerelői képességeidnek – kínosan oldalra húztam számat, és zavartam vigyorogtam rá. 

Összezavarodott fejet vágott, összevonta szemöldökét, és homlokát ráncolta. 

- Ez szánalmas indok volt Debbie, még tőled is…de, ha ragaszkodsz hozzá – nevetett fel, miközben kibújt a felsőjéből, és a földre dobta, valahová az ágyam mellé. Pontosan megjegyeztem, hová ejtette le, hogy később biztosan megtalálhassuk.

Helyet adtam Louisnak, ő pedig levetődött mellém, gondosan betakargatta magát, és felém fordult. 

Leoltottam, az amúgy tökéletesen működő kis lámpám. A szobát teljesen sötétség borította, az orromig se láttam, háttal feküdtem Louisnak az ágy másik végében, mire hallottam, ahogy helyezkedik. Közelebb húzódott hozzám, mivel a takarónk közös volt, így éreztem a teste forróságát, és ahogy a nyakamon csapódik lehelete. 

Vettem a bátorságot, és hátam meleg bőrének nyomtam, kellemes érzés fogott el, biztonságérzet, amit csak ő tud kiváltani belőlem. 

Tenyerét a hasamra helyezte, és még annál is közelebb húzott magához, bár ez aligha volt lehetséges. Karjaival átölelte derekamat, én pedig felé fordítottam arcomat, de nem néztem rá. Lehunytam szemeim, hogy aludhassak, mikor puha ajkaival megcsókolta azt a lila foltot, amit ő okozott nekem. 

Hajtincseimmel kezdett el játszani, éreztem, hogy engem pásztáz miközben álomba zuhantam. 

***

Reggel, amikor felkeltem Louis már nem feküdt ott, a csomóra gyűrt lepedő hevert csak mellettem. Emlékeztem, hogy Louis korábban említette, hogy be kell menjen Andrewal megtárgyalni pár dolgot a műhelybe, de nem gondoltam volna, hogy ilyen korán nem lesz már itthon. 

Kényelmesen, lustán heverésztem az ágyamig még egy negyed órát, majd felkeltem. 

A ház folyosóján egy hatalmas tükör volt, megálltam előtte, és végig mértem magam. A hajam kócos volt, az arcom gyűrött a fáradságtól, és Louis ajkainak nyoma éktelenkedtek lilás foltokkal teli nyakamon. Végig húztam az ujjam a fájdalmas területen, majd felszisszentem az érzésre. 

Aggodalommal töltött el, hogy esetleg valaki megláthatja a lehető legrosszabb helyre eső sebeim. A munkatársaim, Sue vagy esetleg Cloe, tudtam, hogy azonnal kombinálni kezdhetnek majd. Hajammal palástoltam meztelen nyakam, és megnéztem, hogy látható a legkevésbé, de valahol, mindig láthatóvá vált, bárhogy helyeztem tincseim. 

Monica elrendelte, hogy elég lesz csak délután bejönnünk a munkahelyünkre, ugyanis délelőtt van egy kis elintézni valója, így maradt egy kis időm magamra is. 

Kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, de kopogtatást neszeltem meg az ajtó felől, megforgattam szemeim a tudatra, hogy egyetlen szabad perce se lehet az embernek. 

Felálltam és az ajtó elé slattyogtam, majd kitártam. 

Az ajtó előtt Katniss ácsorgott, Louis húga, kezei a háta mögött voltak összekulcsolva, és ártatlanul nézett rám nagy kék szemeivel, ugyan az a kocás hózentróger volt rajta, mint amikor legutóbb találkoztam vele. 

- Szia, Louis itthon van? – kérdezte, miközben egyik lábáról a másikra billegett. 

Nemlegesen ráztam meg a fejem. 

- Dolgozik – közönyös maradtam, a legutóbbi beszélgetésünk alapján nem túlzottan szimpatizáltam Katnissel – De ha gondolod, várd meg odabent – mutattam a hátam mögé.

Kicsit gondolkozott, de aztán a nem mellett döntött. 

- Inkább, majd felhívom őt telefonon, és megbeszélek vele egy találkozót – felelte Katniss, beleegyezően bólintottam egyet felé. Hirtelen zavartá vált a testtartása, a cipőjének orrát kezdte el pásztázni – Egyébként…. Magyarázattal tartozom neked. Debbie igaz?- nézett rám kérdőn. 

- Csak Louis hív így, egyébként a Deborat jobban szeretem – magyaráztam. 

- A legutóbb eléggé rondán viselkedtem veled, nem ismertelek, és azt hittem te is olyan vagy, akiket Louis az utóbbi időben összeszedett magának, gondolom, tudod miről is beszélek… - újra bólintottam egyet – Csak féltettem Louist, remélem megérted. – nézett rám félve Katniss, és az oldal frufruját a füle mögé tűrte, így láthatóvá váltak az aranyló szeplők az arcán. 

- Felejtsük el! Azt hiszem, érthető a reakciód. – legyintettem egyet kezemmel.

- Utólag Louis elmagyarázta, hogy te nem olyan vagy, mint akiket haza hoz magának, kedvel téged – mosolygott kedvesen Katniss, prűd, fakó rózsaszín színű ajkaival.

- Valóban? –kérdeztem vissza meglepődötten, mire Kat igenlően bólintott. 

Pár másodpercig zavartan kémleltük egymást, a közös téma teljes hiányában.

- Mennem kell, azt hiszem látjuk még egymást. – vigyorgott Kat, majd alig láthatóan kacsintott egyet rám. Elköszöntünk egymástól, majd Katniss sarkon fordult és elment. 

Bezártam magam mögött az ajtót, a lány szavai miatt, még mindig mosolyogtam, mi szerint Louis kedvel engem, fogalmam sincs, hogy miért, de a szám a fülemig ért a nagy vigyorgás miatt, úgy festettem, mint egy elme roggyant. 

Folytattam a nagy semmit tevést, miközben úgy csináltam, mint aki éppen dolgozik a laptopján, de valójában, csak értelmetlen hírek között kutattam a legújabb cikkemhez. 

Körülbelül negyed órát időzhettem a sztár pletykák között, mikor Louis lépett be az ajtón. 

- Szia Debbie – köszönt egyszerűen, és ledobta kulcsait a cipős szekrényre, majd levette farmer dzsekijét. 

- Szia Lou. Volt itt a húgod az imént, téged keresett. 

- Nem mondta, hogy mit akar? – kérdezte miközben elvett a gyümölcsös tálból egy almát és beleharapott. 

- Nem, nem említette, azt mondta, hogy majd később hív téged – idéztem Katniss szavait – Aztán bocsánatot kért a múltkori viselkedése miatt – mondtam, mire Louis megemelte szemöldökét. 

Felült a konyhapultra, miközben még mindig az almáját csócsálta. 

- Jól tette – bólintott egyet, majd kisebb szünetet tartott, és pedig tovább pötyögtem, jegyzeteltem a laptopomon. – Ma estére meghívtak egy céges partyba, ott lesznek a versenytársaim, Andrwew, és még jó páran. Gyere már el velem, rég láttalak részegen – nevetett Louis. 

- Sose láttál igazán részegen – védekeztem. 

- Hát… Akkor itt az ideje – tárta szét karjait, a jobb kezébe az almáját szorongatta, amibe pár harapás nyom volt látható. 

- Rendben, elmegyek veled berúgni – viccelődtem, bár eszem ágában sem volt részegre inni magamat – Délután be kell mennem a munkahelyemre, de estére hazaérek.