Hagyj egyedül

Sziasztok Bogárkáim! :)
A helyzet az, hogy eléggé sietek, szóval nem sokáig fogom itt húzni az időt. Nahát.. Rengetegen kérdezgettétek tőlem az utóbbi időben facebookon, hogy ' ANNA MIKOR LESZ ÚJ RÉSZ?!'
Nos... A sok kérlelés meghozta a gyümölcsét, és sikerült megírnom, egy icike-picike csúszással. Bocsássatok meg nekem ezért, csak ballagásokra járkáltam, és nem igazán volt időm most írni. :) Nem is rabolnám az időtöket, kellemes olvasást kívánok! :)

Kétségbeesetten nyöszörögtem, és próbáltam kiszabadulni Luke tartása alól, de hiába, az alkoholtól, erőtlenné, és bizonytalanná váltak a reflexeim. A nyakamon lévő vékony bőrt vette fogai közé, és akaratosan meghúzta, mikor hangos léptek visszhangzottak a folyosó végéről. Louist pillantottam, meg, aki megállt előttünk.
Luke elvigyorodott, és végre eleresztett, egyedül álltam meg a falnak támaszkodva, zihálva.
Louis a magasba elemelte szemöldökét, és kérdőn nézett ránk. Magyarázatot várt, habár semmi köze nem lett volna a történtekhez, mégis megpróbáltam tiltakozni, mikor Luke vágott a szavamba.
- Látod Louis? Megint igazam lett - csapta össze tenyerét vigyorogva Luke – Csak egy pillanatra kellett szem elől veszítened Deboraht, és máris más férfiak kezei közt van, éppen olyan ribanc, aki hozzád való, alkalmi. – Szavai kegyetlenül hasítottak Louisba, láttam az arcán a csalódottságot, ami keveredett némi dühvel is.
Hitetlenkedve megrázta fejét, és szemeit végig futtatta rajtam.
A nehézkes levegővételem továbbra sem szűnt meg, rettentően gyengének éreztem magam, tehetetlenségemben a falba kapaszkodtam, és kapkodtam az oxigént.
Figyeltem Louis reakcióját, dühös volt, és az állkapcsát feszegette, a kezei ökölbe szorultak, amit szorosan a teste mellett tartott.
Luke, Louis reakcióján nevetgélt, majd duplán megpaskolta a fenekem, miközben kárörvendőn vihogott.
Louis reflexszerűen esett neki Lukenak, mire a maradék összekapart levegő is a torkomon akadt a hirtelen cselekedetétől.
Louis erősen megragadta Luke ingét, és a falnak szorítva a srácot, fenyegető hangnemben szólalt meg.
- Ne keresd a bajt, és ne merj még egyszer hozzá érni!  - ordította Louis, Luke arcába minden szót erősen hangsúlyozva.
Sose láttam őt ilyennek ezelőtt, agresszív volt, s ez nem vallott rá. Teljesen elvesztette az önkontrollját, a szemöldökét összehúzta, és fogai egymáshoz feszültek. Kívülről nézve Luke ugyanolyan erőben lehetett, mint Louis, de nem verekedés volt a célja, hanem az, hogy kiprovokálja Louisnak azt az énjét, amelyiket még nem volt szerencsém megismerni.
Luke védekezően, megadva magát, felemelte a kezeit, hiszen elérte amit akart. Louis azonban az alkarjával a nyakát a falhoz szorította.
Minden erőmet összeszedve fogtam meg Louis vállát, és próbáltam meg leszedni Lukeról, mielőtt még komolyabb bajba kerül valamelyikük.
- Nem ér annyit, Louis. – Érintésemre izmai elernyedtek, ahogy kiejtettem a nevét, megállt és eleresztette Lukeot.
A megrángatott srác, dühösen és elégedetten nézett Louisra, eligazgatta magán a fehér ingét, és a nyakkendőjét a helyére húzta. Hátrált pár lépést, miközben idegesen csücsörített a szájával.
A látásom elhomályosult, az emberek moraja és a hangos zene teljesen eltompult, lábaim felhagyták a szolgálatot, és biztosan a földre zuhantam volna, ha Louis nem kap el.

***
Pár percig eszméletlen voltam, éreztem valaki kezeit a láb hajlatomnál és a hátam közepén, kétségtelenül vitt valahová. Megéreztem az ismerős parfüm illatot, ami csak is Louisból áradhatott. Hideg szél járta át a bőröm, amitől libabőrös lettem. Résnyire nyitottam a szemeim, amit Louis nem vett észre, a parkolóban voltunk, amikor Andrew futott oda hozzánk.
- Máris mentek? – szorosan lehunytam szemeim, nehogy észrevegyék, hogy magamhoz tértem.
Andrew hangját hallható volt, hogy nem teljesen józan, és elég szórakozott hangulatában van.
- Igen Andrew. Debbie rosszul lett, jobb lesz, ha haza viszem – magyarázta Louis, és kicsit szorosabban tartott karjaiban, mint eddig.
- Oh… - húzta el száját Andrew – Biztos jól van? Nagyon sápadt, nem kéne bevinni az ügyeletre? – aggodalmaskodott, nagyon nehezen álltam meg, hogy ne mosolyodjak el.
- Nincs rá szükség, majd kialhatja magát otthon, és holnapra rendben lesz – bizonygatta Louis. Ajkaim remegni kezdtek a hideg miatt. Louis pontosan úgy fogott, mintha attól tartana, hogy valaki elvehet tőle. A bőréből áradó hő enyhén felmelegített, így elviselhetőbbé vált a hűs idő.
- Rendben Tomlinson, sok sikert a csajszival – lökte játékosan oldalba Louist, Andrew, majd bement az ajtón, és eltűnt a sok ember között.
Louis a kocsijához vitt, kinyitotta a hátsó ülés ajtaját, és lefektetett engem az oldalamra, felhúztam lábaim, hogy betudja csukni az ajtó. Ismét úgy éreztem magam, mintha egy kislány lennék, aki magától képtelen az önálló életre.
Újra kinyitottam szemeim, és figyeltem, ahogy Louis kocogva megkerülte a kocsit, majd be is szállt.
Beindította az autó motorját, és gázt adott. Kicsit az autó ülésébe fúródtam a sebesség miatt, bár még így is szokatlanul lassan ment.
Ismerős sláger dallamát dúdolta, mire éreztem, hogy elnehezülnek szempilláim, és mély álomba zuhanok a kocsija hátsó ülésén.

Reggel a hálószobában lévő ismeretlen hangra lettem figyelmes, ami kétségtelenül az ágy recsegése volt. Rábírtam magam, hogy kinyissam szemeim, amikor Louis tekintetével találkoztam. Mellettem feküdt, barna bőrét, fehér takaró fedte, rakoncátlan haja a párnára borult, miközben világoskék szeme az arcomon futkosott.
- Rendben vagy? – fáradt hangja rekedtebb volt, mint a megszokott.
Fejemmel alig észrevehetően bólintottam, nem néztem rá, megfordultam az ágyban, így háttal voltam neki. Louis szobájában voltunk, a tegnapi ruhámban, ami bűzlött a piától, és az egész tegnap esti borzalmaktól. Kényelmetlenül éreztem magam, a lábaim sajogtak, a bőrömön pedig gyűrődések lettek a feszes alkalmi ruha miatt. Erőtlennek éreztem magam, és úgy éreztem, ezt a fajta fáradtságot képtelenség lenne kialudni.
Louis végig simított meztelen felkaromon, amit nem takart a paplan, megérintette a vállam, mire én összébb húztam magam. Próbáltam színlelni a semleges érzelmeket, lesöpörtem kezét vállamról, és felültem az ágyban. Haragudtam rá. Hallottam, ahogy Louis is felemeli a fejét, tudtam, hogy engem figyel. A jóleső érzés helyett már csak undort és közönyt éreztem érintése miatt.
A saját ágyam felé csörtettem, magamra zártam az ajtót, és ledobtam magamról a kényelmetlen ruhát, amit egész este viseltem. Felvettem egy kényelmes bő szerelést, és visszafeküdtem a saját ágyamba, ami hideg volt, és egyedül kicsinek tűnhettem benne.
Pár perc se telt el, amikor kopogtatást hallottam meg.
- Debbie, nyisd ki – kérés helyett, inkább utasításnak hangzottak szavai, mivel nem reagáltam, sóhajtott, és újra megszólalt – Még mindig az enyém ez a ház, és oda megyek itt, ahová csak akarok. Szóval nyisd ki – nyomatékosított.
Habár nem látott, akaratom ellenére is megforgattam szemeim. Nem akartam hallani, ahogy kifogásokat keres, hogy neki legyen igaza.
- Annyira szánalmasan kezeled, az olyan helyzeteket, amikor nem minden rólad szól, Louis – mondtam kegyetlenül, mire pár másodpercig csöndben maradt – Hagyj békén, kérlek. -
Louis nem szólt többet, engedelmesen elsétált az ajtóm elől, és eleget téve a kérésemnek nem keresett többet.
Az agyam szüntelenül arra gondolt, amiket tegnap Louis a fejemhez vágott, és amit Luke tett velem, arra, ahogy a két fiú egymásnak esett, kockáztatva egymás egészségét. Louis halk dúdolásának dallama a fejemben maradt, amiket akkor hallatott, mikor a kocsija hátsó ülésén hozott haza.
Emlékeztem, az első nyilvános csókunkra, talán óriási hiba volt megtenni.
Több órán át feküdtem az ágyamba, de a gyengeség érzetem továbbra se enyhült. A szám száraz volt, és mindennél jobban kívántam egy pohár vizet, így erőt véve magamon felálltam, és a konyha felé mentem.
Az asztalnál Louis ült, mikor meglátott nagyot harapott a szendvicséből, és feltűnően végigmért ideges tekintetével.
Észrevétlen szerettem volna maradni, habár tudtam, ez lehetetlen kérés.