A szavamat adtam

Halihó Drágaságaim! El sem hiszem, hogy végre elértük az 50 FELIRATKOZÓT!!!! Yeah! :) Ennek örömére, hoztam nektek egy új részt, kicsivel hosszabb, mint az eddigiek, és remélhetőleg izgalmasabbra is sikeredett. Szeretném nektek nagyon, nagyon megköszönni, hogy ennyien követitek az irományomat, egyszerűen fantasztikus érzés ez nekem! :) Továbbra is várom a véleményeket, és a még több feliratkozót. :) Nem is koptatom tovább a billentyűzetet, jó olvasást kívánok az új részhez!

A medúzacsípésem óta egy hét telt el, és legnagyobb szerencsémre a duzzanat nyom nélkül eltűnt.  Mintha nem is lett volna ott. Meglepően sok dolgom volt a munkahelyemen, ki sem látszódtam a papírok mögül, de a rengeteg gürcölés megérte az erőfeszítést. Előléptettek, és végre olyan munkát kaptam, amire mindig is vágytam. Már nem csak az unalmas magazinoknak kell írnom cikkeket, hanem könyvekről kell írnom rövid véleményt, és ajánlást. Egyfajta reklámot egy borzalmasan rossz könyvnek, hogy eladhatóvá váljon.

Az eltelt egy hétben úgy éreztem, hogy az életem végre rendeződött, mindent elértem, amit akartam, még ha sok erőfeszítésbe is került.

Sosem gondoltam volna, hogy Louis lesz az az ember, akit valaha a lehető legközelebb érzek magamhoz. Rendeződtek a köztünk lévő problémák, és most úgy érzem, hogy minden a legnagyobb rendben kettőnk között.

Adamék esküvőjéig csupán két hét van, és én egyre jobban izgulok, hogy a megrendelt koszorúslány ruhám, vajon jól fog-e állni.

Éppen úton voltunk a megbeszélt helyre, hogy tartsunk egy ruhapróbát a lányokkal, és természetesen Louis is jönni akart velem, így ő sem maradt otthon egyedül.

Kiszálltunk az autóból, a környék számomra ismeretlen hely volt, az egyik épületen a ’ ruhaszalon ’ szó állt egy táblára írva, így könnyedén megtaláltuk a térséget.

Rajtunk kívül természetesen már mindenki ott volt, mi pedig maradtunk örök késők.

Amikor beléptünk a ruhaszalonba Adam rögtön a kezembe nyomta a gyönyörű ruhát.

- Na, csakhogy végre itt vagytok – ripakodott ránk rögtön összevont szemöldökkel - Vegyétek fel a ruhát lányok, addig én elmegyek beszélni a kölcsönzőssel – mondta és kiszaladt az öltözőből.

A kezemben éreztem a gyönyörű anyagot, a ruha színe, és a rajta lévő díszek egyszerűen csodás összhangban voltak egymással.

- Ezek gyönyörűek – tátotta el a száját Sue. Látszólag a ruhák teljesen lenyűgözték, ahogy mindnyájunkat.

Cloe kevésbé volt könnyen lenyűgözhető, de még ő is meg volt elégedve a ruháinkkal.

- Próbáljuk fel – ajánlotta Cloe, mire mindhárman Louisra néztünk, ő pedig látszólag kissé megijedt három nő tekintetétől. Kérdőn nézett ránk, és fel sem tűnt neki, hogy zavaró a jelenléte.

- Louis, fordulj már el! – csattanok fel, a türelmetlenségem pedig a végéhez ért, mivel egész életemben arra vártam, hogy egy ilyen gyönyörű ruhát viseljek.

- Láttam már meztelen nőket amúgy – háborodik fel – Például téged is – harapta be az ajkait, én pedig eltátom a számat. Rákvörös fejjel reménykedek abban, hogy csak én hallottam meg. Louis pont a legjobb közönséggel osztotta meg a privát dolgainkat, amiért legszívesebben megütöttem volna.

- Debooooorah…. Nem is említetted – mondták szinte egyszerre, a lehető legirritálóbb mosollyal, mire a gyomrom egészen picire összeszorult. Általában nem könnyű zavarba hozni, most azonban jobbnak éreztem volna, ha elnyel magába a föld.

- Igen, azt hittem, ez a magánügyünk, és bíztam benne, hogy Louis is így gondolja – néztem rá az említett fiúra a lehető legszúrósabb tekintetemmel, de ő csak vigyorgott rajtam. Összeráncoltam a szemöldököm, mire védekezően feltette a kezeit.

- Jól van – jól van… Elfordulok – morogta, miközben megpördült.

Valami olyasmit motyogott az orra alatt, hogy a fehérnemű ugyanolyan, mint a bikini, de senki se figyelt rá igazán, mert sokkal jobban lekötötte a figyelmünket a kezünkbe tartott káprázatos anyag.

Louis a fal felé fordulva állt, a hófehér burkolatot kémlelte, miközben egyik lábáról a másikra billegett, mint egy óvodás, akit sarokba állítottak, mert rossz volt. Összekulcsolt kezekkel várakozott, miközben fél füllel minket hallgatott.

Magamra cibáltam, az amúgy is testre feszülő ruhát, és teljesen meg voltam elégedve a látvánnyal, ami a tükörben fogadott.

- Megnézhetném? – türelmetlenkedik Louis, mire az egyik lány mondja helyettem az igent.

Louis végig nézett rajtunk, alaposan felmért minket, majd a csípőjére tette a kezeit, és kicsit oldalra biccentette a fejét – Mindenkinek remekül áll, kivéve Debbienek – mondta ki végül Louis, éreztem, ahogy a tűrőképességem határait feszegeti.

- Louis, egyre közelebb kerülsz ahhoz, hogy adjak egy állast – mutatok rá az ökölbe szorított kezemre.

- Ne is hallgass rá drágám. Neked is remekül áll – próbált megnyugtatni Sue, miközben eligazgatta rajtam a ruhát.

- Igen, rohadt jó az alakod – folytatta Cloe, majd miután úgy látták, hogy kicsit megnyugtattak a kedves szavakkal, a kiegészítők, és a táskák világába merültek el, egy ott lévő reklámfüzetben.

Adam lépett be az öltözőbe, a kezében újabb kiegészítős magazinokkal, mire Sue és Cloe

sipítozva körül ugrálták az egyik gyönyörű táska miatt.

Éppen csatlakoztam volna hozzájuk, mikor Louis kemény mellkasa ütközött a lapockámnak.

A fülemhez hajolt, a lehelete csiklandozta a nyakam.

- Azt akartam mondani, hogy azért nem állj jól a ruha, mert te meztelenül vagy a legszebb – suttogta a fülembe. Louis kijelentése felhevített, bármennyire is próbáltam álcázni. Libabőrös lettem, ahogy a fülemre lehelt egy puszit, majd elszakadt tőlem. Mind ezt úgy tette, hogy a többiek mit se észleltek. Hatalmas akaraterőre volt szükségem, hogy ne uralkodjon el felettem a vágy, mikor visszagondoltam az elmúlt hétre, ami csak is abból állt, hogy az időnk nagy részét az ágyban vertük el.

- Idióta! – próbálom úgy mondani, mintha semmilyen érzést nem váltott volna ki belőlem, de amikor elfordulok tőle, hatalmas, eltakarhatatlan mosoly húzódik az arcomra.

Csatlakozok Suékhoz, és pár percre én is elmerülök a magazinban, amit Adam mutatott nekünk.

Észrevettem Louis kilépni az öltözőből, nem tudtam, hogy mégis merre megy, így követni kezdtem. A folyosón lévő kávéautomata előtt állt, és miután behajigálta az aprót a gépezetbe, megkapta a kávéját. A falnak támaszkodott, és rám mosolygott.

- Versenyem lesz – mondta, és belekortyolt a pohár tartalmába – És nincs időm haza vinni, szóval jössz velem – jelentette ki egyszerűen, és egyáltalán nem volt kíváncsi a beleegyezésemre.

- Remek, legalább újra láthatom Lukeot – hecceltem a kócos barna hajú fiút, mire erőltetetten felnevet.

- Láthatod, ahogy lehagyom. – Hangja tele volt önbizalommal, és határozottsággal – Egyébként Katniss is ott lesz – tette hozzá rövid időn belül.

- Rendben – bólintottam egyet.

Amióta Katniss rájött, hogy nem olyan vagyok, mint Louis eddigi barátnői, olyan mintha kicserélték volna. Már nem tart egy pénzéhes ribancnak, és nem gondolja úgy, hogy veszélyt jelentetnék Louisra, sőt, váltig állítja, hogy a testvére azóta megváltozott. Úgy éreztem, hogy talán Katniss és én is túl elhamarkodottan hoztunk ítéleteket egymás ellen.

Mikor Louis megitta a kávéját az utolsó cseppig, a kezében lévő műanyagpoharat összegyűrte és a szemetesbe hajította.

- Lassan indulnunk kell, köszönj el a többiektől – mondta, és ahogy elhaladt mellettem tenyérével megpaskolta a fenekemet. Megfogtam a pólóm alját, és lejjebb húzgáltam magamon, bár tudtam, hogy ez sem véd meg tőle.

Megforgattam szemeim, majd bementünk az öltözőbe, ahol a lányok még mindig a csodás kiegészítőkkel voltak elfoglalva.

- Lányok… és Adam… mennünk kell, Louisnak versenye lesz, és nem akarjuk lekésni – mondtam, mire Sue és Cloe hatalmas ölelésébe zárt engem.

Louis türelmetlenül dobogott a lábával, így kénytelenek voltak elereszteni.

Miután mindenkitől elköszöntünk, a ruhával a kezemben távoztunk a szalonból.

Louis autójának a csomagtartójába helyeztem a ruhát, lehetőleg úgy, hogy minél kevesebb gyűrődést ejtsek rajta.

Beszálltunk a kocsiba, és elindultunk a verseny színterére. Pár perces néma csönd után Louis szólalt meg.

- Szeretném leszögezni, azt, hogyha együtt lát minket a média, akkor biztosan faggatni fognak téged illetően. – Mindezt úgy mondta, mint aki már teljesen hozzászokott ahhoz, hogy nincs egy kis magán élete se - Nem tudom, hogy szeretnél-e belekeveredni ebbe, a döntés a te kezedben van. Én azt is megértem, ha nem – nézett rám komolyan.

Hirtelen a döntés súlya nehezedett rám, elképzeltem, hogy olyan életet kell éljek, ami Louisnak van. Elképzeltem, hogy minden nap, amikor kilépek a házból tökéletesen kell kinézzek, mert bármikor készülhetnek rólam képek a lesifotósok által. Másrészt jól eső érzést keltett bennem, amiért tudathatom a többi emberrel, hogy Louis csak is az enyém. Döntésképtelenné válok, és mivel jó ideje hallgatok, Louis egyre türelmetlenebbé válik.

- Van gondolkodási időm? – teszem fel a kérdés, ahogy még mindig összegyűjtöm a fejemben, a jó és a rossz érveket.

- Nincs. Dönts, most – mondta erősen kihangsúlyozva a most szócskát.

Louis már a parkolóban állt, az autómotorját leállította, és az arcomat mustrálta, miközben meghoztam a döntésem, amit valószínűleg meg fogok bánni.

- Belekeveredek – mondtam halkan, pontosan olyan hangsúllyal, mint aki nem biztos magában.

- Te akartad – mondta Louis, és kiszállt az autóból.

Úgy éreztem magam, mint aki hozzáragadt az üléshez, féltem utána menni, de mégis képtelen voltam megtenni.

Amikor kiszálltam az autóból, a zsivajgó tömeg hangja ütötte meg a fülem, ahogy mindenki Louis nevét őrjöngi. Rengeteg szempár szegeződött rám, amíg beértünk a stadionba. Próbáltam a lehető legmagabiztosabb formámat mutatni, hogy senkinek se tűnjön fel a félelmem. Mélyen fellélegeztem, mikor beléptünk a bejáraton, mivel még több ember fogadott minket odabent.

Louis megállt előttem, majd felém fordult.

- Bemegyek az öltözőmben, keresd meg Katnisst a lelátón – hadarta el gyorsan Louis a mondanivalóját, és egy rövid csókot nyomott ajkaimra. A kamerák villogtak, a gyomrom felkavarodott, a rengeteg szempártól, amit a bőrömön éreztem.

Louis berohant az öltözőjébe, én pedig egyedül álltam ott megsemmisülve pár másodpercig. Erőt vettem magamon, és megkerestem a lelátót, ahol már messziről megpillantottam Katnisst.

Keresztezett karokkal kémlelte a pályát, ahol hamarosan autók fognak száguldozni a győzelemért. Alacsony és vékony test alkata könnyedén felismerhető volt.

- Szia Katniss – dobtam le magam mellé egy szabad helyre.

- Szia Deborah – mosolygott, miközben aranyló szeplői csillogtak az arcán. Fekete napszemüveget viselt, amit a feje tetejére tolt, hogy a szemembe tudjon nézni. – Én őszintén elmondom, hogy miért jöttem Deborah – hangja komoly volt, az arca pedig rezzenéstelen. Bizalmat kért tekintetével, én pedig zavaromban elvigyorodtam, ahogy a mosolygós Katnissből egyik pillanatból a másikra lett komoly.

- Louis versenye miatt? – nevettem, hiszen elképzelhetetlen volt, hogy Katniss betegye ide a lábát, egyértelmű volt számomra, hogy nem ezért jött.

- Haha… Nagyon vicces – nevetett fel erőltetetten – Nem ezért jöttem – szinte suttogott, pedig senki se hallotta a nagy zsivajban, amit mondott. – Szeretnék kérni tőled egy szívességet – mondta bizalmasan, mélyen a szemembe nézve, én pedig bólintok egyet, és próbáltam kiszűrni az ő halk hangját a tömegből.

- Miről lenne szó? – tettem fel a kérdést, és már szinte megölt a kíváncsiság.

- Vedd rá Louist, hogy hazajöjjön, legalább egy napra – kérte, mire én hátra dőlök a székemben, és nagyon fújtatok. Mindenképp szerettem volna segíteni Katnissen, de tudtam, hogy szinte a lehetetlen kéri tőlem.

- Mégis, hogy tudnám én rávenni? – mutattam magamra, majd zavartan a hajamba túrtam. Fogalmam se volt, hogy mit mondjak Katnissnek, amivel nem bántom meg.

- Hallgat rád Deborah, te vagy az egyetlen aki befolyásolni tudja őt. Legalább próbáld meg kérlek – nézett rám hatalmas boci szemekkel, és segélykérően megérintette a karomat.

- Rendben, de miért is olyan fontos, hogy Louis hazamenjen? – tettem fel a számomra nem túl egyértelmű kérdést.

- Félek, nem sok van már hátra, ahhoz, hogy anyu teljesen elveszítse a józan eszét, és elfelejtse az összes emlékét. Louis pedig csak is magát okolja a történtek miatt – mondta Katniss, én pedig kérdőn néztem rá. Fogalmam sem volt, hogy Louisnak mégis mi köze volt az anyjuk amnéziájához.

- Miféle történtekről beszélsz? – rémültem néztem az aprócska termetű lányra, előre félve a választól.

- Hát Louis nem mondta? Mondjuk érthető… Nyilván fél attól is, hogy mit gondolsz majd róla, azok után, hogy… - kezdett bele Katniss, mire a szavába vágok.

- Katniss! A lányeget, kérlek – mondtam aggódva.

- Amikor még Louis velünk lakott, nem volt az a könnyű eset még a tinik között is a legrosszabbnak számított – kezdett bele Katniss, mire kicsit bólintok. – Anyánk terhes volt akkor, és a húgunkat várta a legnagyobb lelkesedéssel, amit egy anyától csak el tudsz képzelni. Mindennél jobban várta a kislánya születését. - Mély levegőt vett, mielőtt folytatta, és itt már tudtam, hogy egy teljesen komoly dologról volt szó. - Azonban, az egyik este anyánk sötétben akart elindulni otthonról, amit apu nem hagyott neki. Apa megkérte Louist telefonon, - mivel üzleti úton volt, nem tartózkodott otthon - hogy vigye el anyát kocsival, de Louis és apu nem igazán jön ki jól egymással, így természetes volt, hogy Louis lázadásba kezdett. Esze ágába se volt anyut furikázni, így anya nem tehetett mást, és elindult egyedül, este a sötétbe. Természetesen megtörtént a baj, egy férfi fellökte az utcán, hogy elvehesse tőle a táskáját, és ellophassa mindenét, ami nála volt. Anyu több óráig feküdt a földön eszméletlenül, az ütés hatására elvetélt, valamint a fejét ért sérülések miatt az emlékező képességét is elvesztette. Tragikusan végződött az-az este. Apánk Louist okolta a történtekért, ő pedig képtelen megbocsájtani magának…

- Jézusom. Nagyon sajnálom – kapok a szám elé, ahogy Katnisst hallgatom. A körülöttünk lévő zsivaj eltompult, ő pedig megrázta a fejét. - Ki az az undorító féreg, aki képes megütni egy terhes nőt? - Már a gondolattól is megborzongtam.

- Rég történt Deborah. Egyszer muszáj lesz rendeződnie a dolgoknak – sütötte le a tekintetét. Bármennyire is próbálta elpalástolni az érzelmeit, az arcára volt írva a fájdalom.

- M…megpróbálok beszélni Louisal… - a szavamat adtam.