Zűrzavar

Sziasztok Drágáim! Írtam már nektek reggel, hogy ma mindenképpen szeretnék kitenni egy új részt.Viszont, kedves bétám Briana T-nek nem volt ideje átnézni a fejezetet, így előfordulhatnak hibák, amiért szeretnék elnézést kérni, én próbáltam mindegyiket kiiktatni, de bármely csodával határolva, ha valaki mégis talál benne, azért bocsánat! Sajnos, tényleg sehogy se volt megoldható, hogy át legyen nézve a rész, csak ha várok két napot, én pedig úgy döntöttem, hogy inkább hamarabb kapjátok meg a részt, hiszen a türelmetlenségetek végtelen! :D :)
Ami azt illeti, már nagyon rég volt olyan, hogy a rész végén teszek fel kérdéseket a történettel kapcsolatban, most azonban úgy döntöttem kreálok egy ilyen kérdéssort. Szeretnék MINDENKIT nyomatékosan megkérni, hogy válaszoljon rá, hiszen mindenki véleménye fontos! :)
Előre is köszönöm annak aki veszi a fáradságot és válaszol rájuk, jó olvasást a részhez! :)

Az utóbbi hétben minden az esküvői készülődésekkel telt el, egyetlen nyugodt másodpercem se maradt magamra, se Louisra. Rengetegszer összegyűltünk megbeszélni a részleteket, hogy minden tökéletes legyen Adam legfontosabb napjára. Az idő múlását most érzetem a leginkább gyorsnak, mire feleszméltem már az esküvő napja volt.
Nagyot nyújtóztam miután felébredtem, a napsugarai rettenetesen besütöttek még a redőnyön keresztül is, ami következtében a retinám fájdalmasan égett.
Louis még mellettem aludt, így megpróbáltam a lehető leghalkabban kimenni a szobából. Ahogy felálltam szorító fejfájás miatt majdnem visszazuhantam az ágyba. Egész éjjel semmit sem aludtam, Louis rettentően melegített, és szörnyű hasfájás gyötört, ami megakadályozott engem az alvásban.
Ahogy megtettem az első lépést a kis lábujjam sikeresen megtalálta az ágy sarkát, mire hatalmasat nyüszítek a fájdalomtól.
A nagy hanghatásra Louis is felkapta a fejét, és amikor rám nézett összehúzta a szemöldökét.
- Muszáj ilyen hangosnak lenned?! – kérdezte hisztérikusan.
- Bazdmeg Louis! – vetettem oda neki a káromló szavakat, miközben folyamatosan fél lábon ugrálok, és a kis lábujjam dörzsölöm, remélve, hogy úgy hamarabb megszűnik a fájdalom.
- A helyedben kussolnék, miattad nem aludtam egész éjjel – mondtam mogorván, ő pedig felkapta a fejét, miközben fáradt szemei elkerekedtek.
- Mi van?! – néz rám kérdőn, én pedig megtudnám fojtani a megmagyarázhatatlan dühtől, ami ma reggel társult az ébredésemhez.
- Rohadtul melegem volt az éjjel miattad – fontam keresztbe a karjaimat, miközben Louis tekintete egyre zavartabbá, és értetlenebbé vált.
- Jézusom, mi bajod van?! – ül fel az ágyon, majd lerántotta magáról a takarót, felállt, és szembe nézett velem. Kezei széttárta, és a szemöldökét is felhúzta a válaszra várva.
- Az a bajom, hogy egy szemhunyásnyit sem aludtam miattad, és a szemem alatt olyan táskák képződtek, hogy még a vakolatnyi alapozó se fogja eltakarni – mondtam, majd mélyet sóhajtottam, és próbáltam megnyugtatni magam.
- Tragédia – biggyesztette le alsó ajkát Louis lesajnálóan, és cinikusan egyszerre, ami miatt még idegesebbé váltam.
- Jobb lesz, ha ma nem húzol fel – figyelmeztettem, miközben a mutató ujjammal fenyegetően hadonásztam felé.
Gyengén megfogta a csuklómat, hogy hagyjam már végre abba a mutogatást, amivel majdnem kiböktem a szemét.
- Különben? – kérdezte egy hatalmas, pimasz mosollyal az arcán.
Úgy éreztem, hogy fenyegető szavai megfélemlítés helyett, inkább azt érik el, hogy Louis remekül szórakozik rajtam.
- Nem megyek el veled az esküvőre – mondtam sértődötten, Louis pedig hangosan felröhögött, ebből biztossá vált számomra, hogy egyáltalán nem vett komolyan.
- Szívességet tennél vele – ránt vállat Louis, de szemei még mindig mosolyognak.
Tehetetlenségemben felmordulok, és sarkon fordulva elhagyom a szobát.
Louisnak igaza volt, de még akkor se láttam volna be, ha leszakad az ég. 
Tisztába voltam vele, hogy ő tesz szívességet nekem azzal, hogy elkísér engem az esküvőre, nem pedig fordítva, de abban a pillanatban, még azt is nehezemre esett elviselni, hogy Louis lélegzik.
A konyhában próbáltam levenni a polcról egy kávés csészét, és mivel nagyon magasan volt lábujjhegyre állva igyekeztem felágaskodni érte. Hirtelen kibillentem az egyensúlyomból és a mellettem ácsorgó Louisra estem, akinek egy csésze kávé volt a kezében. A csésze teljes tartalma a pólómon kötött ki, ráadásul a fekete folyadék tűzforró volt, ami miatt hangosan felsikítottam. Tátott szájjal néztem rá a hatalmas barnás árnyalatú foltra a ruhámon, majd Louisra néztem. Szemei a teljesen átázott pólómon cikáztak, láttam az arcán a megszeppentséget.
- Nem hiszem el Louis, hogy ennyire béna vagy – forgattam meg a szemem, és egy ronggyal próbáltam felitatni a folyadékot a ruhámról.
- Én vagyok a béna? Szeretnélek emlékeztetni, hogy te estél rám. Ráadásul még a baszott kávémat is csinálhatom újra – mondta sértődötten, miközben segített letörölgetni rólam a kávét.
- Rossz helyen álltál – motyogtam halkan, mire abba hagyta a törölgetésem, és kérdőn nézett rám.
- Kiállhatatlan vagy – sóhajtott fel, de hanglejtéséből érezhető volt a szórakozottsága.
Miután megittuk a reggeli kávénkat fejvesztve készülődni kezdtünk.
A hajamat szépen behullámosítottam, és apró hajtűkkel díszítettem. A sminkem tökéletes harmóniában volt a ruhám színével, pontosan, úgy ahogy a cipőm és a körömlakkom is.
Már csak a ruhámat kellett felvennem, de a cipzárral meggyült a bajom.
- Felhúznád a cipzárt? – fordultam Louis felé háttal.
Egy ideig szerencsétlenkedik a hátam mögött, aztán tehetetlenül felsóhajt.
- Lehetetlen felhúzni – törli meg a homlokát a pulóvere ujjával.
- Vagy csak megint ügyetlenkedsz – vontam össze a szemöldököm, és próbáltam a lehető legszigorúbban nézni rá.
- Szerintem nem velem van a baj. Kicsit szűk a ruha, biztosan meghíztál – magyarázta, én pedig megforgattam a szemeim.
- Szex közben nem panaszkodtál emiatt – mondtam, és próbáltam behúzni a hasam, hogy megnyugtassam magam, hogy vékony vagyok.
- Nem mondtam, hogy nem áll jól – mentegetőzött – De attól még a ruha kicsi – próbálta felcibálni a cipzárt, de csak araszolva haladtunk vele. Rengeteg szenvedés árán valahogy mégis csak belepasszíroztam magam a ruhába.
Egyszerre vettünk mély levegőt Louisal, teljesen levert minket a víz a nagy megpróbáltatás miatt.
Amikor már teljesen elkészültünk elindultunk az esküvő helyszínére.

***
Szokásunkhoz híven rohannunk kellett, hogy a megbeszélt időpontra érjünk oda. A ceremónia előtt kevesebb, mint fél óra volt, és még semmit se tudtunk a bevonulásról.
Amikor beléptünk Louisal a házasságkötő terembe Sue és Cloe ismerős arca tűnt fel először. Rögtön feléjük vettük az irányt.
- Sziasztok – mondtuk szinte egyszerre Louisal, ami miatt egy másodpercre összenéztünk.
Sue kedvesen elmosolyodott, látszott rajta, hogy mindezt azért teszi, mert látta, mennyire összehangolva beszélünk a mellettem ácsorgó fiúval.
Három puszival köszönt, majd a mellette álló férfi felé biccentett.
- A testvérem, Josh. Ő lesz a kísérőm a bevonulásnál, de ezt már korábban említettem – magyarázta Sue.
A testvére kiköpött hasonmása volt Suenak, a hajuk a szemük színe, és a testalkatuk tökéletesen megegyezett. Annyi különbség volt köztük, hogy az egyik fiú, a másik pedig lány.
- Debora Hills – fogtam vele kezet egy szívélyes mosollyal az arcomon.
- Nagyon örülök – mondta halkan, és gyengén megrázta a kezem.
- És ki az a csinos srác ott Cloeval? – kérdeztem, mire mind a négyünk tekintete Cloeékra tapadt.
Szemeimmel a magas srácot mustráltam. Látszott rajta, hogy a lehető legelegánsabban öltözött fel, a többiek hozzá képest lezser öltözéket viseltek. A fekete nyakkendője olyan szorosra volt kötve, hogy csoda, hogy nem fulladt meg tőle.
Öt másodpercenként a kékesen csillogó fekete haját igazgatta, hogy minél tökéletesebb hatást érjen el.
- Ő Cloe pasija, Ethan – suttogta Sue mintha azon aggódott volna, hogy bárki meghallja, amit mondd, pedig a zsivaj elég hangos volt körülöttünk.
Lenéztem a szerelmespár kézfejére, ami összekulcsolva lógott a testük mellett.
Cloe arca teljesen vörös lett, amikor észrevette, hogy őket figyeljük. Zavartan elmosolyodott, majd integetett, és kis tétovázás után elindultak felénk, még mindig kézen fogva.
Miután már megtudtam a srác nevét egyáltalán nem volt újdonság a bemutatkozás. Miután elmondta a teljes nevét, a kezemért nyúlt.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetem a hölgyet – a szájához emelte a kézfejem és egy lágy puszit nyomott rá, majd tenyérbe mászó mosolyt villantott felém.
Louis álla leesett, amikor visszamosolyogtam Ethanre. Pár pillanatig még a kezében tartotta az én kezem, majd szépen lassan eleresztette.
Mindenkin látszott, hogy furcsállják Ethan túlzott eleganciáját és közvetlenségét. Cloe teljes ellentéte, ő az a fajta lány, aki mindig közönyös mások felé, elég titokzatos és visszahúzódó személyiség, de talán ezért egészítik ki tökéletesen egymást Ethannel.
Éppen szólásra nyitnám a szám, amikor Adamék lépnek be az ajtót. A hatalmas fehér abroncsos ruha miatt a jegyese láthatóan szenvedett az ajtón való bejutással, mikor végül sikerült bepréselni magát az ajtón fújtatott egyet.
Elképesztően csinos, gyönyörűs mennyasszony volt, a szőkés haja hullámosan hullott a vállára, azonban mikor megszólalt összerezzentünk.
- Minden koszorús lányt, és kísérőjét kérném, hogy gyűljenek körém – mondta ellentmondást nem tűrően, mi pedig tettük is, amit kért.

Köré álltunk, és lopva, mikor nem figyelt végig simítottam a drága anyagon amit viselt.
- Mindenki figyeljen rám, egyszer fogom elmondani – vette át a szót Adam. – A koszorúslányok a férfiak jobbján álljanak, karoljanak bele a férfiba, és tartsák a tempót. A fiúknak nincs más feladat, csak minket követni. Ne feledjétek el a mosolyt, és az egyenest testtartást se – figyelmeztetett minket Adam minden protokoll szabályzatra, mi pedig engedelmesen bólogattunk, hogy megértettük, amit mondd.
 Egymás mögé sorakoztattak minket, előttünk állt Cloe Ethannel, mögöttünk pedig Sue, és a testvére Josh.
- Remélem, nem izgulsz nagyon Szerelmem – mondta nyájasan Ethan Cloenak – Ne aggódj, fogom majd a kezed! - húzta közelebb magához a lányt.
A szívem összeszorult a szép szavak hallatán, és hirtelen irigység támadt fel bennem Cloe irányába.
- Te miért nem tudsz ilyen lenni? – ripakodtam rá Louisra csípőre tett kezekkel, ő pedig felvonta a szemöldökét, ajkai apró résnyire nyíltak, ahogy kérdőre vontam őt. Látszott rajta, hogy nem akarja elhinni, hogy ezt kérdezem tőle.
- Te komolyan, erre a nyálgép dumára elvarázsolódsz?! – szavai úgy hangzanak, mintha szinte felháborodott volna a szituáción. Szúrós tekintettel koslatóm az arcát, amikor a hangszórókból felzendül a bevonuló zene.
Kettőt pislogni se volt időnk, az ifjú pár már kilépett a násznép elé, ahogy Cloeék is.
- Csak ön után kisasszony – engedett maga elé Louis, ami nála szokatlannak számított. Hanglejtéséből lerítt, hogy Ethant próbálja utánozni, és az ő megmagyarázhatatlan kulturált stílusát. Ekkor egy hangos reccsenést hallottam meg, és rögtön tudtam mi történt. A ruhám beakadt a kilincsbe, és egy hatalmas lyuk keletkezett a helyén. Döbbenten figyeltem a drága anyagon a hasadást, és hirtelen ötlet futott át az agyamon. Közel húztam magamhoz Louist, hogy eltakarja a ruhámon tátongó lyukat.
Halkan kinevetett, amikor észrevette, hogy miért tettem ezt. Zavartan elmosolyodtam, miközben azon gondolkoztam, hogy ennél szerencsétlenebb napom még sosem volt. Borzalmasan feszülté váltam, a sírás kerülgetett, mégis az arcomra erőltettem egy mosolyt.
A gyomrom összeszorult, ahogy a rengeteg ember tekintete ránk tapadt, mikor kiléptünk az ajtón. Belekaroltam Louisba, és betartottam az illemszabályokat, ahogy azt Adam kérte.
Mosolyogva, magabiztosan lépkedtünk Louisal egymást mellett az oltár felé.
Mindenki szeme csillogott, ahogy a megható jelenet végig játszódott a szemük előtt.
Amikor vége lett a bevonulásnak, leültünk az első sorba az örömapák és örömanyák mellé.
Próbáltam úgy ülni, hogy ne legyen látható a ruhámon lévő lyuk. Hirtelen minden érzelem végig söpört rajtam, nagyon nehéz hetet tudhattam a hátam mögött, és ennyi készülődés után se sikerült semmi se úgy, ahogy akartam.
A lábujjam sajgott a magas sarkúba, amivel belerúgtam az ágyba, a ruhámon hatalmas lyuk volt, és még a kávé is leforrázta a bőröm. Semmi se ment gördülékenyen, és emiatt egy csődtömegnek éreztem magam.
Próbálom elfojtani az arcomról a kellemetlen gondolataimat, de menthetetlenül is egy könnycsepp gördült végig az arcomon, amit Louis észre is vett.
Tudtam, hogy most már az elkenődött sminkem is hozzáírhatom a szerencsétlenségeim listájához.
- Komolyan, ennyire meghatott ez az egész? – súgta oda nekem, de nem válaszoltam neki. Elfordítottam a fejem, de ő továbbra is engem fürkész.
A borzalmasan hosszú ceremónia, két igen és egy csók után véget is ért.
- Látom, továbbra se hagyod abba a hisztit – forgatta meg szemeit Louis úgy, mintha már rohadtul unná ezt az egész hacacárét.
Mivel már vége volt az esküvőnek nagy zsivaj volt körülöttünk, így az én hangom elveszett az zajban.
- Hagyjál már Louis! Minden a te hibád, nem veszed észre?! – ordítottam vele, mire ő csak pislogni tudott, így folytattam. – Reggel leöntötted a kedvenc pólómat a rohadt kávéddal, egy ruhacipzárt se tudtál fel húzni, mert még ehhez is béna vagy, most meg a ruhám is kilyukadt, mert neked udvariaskodni kellett. Most az egész estét ebbe a ruhába kell töltenem! – mondtam, és újra nedvesek lettek a szemeim, de látszott rajta, hogy nem érti meg, hogy ez miért volt olyan fontos nekem.
- Egyszerűbb rám fogni, igaz? – fújtat idegesen, de pár pillanat alatt ellágyulnak arcvonásai, ahogy látja, hogy a könnyeim számai megszaporodtak. Képtelen voltam elviselni, hogy így lát, így sietve kifutok a női mosdóba.

KÉRDÉSEK:

1. Van bármivel kapcsolatos dolog, amit esetleg hiányoltok a történetből?
2. Van olyan mellékszereplő, akit szeretnétek többet látni a történetben?
3. Mit gondoltok Louis és Debbie kapcsolatáról?
4. Szerintetek Debbie rátudja majd venni Louis, hogy hazatérjen?
5. Louis családi háttere rendeződhet szerintetek?
 

Köszönet jár a válaszokért! :)