Mint egy normális szerelmespár

Sziasztok! :) Sajnálom, hogy ennyit késtem a résszel, de nyaralni voltam másfél hétig szóval nem voltam otthon. Jó volt látni, hogy sokan vettétek a fáradtságot, és leírtátok a válaszaitokat a kérdéseimre, nagyra értékeltem minden véleményt ami érkezett. Köszönök minden új feliratkozást, és kommentet valamint díjat amiket kaptam tőletek. Nem is rabolnám tovább az időtöket, jó olvasást kívánok az új részhez! :D


A hatalmas tükör előtt ácsorogtam a női mosdóban, miközben a gondolataim akörül cikáztak, hogy egy két lábon járó szerencsétlenség vagyok. Próbáltam megmenteni a kevés sminkemet, ami még az arcomon maradt, a ruhámat igazgattam, hátha valamelyik pozitúrába nem látszik majd a hatalmas foszlás.
Louis toppant be az ajtón, és látszott az arcán a megkönnyebbülés, hogy örül, megtalált engem. Araszolva lépett mellém, miután bezárta maga mögött az ajtót.
- Ez egy női mosdó – mondtam, míg csak a tükörből néztem rá. Mögöttem volt, éreztem, ahogy a hátam a kemény hasfalának préselődik. Két kezével hátulról ölelt át, és úgy vizslattuk egymást a hatalmas tükörben.
Tökéletesen illettünk egymáshoz, egészen úgy tűntünk, mint egy normális szerelmespár.
- Úgy ismersz, hogy ez engem megakadályoz bármiben is? – hangja rekedtes volt, ami a visszhangzó akusztika miatt még jobban felerősödött. Szorosabban fogott össze karjaival, és a homlokát a vállamra döntötte. – Olyan borzalmasan kiállhatatlan vagy – szólalt meg újra, és tudtam, hogy mosolyog. Nem értem miért, de a testem összes porcikája biztonságban érezte magát a karjaiban. A csapnivaló közérzetem is javult, és azt hiszem, csakis miatta. Az arcomról letöröltem a könnycseppeket, amit ő rosszallóan figyelt végig.  – Befejeznéd a bőgést, fogalmam sincs, hogy ilyenkor mit kezdhetnék veled – ripakodott rám, én pedig megpördültem a karjaiban, hogy végre szembe kerüljek vele.

A homlokunk összetapadt, halvány pink színű ajkai résnyire voltak nyitva, és hívogattak engem. Olyan szenvedéllyel estem neki, hogy Louis képtelen volt megtámaszkodjon a mosdókagylóba. A pulzusom az egekig repült, a gyomrom bizsergett, ahogy vágyakozó csókokkal hintettük el egymást. Louis a nyakamba fúrta az arcát, és szinte fájdalmasan erősen szívott bele a vékony bőrbe. A ruhám alját egyre feljebb húzta, miközben sietősen az egyik wcbe taszigált.
Az ajtóra ráfordította a zárat, majd újból felém fordult, és folytatta, amit elkezdett. A keze végig siklott az oldalamon, és a ruhám alá csúszott, mire elkaptam a csuklóját.
Riadt tekintettel nézett rám, és teljesen mozdulatlanná dermedt.
- Mi a baj? Nem akarod? – akadt el a lélegzete, ahogy a válaszomra várt.
- Nem – mondtam, mire a szemei még jobban elkerekedtek – Mármint… Nem arról van szó, hogy nem akarom, csak most nem lehet – ejtettem ki nehezen, és próbáltam a lehető legártatlanabb fejet vágni.
- Mi van? Most komolyan, csak azért, mert esküvőn vagyunk? Hiszen ez egy mosdó, itt senki se lát – mutatott körbe a szűk helyiségben, ahol csak ketten voltunk. Az értetlensége miatt képtelen voltam elfojtani a röhögésem.
- Istenem, hogy te mekkora idióta vagy – a fejem fogtam a nevetéstől, és láttam, ahogy ő is elmosolyodik.
- Akkor?! Csináljuk – nyögte vágyakozva, és újra a nyakamnak esett volna, de megint csak visszautasítást kapott felőlem.
- Mondom, nem lehet, tudod nő vagyok – bizakodóan néztem rá, hátha így már sikerült megértenie, és elkerülhetjük a kínos témát.
- Még jó, hogy az vagy. Elég kellemetlen lenne szembesülni vele, hogy a legutóbbi együttlétünk óta változott a helyzet - nevetett fel megkönnyebbülten, kezeit nem vette le rólam, ahol csak ért végig simított, hatalmas akaraterőre volt szükségem, hogy ellenálljak neki.
- Reménytelen eset vagy – mondtam lehangoltan. – Megjött te szerencsétlen!  - kiabáltam rá, de mikor észbe kaptam, hogy egy esküvőn vagyok, kissé elhalkult a hangom.
Louis arca elszörnyedt, és kimenekült az ölelésemből, az illemhely sarkába menekült, úgy tűnt, mintha megpróbálna minél messzebb kerülni tőlem, amennyire a csak a szűk hely engedte. Így is csupán fél lépésnyire sikerült elhúzódnia.
- Fúj!!! Ne gyere közelebb. – Úgy tett, mint aki ódzkodik a tapintásomtól, én pedig szándékosan közel simultam hozzá. Egy ideig nevetve próbált kitérni az érintésem alól, majd beadta a derekát.
Pimaszul mosolygott rám, amikor hallottuk, hogy valaki belépett a mosdóba. Nem voltunk egyedül, az ajtón keresztül hallottuk, ahogy az a bizonyos valaki lépked.
Csendben néztük egymást, a mutató ujjam a szám elé helyezem, ezzel jelezve Louisnak, hogy fogja be.
Nejlon zsákok csörömpölését hallottuk, majd a mellettünk lévő helyiségben matatott az illető. Bár nem láttunk semmit, tudatosult bennünk, hogy a takarító az.
- Várjuk meg, amíg kimegy – hajoltam oda Louis füléhez, és olyan halkan suttogtam oda neki, hogy szinte alig hallotta ő is.
Körülbelül tíz perce nyomorogtunk a kis helyen, és a zajok lassan megszűntek, bár nem voltunk benne biztosak, hogy magunkra maradtunk. Vártunk még két percet, de csak Louis és az én lélegzetvételünk volt hallható.
- Már biztosan nincs bent – mondta halkan Louis, mire bólintottam, és elengedtük egymást. Kinyitottam az ajtót, de ahogy megláttam, hogy a takarítónő még mindig ott áll az ajtó előtt, és arra várt, hogy végre kijöjjünk, elvörösödött az arcom.
Mikor meglátta, hogy ketten voltunk bent a wcbe szemei tágra nyíltak, és komolyan attól féltem, hogy a kezében tartott felmosóvödröt is elejti. Láttam a megdöbbentséget az arcán, de igyekeztem láthatatlanná válni, és olyan gyorsan kislisszolni onnan, ahogy csak lehet, ellenben Louissal. Kínosan elnevette magát, és a tarkójára csúsztatta tenyerét.
- Rosszul volt szegény – dadogta zavartan, mire a takarító nő, továbbra is illetődött arccal, de bólogatásba kezdett. Megpróbált úgy tenni, mintha elhitte ezt Louisnak, de az ábrázata mindent elárult. – Hányt – mondta röviden Louis, én meg gyilkos pillantásokat küldtem felé, hogy nagyon gyorsan hagyja abba az értelmetlen magyarázkodást és a szükségtelen fecsegést. Különben is, a takarítónak semmi köze sincs ahhoz, amit látott.
Megragadtam Louist a kezénél fogva és kiráncigáltam őt a mosdóból.
Ahogy bezárult mögöttünk az ajtó, mindketten felsóhajtottunk.
- Hihetetlen milyen csöndesek tudnak lenni a takarítók… Komolyan képes volt megvárni, hogy üres legyen a wc csak azért, hogy kitakaríthassa?! – kérdezte Louis hitetlenül.
- Igen, léteznek veled ellentétben türelmes emberek is – mondtam még mindig a stressztől pihegve. – Borzasztóan kínos volt – nyeltem egy nagyot és megpróbáltam elfelejteni.
Sietve követtük a násznépet a vacsora helyszínére mielőtt még újra összefutottunk volna a takarítószolgálattal.
Adam közeli barátaiként meghívtak minket a családi vacsorára is, amiben szinte csak a rokonok és a közeli barátok vettek részt. Nem volt nagy flancos esküvő, mégis mindenki remekül érezte magát. Mindössze ötvenen lehettünk, az emberek többsége már eleget ivott ahhoz, hogy megtáncoltassa a menyasszonyt. A körasztalnál ültünk Louisal, és bátran felvállalva, fogtuk egymás kezét. Szórakozottan felnevettem, a táncoló embereket figyeltük, ahogy ügyetlenül kísérleteznek a zene ritmusára lépdelni. Táncolni egyikük se tudott, mégis roppantul mulatságos látványt nyújtottak számomra. Louis unottan fújtatott mellettem, az asztalra könyökölt, és megtámasztotta a fejét. Egyáltalán nem találta viccesnek a tivornyázó csapatot. 
- Szeretnél kicsit kimenni innen? – fogtam meg Louis vállát. Érezhetően használt, és elnehezült volt a levegő. A fejünk már tompán lüktetett a hangos zene miatt, és azt hiszem ez aggasztotta leginkább Louist. Észrevehetően álmos volt a tekintete, bólintott egyet, majd mindketten felálltunk az asztaltól. Louis körbe nézett és a legközelebbi viszkisüveget ragadta meg. Az esküvői díszlet már teljesen romokban hevert, mindenhol koszos tányérok és poharak díszelegtek, a terítőre több helyen is vörösborfoltok virítottak. Összegyűrt szalvéták és evőeszközök heverésztek, szanaszét. 
- Ezt lenyúljuk, és jól szórakozunk belőle – mutatott a szeszes italra Louis, és a kezemnél fogva húzott maga után. Mikor elhaladtunk a táncolók mellett Sue megpróbált engem is rábírni, hogy csatlakozzak a botlábúak közé, de csak feltartott kézzel tiltakoztam ellene és próbáltam követni az előttem haladó srácot. Szegény Josht sikerült táncolásra bírni, de csöppet se tűnt úgy, mintha élvezné a feleslegesen energiavesztést. Csak jobbra- balra lépkedett unott fejjel, miközben Sue körbeugrálta őt. Hihetetlen Sue mennyire képes volt beleélnie magát a zenébe, egyszerűen megvadult tőle, talán még énekelte is a szöveget és eszeveszettül rázta a csípőjét. Ellenben Cloe elvonult egy csöndesebb sarokba a barátjával és vétek lett volna őket megzavarni a nagy ölelkezésekbe. Louis ellentmondást nem tűrően kirángatott engem a zajos közegből. Már jócskán besötétedett, és a nyári meleg levegő végre kicsit lehűlt, és elviselhetőbbé vált. Louis leült a bejárat előtti lépcsőre, és felbontotta a viszkit, majd jól meghúzta. Követtem Louis példáját, és én is mellé ültem, viszont a ruhám nagyban megnehezítette a dolgomat, kényelmetlen volt folyamatosan azon aggódni, hogy fel-le csúszkál az anyag a combom. Tudtam, hogy csak Louis van mellettem, mégis szégyelltem magam. A hangos zene még itt is dübörgött, de jóval tompábban. Az utcán egy lélek se járt, ami Kaliforniában elég ritkának számított. 
- Kérsz? – döntötte meg felém az üveget Louis, mire elvettem tőle, és próbáltam hozzá hasonlóan nagyot kortyolni. Az arcom eltorzult a kellemetlen íze miatt, és egy pillanatig én magam is úgy éreztem, hogy inkább visszaköpöm. Louis hangosan nevetett rajtam, de nagy nehezen lenyeltem a löttyöt. Teljesen hangtalanul ültünk egymás mellett a lépcsőn, és adogattuk magunk között a palackot, amíg szinte teljesen ki nem ürült. A világ már imbolygott körülöttem, lustán Louis vállára dőltem, és ekkor eszembe jutott a Katnissnek tett ígéretem.