Nem tud bánni velük

Sziasztok Bogárkáim! (ez a becézgetés egyre remekebb) ...
Hihetetlen, de a rész elkészült, mindössze két nap alatt, ami nagy szó hozzám képest. :D Jó látni, hogy egy részhez egyre több komment érkezik, aminek nagyon, NAGYON örülök! :) Egyszerűen hihetetkenek vagytok! Ami azt illeti, az előző részeknél egyáltalán nem voltam megelégedve magammal, remélem kicsit sikerült összeszednem magam, és olyan részt írni amibe van egy kis cselekmény is.
Nem is húznám tovább az időtöket, jó olvasást kívánok a részhez! :)

Luke félig felvont szemöldökkel nézett rám, miközben irritáló mosoly ült az arcán.
- Látom találtál egy újabb ribancot, érthető a választásod, mivel egy normális nő nem állna veled szóba – nevetett Luke, mire Louis szánakozva nézett felé. A szavai hallatán éppen megszólaltam volna, hogy visszaszólhassak valamit Lukenak, de ekkor Louis vágott közbe. Figyelmeztető pillantást küldött felém, miszerint ez az ő harca, és maradjak ki belőle.
- Mert a jó nők mindig téged választanak – röhögött Louis szarkasztikusan – Éppen figyeltem, most is van veled egy, nem igaz? – kérdezte Louis egy cinikus mosollyal az arcán, pontosan tudta, hogy Luke egyedül érkezett a partyba. Egy halk nevetés tört ki belőlem, Louis rám nézett aztán vissza Lukera – Egyébként Luke, a látszat néha csal.
Enyhén elmosolyodtam, Louis szavai rögtön elfelejtették velem Luke szánalmas beszólásait, jóleső érzés töltött el, mikor megvédett, nem érdekelt a többiek véleménye tovább.
Luke pár percig még pufogott valamit az orra alatt, majd végre elment a bárpult közeléből.
A sokadik pohárral ittunk már az alkoholból, egyre többen érkeztek meg Louis versenytársai közül, szinte zsúfoltságig volt a tánctér, ahol az ittas férfiak táncoltak a saját, vagy éppen a másik nőjével. A gátlások már régen elszabadultak, vadul vonaglottak egymáshoz az emberek. Egy férfit átlagosan, kettő- három nő környékezett meg, és egyáltalán nem zavartatták egymást, ha ölelkezésre került a sor.
Amikor egy ember céges bulikra gondol, egyáltalán nem ilyen képet lát a szeme előtt. Érdekes volt betekinteni Louis világába, látni, hogy milyen emberek veszik körül őt, és, hogy ő mennyire megváltozott az utóbbi időbe. Nem is olyan rég talán még beleillett ebbe a társaságba, de mára már kilóg belőle.
Louis felállt a bárpulttól, elmosolyodott, láthatóan már a tekintete sem volt tiszta a rengeteg alkohol miatt. Megragadta csuklómat, és a táncoló emberek közé húzott magával. Mikor talpra álltam, akkor kezdtem el érezni, hogy én is többet ittam a kelleténél. Vihogva próbáltam tartani a lépést vele, mikor végre megállt egy helyen. Háttal állított meg magával, fejét a vállamra szorította, éreztem, ahogy a lélegzetvételei csiklandozzák a nyakam. Kezeivel a csípőmet szorította, és a zenére kezdtünk el mozogni. Egyre közelebb húzott magához, zihálni kezdtem az érzés miatt, vörös ajkaimba haraptam, mire szembe fordított magával. Lehunytam szemeim, és a zene egyszerű szövegét kezdtem el halkan suttogni magamban.
Louis durván, és erőszakosan csókolt meg, akaratom ellenére is végig szántom a haját az ujjaimmal. Tenyerem az arcára szorítom, kezem alatt, szúrt a borostás arca, de nem zavart. Imbolygott körülöttünk a tér, és tudtam, ha Louis nem tartott volna olyan erősen, a földre zuhannék. Hosszas csókcsatánk után eleresztett öleléséből, szédültem, és a fejem belefájdult a hangos zenébe.
Undorodva nézett rám, száját fintorra húzta.
- Úgy festesz, mint egy szétcseszett kurva - tágra nyílt szemekkel hallgattam, amit mondott, de amikor meg akartam szólalni, nem hagyta - Kissé elcsúszott a rúzsod, nem gondolod?! - amikor már szóhoz jutottam volna, egy hang sem jött ki a számon.
Úgy éreztem magam, mint egy kislány, akit most szidott le az apukája, Louis pedig le sem vette rólam szánakozó tekintetét.  - Nem akartam, hogy a srácok azt gondolják, hogy egy cafkát hoztam magammal. Miért mutatod másnak magad, Debbie? Ez nem te vagy. - Louis szavai rettenetesen érzékenyen érintettek, főleg ebben a helyzetben.
Én mindent megtettem, hogy jól nézzek ki, és felérjek ezekhez a csitrikhez, akik körülvesznek. Hátráltam pár lépést tőle, mert egyszerűen nem tudtam a közelében lenni ezek után. Meglepett a kijelentése, mivel fogalmam sem volt arról, hogy ezt gondolja rólam.
- Tudod, jó nőnek akartam tűnni, hogy felvehessem a versenyt a többiekkel! Hogy beleilljek ebbe az egész környezetbe! – ordítottam, miközben éreztem, ahogy a könnycseppek végig peregnek az arcomon, a mellettünk táncoló emberek tekintete ránk tapadt, de nem zavartatták magukat, tovább riszálták a zenére. Minden erőmmel azon voltam, hogy vigyázzak az indulataimra, és ne pofozzam fel Louist, nem tudtam volna megtenni, nem akartam őt ilyen helyzetbe hozni. – Gyűlöllek te seggfej!
Mellkasom fel- leemelkedett, miközben levegő után kapkodtam, megpördültem, és kiakartam rohanni a táncoló emberek közül.
- Debbie! – kiabálta Louis a nevem, miközben utánam loholt, de már el sikerült eltűnnöm a tömegben.
A mosdó felé kóvályogtam, miközben az emberek jobbra-balra lökdöstek a nagy tömegben. Egy hosszú folyosóra értem, a mosdó ajtaja felé szaladtam, mielőtt bárki meglátott volna ilyen állapotban.
Igyekeztem a hajamat, minél jobban az arcomba söpörni, berontottam az ajtón, legnagyobb szerencsémre senki se volt bent. A mosdókagylóra támaszkodtam, és levegő után kapkodtam. Hosszasan gondolkoztam, hogy megéri e belenézni a tükörbe, de végül minden bátorságom összeszedve felemeltem fejem, és szembe néztem a saját tükörképemmel. Épp olyan rettenetesen festettem, ahogy azt Louis mondta. Szemeimből fekete smink csíkok folytak, amik az államon gyűltek össze. A hajam zilált volt, a mélyvörös rúzsom pedig mindenhol megtalálható volt, csak az ajkaimon nem. Megeresztettem a hideg vizet a csapból, és alá tartottam remegő kezeim, alaposan lemostam minden sminket az arcomról, majd egy zsebkendővel felitattam a vizet, ami a könnyeimmel keveredett össze.
A sminket igen, de a világvége hangulatot nem tudtam eltüntetni az arcomról, a szemeim vörösek voltak a zokogás miatt, de kisétáltam a mosdóból, hogy végre hazamehessek erről a frusztráló helyről.
A folyosón Luke ácsorgott zsebre tett kezekkel, a falnak támaszkodva. Próbáltam nem ránézni, félve kerültem ki tekintetét, mire megszólalt.
- Louis barátnője, igaz? – szólt utánam, mire megtorpantam, és szembe fordultam vele.
- Deborah Hills, és nem a barátnője – próbáltam közömbös maradni, de a szemeim nem erről árulkodtak, Luke kicsit elmosolyodott, mikor meglátta a könnyes arcom.
- Már nem? – nyalta meg ajkait, hogy elnyomja vigyorát.
- Sose voltam – rövid válaszokkal védekeztem a hosszas beszélgetés ellen.
- Louis? – utalt a könnyeim okozójára, arra volt kíváncsi, hogy ő tette-e ezt velem.
Egy szó se jött ki a torkomon, így csak bólintottam egyet.
- Sose tudott bánni a nőkkel – vont vállat Luke – Nem te vagy az elsőt, akit sikerült megsiratnia. Igazi barom – nevetett Luke, bár fogalmam se volt, hogy miért találja olyan szórakoztatónak a helyzetet.
- Igen, egy seggfej – motyogtam kimerülten. Gyengének éreztem magam, és képtelen voltam normális válaszokat adni Lukenak.
A sötét barna hajú srác elmosolyodott, és hüvelykujjával letörölgette a könnyeim, majd közelebb lépett, kicsit hátrálni kezdtem, amíg a hátam neki nem nyomódott a falnak.
A kezeit a csípőmre tette, és fejét a nyakamhoz szorította, hallottam a szuszogását, puha ajkaival nyakamat kezdte el csókolgatni. Egyáltalán nem akartam, hogy ezt csinálja velem, kezeimet mellkasára helyeztem, és erőtlenül próbáltam eltolni magamtól, sikertelenül. Magához ölelve tartott karjaiban, erősen megszívta azt a területet, amit korábban Louis is. Felnyögtem a fájdalmas érzésre,  mert tettei sokkal erőszakosabbak voltak Louisénál.
Két oldalt fejem mellett megtámaszkodott, esélyt se adva a menekülésre, feszengtem a tartása alól, jobbra-balra mozgattam a fejem, mikor megpróbált megcsókolni.

Két ember kell hozzá

Sziasztok!!! :D Megérkezett az új rész!!!! ( hogy hány bejegyzésem kezdetem már ezzel a mondattal...) Na mindegy! A lényegre térve, nagyon- nagyon köszönöm az összes kommentet, és véleményt, amiket kaptam, hálám kifejezése érdekében egy kicsit hosszabbacska részt hoztam ma nektek! :) Jól olvasást kívánok hozzá, véleményeteket továbbra is fejtsétek ki a komment részlegben! :)

Éppen az irodai papírok között kutakodtam a vázlatom után, amit már régen elkészítettem, de szükséges volt még pár átalakítás végrehajtani rajta.

- Sue, nem láttad a jegyzeteimet? – kérdeztem a mellettem lévő asztal előtt ücsörgő kötött pulcsis lányt.

- De igen, láttam – mondta közönyösen.

- És segítenél? – förmedtem rá, mivel a türelmem már fogytán volt a rengeteg keresgélés miatt.

- Hiszen ott van az orrod előtt! – mutatott rá a kötegpapírra, mire nagyokat pislogtam. Majdnem kiszúrta a szemem, de mégsem vettem észre – El vagy varázsolva – jegyezte meg Sue mosolyogva, miközben a szemöldökét emelgette. 

- Csak fáradt vagyok – vontam vállat. 

Bekapcsoltam a gépem, és magam alá húztam gurulós székem, hogy neki láthassak az írásnak. 

- Csak nem, nehéz éjszakád volt? – szólalt meg Cloe a másik asztal felől, nem néztem rá, de hangján hallani lehetett a mosolygást. Sue mellettem felkuncogott, de dühös pillantásomra rögtön abbahagyta. 

Zavaromban hátra dobtam a hajam, mire Sue tágra nyitott szemekkel meredt a nyakamon lévő lila foltokra. Rögtön észrevettem, hogy nem kellett volna, ezért visszasöpörtem hajam a vállamra, majd még jobban zavarba jöttem. Az arcom végül rák vörös lett, de már késő volt, észrevette. 

- Azt hiszem már meg is van az ok, hogy miért vagy fáradt – kuncogta Sue, a nyakamra célozgatva. 

Halkan löktem oda neki a szavakat.

- Fogd be Sue. Egyáltalán nem úgy történt ez az egész, ahogy képzeled, én nem akartam – dadogtam – egyszerűen csak megcsókolt – magyarázkodtam, mire Sue szeretetteljesen nézett rám, ahogy igyekeztem magam kimenteni a kínos témából. 

- Ugyan Deborah, a csókhoz két ember kell. Nincs olyan, hogy csak ő akarta vagy sem. Mindketten akartátok – Sue szavai gyilkosan hatottak rám, pontosan tudtam, hogy ezúttal igaza volt, talán minden egyes piszkálódásnál igaza volt, csak én nem vettem róla tudomást. Pontosan tudta ő is, ahogy Cloe is, hogy mi történik velem és Louisal, csak túl makacs voltam, ahhoz, hogy észrevegyem és belássam, képtelen vagyok távol tartani őt magamtól. 

Kifogásokat kerestem, de egyetlen egy se hagyta el a számat.

- De….de… - emeltem fel a mutatóujjam, de amint rájöttem, hogy nem tudok mit mondani, lekonyult az ujjam, és jobbnak láttam elhallgatni. 

Sue egy elégedett mosollyal nyugtázta, hogy igaza van, a gépe felé fordult, és a széles vigyorral az arcán kezdte el írni a cikkét.

Hozzá hasonlóan, én is neki láttam a jegyzeteim precíz kidolgozásának, minden részletre odafigyelve, és kijavítva azt a néhány hibát, amit ejtettem. 

Órákig dolgoztam, azon az egyetlenegy oldalnyi felületen, tele zsúfoltam képekkel, amiket meg kellett szerkesztenem, és kivágnom, hogy pontosan beleilljenek, majd a cikkbe. 

Körülöttünk mindenki csöndesen dolgozott, mikor Adam lépett be az irodába.

Becsukta maga mögött az ajtót, és ránk mosolygott. 

- Sziasztok – mondta lelkesen, majd az én asztalom előtt állt meg, én pedig felnéztem rá. Egy esküvői meghívót csúsztatott az orrom elé, mire elmosolyodtam – Úgy tudom, már Sue és Cloe felvilágosítottak, hogy azt szeretném, ha te is koszorús lány lennél, amikor Maryvel összeházasodunk – szemeiben a szerelem látszott, mikor kiejtette Mary, a jegyese nevét. 

Hevesen bólogatni kezdtem, miközben széles mosoly ült az arcomon. 

- Természetesen, nagyon örülök neki, hogy engem is megkértél erre, egyszerűen csodás lesz -lelkesedtem, mire Adam kicsit felnevetett. 

- Vigyázat, a következő esküvő Debbié lesz – mondta Sue pimaszul, gyilkos pillantásokat vetettem rá, és erőltetetten felnevettem.

- Később beszélünk a részletekről Deborah. - Adam értetlenül nézett ránk, majd gyorsan a helyére iszkolt, és ő is neki látott a feladatnak. 

A papírok felett töltött időm, mintha megállt volna. Egyre inkább a bulis hangulat kezdett rajtam eluralkodni, ezért kevésbé koncentráltam a munkámra. Én általában mindig a munkámat helyezem előtérbe, ezért még számomra is meglepő volt a szórakozottságom. 

Több óra gürcöléssel elértem a tökéletes cikket, amire a főnököm is vágyott, Monica elé tettem a papírköteget, mire ő megköszönte, és csak egyszerűen azt morogta, hogy átnézi, amint lesz egy kis ideje rá. 

Hat óra múlt, amikor minden irodai teendőmmel végeztem, és végre haza indulhattam. Hihetetlen sebességgel szeltem át az utcákat, hogy minél hamarabb a házhoz érjek, és elkezdhessek készülődni az esti partyra.

***

Az egész alakos tükörben álltam, teljes készenlétben. Végig néztem magamon, és mindent összevetve meg voltam elégedve, azzal, amit látok. Combközépig érő, fekete feszülős egybe ruhát vettem fel, hozzá való szegecses tűsarkúval. Az egész külsőm vadságot tükrözött, feltűnő vörös rúzst kentem ajkaimra, a hajam pedig enyhén fel volt tupírozva. 

Felkaptam a táskámat, és kiléptem a szobámból, ahol már Louis várakozott, feltűnően végig mért, és elmosolyodott. 

- Debbie, nem kértem, hogy ribanc jelmezt ölts magadra – harapta be ajkait, mire összeszűkített szemekkel néztem rá.

- Nem kértem, hogy szólj bele – vigyorogtam, mire ő védekezően felemelte kezeit.  

A tükörben nézegette magát, és a lazán megkötött nyakkendőjét igazgatta, elegáns volt, még is sikerült megtartania a lezser stílusát, egyszerű fehér ing volt rajta, egy fekete zakóval, és egy feszes csőnadrág fedte lábait. 

A hajába túrt, és az összes rakoncátlan mogyoróbarna tincsét eligazgatta. 

Miután Louis is magára húzta a cipőjét elindulhattunk, szokásos módon szinte száguldoztunk az utcán, amit a dühös emberek hangos dudálással reagáltak le. 

Kiszálltunk az autóból, a zene hangosan szólt, és hallani lehetett, ahogy pohárköszöntőt mond valaki. Louis a kezében egy méregdrága pezsgőt tartott, és pedig mellette tipegtem a magassarkúmban az ajtó felé. Kinyitotta előttem az ajtót, és maga elé engedett, de amint beértünk, sok szempár ránk szegeződött. 

- Megjött Tomlinson! – kiabálta hangosan egy kissé ittas elegáns öltözetű fiatal srác, majd kezet fogott Louisal, és végig nézett rajtam – Louis, ki a barátnőd? 

- Deborah Hills, egyébként, a lakótársam – javította ki Louis az irritálóan bámuló fiatal fiút, mire felvonta a szemöldökét. 

- Elég csinos lakótárs- szemei megállapodtak a mellemnél. 

Úgy éreztem magam, mintha egy csapat Louisal találkoztam volna egyszerre, undorodva megráztam a fejem. 

- Hé, én is itt vagyok! – figyelmeztettem a két rám tapadt szempárt. 

- Oh, bocsáss meg. A nevem Andrew – nyújtotta felém a kezét, mire hezitálva, de kezet ráztam vele. 

- Deborah – mondtam közönyösen, bár már tudta a nevem, nem ártott elmondanom még egyszer, hiszen férfiből van, és biztos voltam benne, hogy amint lehet elfelejti. 

Mindenki elmosolyodott, páran még integettek is Louis felé, ő pedig a tökéletes kamumosollyal az arcán körbe ment, és mindenkinek köszönt. 

A hely amit kibéreltek a céges party miatt, általában zsúfoltságig tele van emberekkel, de most csak Louis versenytársai voltak itt, és azok barátnői, vagy éppen aktuális parterei. Túlnyomórészt fiúk voltak, és nőnek nem nevezhető tökéletes külsejű fiatal lányok mászkálgattak a helyszínen, remélhetőleg a koruk meghaladta a tizenötöt… 

- Iszunk valamit? – kérdezte Louis, mire igenlően bólintottam egyet. 

Követtem őt a pult felé, ahol különböző tömény italok voltak felsorakoztatva, önkiszolgáló rendszer működött, így Louis töltött nekem is, és magának is.

Felültünk a bárszékre, és egymásra mosolyogtunk, koccintottunk, és lehúztuk a pohár tartalmát. 

Éreztem, ahogy az alkohol végig szántotta a torkomat, égető érzést hagyva maga után, megpróbáltam közönyös fejet vágni az érzésre, de a szám akaratom ellenére is elfintorodott, Louis kicsit felnevetett a színjátékomra, de arca hamar elkomorodott. 

Átnézett a vállam felett, és a távolba szuggerált valakit, látszólag olyasvalakit akit nem kedvelhet.

A hátam mögé pillantottam, felismertem a sötét barna hajú kék szemű srácot, Luke Thomsont. Ugyanakkora hírnévnek örvendett, mint Louis, mégis szöges ellentétei voltak egymásnak. Luke egyedül érkezett ma a partyra, nem volt mellette egyetlen egy tökéletes külsejű lány se. 

Louis újra töltött az üres pohárijainkba, de most egy más fajta alkoholból, ami még az előzőnél is rettenetesebb ízű volt. 

Louis belekortyolt az italba, de a szemeit továbbra se vette le a barna hajú srácról.

Luke észrevett minket, szélesen elvigyorodott, mosolyában viszont érezhető volt némi szánalomérzet Louis irányába, elindult felénk, mire letettem a poharam a pultra. 

Megállt előttünk, a szája továbbra is a füléig ért, és összecsapta a tenyerét. 

- Nocsak, kit látnak szemeim? – örvendezett Luke. 

- Hihetetlen, hogy meglepődsz, mikor találkozol egy igazi, tehetséges autóversenyzővel – fintorgott Louis, miközben a kezében tartogatta a poharát. 

- Ha találkozni akarok egyel, csak bele nézek a tükörbe. – Luke feltűnően fellengzősen beszélt, majd vihogni kezdett olyan hangon, mint egy hiéna. 

Megforgattam a szemeim, ahogy a két srác szó csatáját hallgattam, majd hirtelen közbe vágtam, egy cinikus mosollyal az arcomon. 

- Az egoisták összecsapása? – fújtattam. 

Luke rám kapta rideg kék szemeit, és végig mért vele.

Maradj

Sziasztok Kedveskéim! :D Tyűha!!! Először is, szeretném megköszönni, hogy az előző résznél volt pár nagyon kedves olvasóm, és tényleg leírta nekem a kérdésekre a választ, segítve ezzel a blog fejlődését. Igen, minden egyes véleményt elolvastam, és igyekeztem megválaszolni a kérdéseiteket. :D Másodsorba, ami azt illeti kicsit betegeskedek, és egyáltalán nem volt egyszerűen hangulatom se gép elé ülni és pötyögni, így kicsit több időbe telt a rész elkészítése, amit nagyon sajnálok. Nem is szövegelnék nektek itt tovább, jó olvasást a következő részhez, és ne felejtsétek el leírni a véleményeteket kommentbe!!! :) <3 

Aggasztott a mosoly az arcán, nem tudtam, hogy mit tarthat, annyira viccesnek, így szigorúan néztem rá. 

- Ahhoz vannak hozzászokva, hogy seggfejnek látnak. – magyarázta, miközben ujjaival átfésülte puha barna fürtjeit. – De most épp bocsánatot kérek tőled Debbie, nem akarlak téged megbántani – furcsán néztem Louisra, miközben beszélt, ezek a szavak egyáltalán nem vallottak rá, ezért elmosolyogtam. 

- Rá akarsz venni, hogy folytassuk, vagy mi történt veled? – kacagok fel, de Louis arca továbbra is komoly. Értetlenül megrázta a fejét, mintha nem tudná miről is beszélek. 

- De basszus, ne poénkodjad már el – dühös tekintetével nézett végig rajtam, de látszott rajta, hogy ő is szórakoztatónak tartja a szituációt. Csak értetlenkedtem, hová tűnt az igazi Louis? Két perccel ezelőtt még az ő szája ért a füléig. Összeszorítottam ajkaim, és nagy szemekkel pislogtam rá. 

- Na jó… - sóhajtottam – Mit szeretnél elérni ezzel a viselkedéssel, nem megszokott ez tőled – ültem fel az ágyon, és teljesen figyelmem ráterelődött, de ő csak vállat vont, és halványan mosolygott. 

Felállt az ágyról, majd lehajolt hozzám, és a fejem búbján lévő hajra nyomott egy puszit. 

- Jó éjszakát, Debbie – kócolta össze hajam, én pedig értetlenül meredtem magam elé, úgy éreztem magam, mint egy kislány, akit éppen az apukája fektetett le aludni. 

Louis megfordult, és az ajtó felé vette az irányt. 

Tétováztam kicsit, nem szerettem volna, ha most elmenne, arra vágytam, hogy velem maradjon az este folyamán. Úgy éreztem a kapcsolatunk elég közeli, ahhoz, hogy ezt megtehessük, hisz mindketten ezt akartuk. 

- Louis várj… - mondtam, mire megtorpant, és felém fordult. Felemelte szemöldökét, és kérdőn nézett rám –Tegnap este furcsa hangokat hallottam, de mikor megpróbáltam feloltani a kis lámpámat, valamiért nem világított. Örülnék, ha maradnál, és hasznát venném a nagyszerű szerelői képességeidnek – kínosan oldalra húztam számat, és zavartam vigyorogtam rá. 

Összezavarodott fejet vágott, összevonta szemöldökét, és homlokát ráncolta. 

- Ez szánalmas indok volt Debbie, még tőled is…de, ha ragaszkodsz hozzá – nevetett fel, miközben kibújt a felsőjéből, és a földre dobta, valahová az ágyam mellé. Pontosan megjegyeztem, hová ejtette le, hogy később biztosan megtalálhassuk.

Helyet adtam Louisnak, ő pedig levetődött mellém, gondosan betakargatta magát, és felém fordult. 

Leoltottam, az amúgy tökéletesen működő kis lámpám. A szobát teljesen sötétség borította, az orromig se láttam, háttal feküdtem Louisnak az ágy másik végében, mire hallottam, ahogy helyezkedik. Közelebb húzódott hozzám, mivel a takarónk közös volt, így éreztem a teste forróságát, és ahogy a nyakamon csapódik lehelete. 

Vettem a bátorságot, és hátam meleg bőrének nyomtam, kellemes érzés fogott el, biztonságérzet, amit csak ő tud kiváltani belőlem. 

Tenyerét a hasamra helyezte, és még annál is közelebb húzott magához, bár ez aligha volt lehetséges. Karjaival átölelte derekamat, én pedig felé fordítottam arcomat, de nem néztem rá. Lehunytam szemeim, hogy aludhassak, mikor puha ajkaival megcsókolta azt a lila foltot, amit ő okozott nekem. 

Hajtincseimmel kezdett el játszani, éreztem, hogy engem pásztáz miközben álomba zuhantam. 

***

Reggel, amikor felkeltem Louis már nem feküdt ott, a csomóra gyűrt lepedő hevert csak mellettem. Emlékeztem, hogy Louis korábban említette, hogy be kell menjen Andrewal megtárgyalni pár dolgot a műhelybe, de nem gondoltam volna, hogy ilyen korán nem lesz már itthon. 

Kényelmesen, lustán heverésztem az ágyamig még egy negyed órát, majd felkeltem. 

A ház folyosóján egy hatalmas tükör volt, megálltam előtte, és végig mértem magam. A hajam kócos volt, az arcom gyűrött a fáradságtól, és Louis ajkainak nyoma éktelenkedtek lilás foltokkal teli nyakamon. Végig húztam az ujjam a fájdalmas területen, majd felszisszentem az érzésre. 

Aggodalommal töltött el, hogy esetleg valaki megláthatja a lehető legrosszabb helyre eső sebeim. A munkatársaim, Sue vagy esetleg Cloe, tudtam, hogy azonnal kombinálni kezdhetnek majd. Hajammal palástoltam meztelen nyakam, és megnéztem, hogy látható a legkevésbé, de valahol, mindig láthatóvá vált, bárhogy helyeztem tincseim. 

Monica elrendelte, hogy elég lesz csak délután bejönnünk a munkahelyünkre, ugyanis délelőtt van egy kis elintézni valója, így maradt egy kis időm magamra is. 

Kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, de kopogtatást neszeltem meg az ajtó felől, megforgattam szemeim a tudatra, hogy egyetlen szabad perce se lehet az embernek. 

Felálltam és az ajtó elé slattyogtam, majd kitártam. 

Az ajtó előtt Katniss ácsorgott, Louis húga, kezei a háta mögött voltak összekulcsolva, és ártatlanul nézett rám nagy kék szemeivel, ugyan az a kocás hózentróger volt rajta, mint amikor legutóbb találkoztam vele. 

- Szia, Louis itthon van? – kérdezte, miközben egyik lábáról a másikra billegett. 

Nemlegesen ráztam meg a fejem. 

- Dolgozik – közönyös maradtam, a legutóbbi beszélgetésünk alapján nem túlzottan szimpatizáltam Katnissel – De ha gondolod, várd meg odabent – mutattam a hátam mögé.

Kicsit gondolkozott, de aztán a nem mellett döntött. 

- Inkább, majd felhívom őt telefonon, és megbeszélek vele egy találkozót – felelte Katniss, beleegyezően bólintottam egyet felé. Hirtelen zavartá vált a testtartása, a cipőjének orrát kezdte el pásztázni – Egyébként…. Magyarázattal tartozom neked. Debbie igaz?- nézett rám kérdőn. 

- Csak Louis hív így, egyébként a Deborat jobban szeretem – magyaráztam. 

- A legutóbb eléggé rondán viselkedtem veled, nem ismertelek, és azt hittem te is olyan vagy, akiket Louis az utóbbi időben összeszedett magának, gondolom, tudod miről is beszélek… - újra bólintottam egyet – Csak féltettem Louist, remélem megérted. – nézett rám félve Katniss, és az oldal frufruját a füle mögé tűrte, így láthatóvá váltak az aranyló szeplők az arcán. 

- Felejtsük el! Azt hiszem, érthető a reakciód. – legyintettem egyet kezemmel.

- Utólag Louis elmagyarázta, hogy te nem olyan vagy, mint akiket haza hoz magának, kedvel téged – mosolygott kedvesen Katniss, prűd, fakó rózsaszín színű ajkaival.

- Valóban? –kérdeztem vissza meglepődötten, mire Kat igenlően bólintott. 

Pár másodpercig zavartan kémleltük egymást, a közös téma teljes hiányában.

- Mennem kell, azt hiszem látjuk még egymást. – vigyorgott Kat, majd alig láthatóan kacsintott egyet rám. Elköszöntünk egymástól, majd Katniss sarkon fordult és elment. 

Bezártam magam mögött az ajtót, a lány szavai miatt, még mindig mosolyogtam, mi szerint Louis kedvel engem, fogalmam sincs, hogy miért, de a szám a fülemig ért a nagy vigyorgás miatt, úgy festettem, mint egy elme roggyant. 

Folytattam a nagy semmit tevést, miközben úgy csináltam, mint aki éppen dolgozik a laptopján, de valójában, csak értelmetlen hírek között kutattam a legújabb cikkemhez. 

Körülbelül negyed órát időzhettem a sztár pletykák között, mikor Louis lépett be az ajtón. 

- Szia Debbie – köszönt egyszerűen, és ledobta kulcsait a cipős szekrényre, majd levette farmer dzsekijét. 

- Szia Lou. Volt itt a húgod az imént, téged keresett. 

- Nem mondta, hogy mit akar? – kérdezte miközben elvett a gyümölcsös tálból egy almát és beleharapott. 

- Nem, nem említette, azt mondta, hogy majd később hív téged – idéztem Katniss szavait – Aztán bocsánatot kért a múltkori viselkedése miatt – mondtam, mire Louis megemelte szemöldökét. 

Felült a konyhapultra, miközben még mindig az almáját csócsálta. 

- Jól tette – bólintott egyet, majd kisebb szünetet tartott, és pedig tovább pötyögtem, jegyzeteltem a laptopomon. – Ma estére meghívtak egy céges partyba, ott lesznek a versenytársaim, Andrwew, és még jó páran. Gyere már el velem, rég láttalak részegen – nevetett Louis. 

- Sose láttál igazán részegen – védekeztem. 

- Hát… Akkor itt az ideje – tárta szét karjait, a jobb kezébe az almáját szorongatta, amibe pár harapás nyom volt látható. 

- Rendben, elmegyek veled berúgni – viccelődtem, bár eszem ágában sem volt részegre inni magamat – Délután be kell mennem a munkahelyemre, de estére hazaérek. 

Játszol velem

Sziasztok Csajok! :D Hihetetlen, de nem is az, hogy nem késtem, hanem HAMARABB hoztam meg a részt nektek, mivel senki se hagyott békén a folytatással, így kénytelen voltam leülni, és szépen megírni. Cserébe... Szeretnék kérni tőletek egy kis szívességet, és tényleg MINDENKITŐL! :) A kérésem az lenne, hogy a rész legalján találhattok néhány kérdést a bloggal kapcsolatban, amiket nagyon örülnék, ha megválaszolnátok nekem. Igazából csak egy kis vélemény kikérés tőletek, hogy tudjak javítani a blog esetleges hibáin. Még egyszer nyomatékosítva, megkérek minden kedves olvasómat, hogy segítse elő a blog előrehaladását, köszönet jár minden egyes kommentért továbbra is. Egyébként jó látni, hogy szépen haladunk a rendszeres olvasók számával, továbbra is hagyjatok nyomot magatok után. :) Jó olvasást kívánok!  

Testem minden porcikájával igyekeztem tartani magam, de nehezemre esett. Közel húzott magához, és már a sokadik csókot nyomta ajkaimra, de továbbra is ugyanazt az érzést érte el vele, amivel megőrjített. Meztelen mellkasunk összeért, a bőre meleg volt, és napbarnított, amivel engem is felmelegített. Elváltam rózsaszín ajkaitól, és ügyetlenül kezdtem keresgélni nadrágjának gombjait, egy ideig kuncogott tehetetlenségemen, de egy idő után megunta az kínzó várakoztatást, és segített nekem lehúzni magáról eszméletlenül szűk, fekete farmerját. Teljesen elveszítettem a józan eszemet, a testem irányított.

- Debbie, láss neki – nyögte szorosan összeharapott ajkaival. – Kérlek – motyogta. Talán ez volt az első kérlelő szó, amit, Louis kiejtett a száján. Ravaszul mosolyogtam rá, majd őt utánozva, én is beleharaptam az alhasába, összevonta szemöldökét, és összeszorította szemeit. 

Megfogta mind a két csuklómat, és visszahúzott magára, majd átpördült felettem, így újra ő volt felül. Önelégült vigyor ült az arcomon, mikor szembe találtam magam szigorú tekintetével, képtelen voltam nem megmosolyogni. 

- Játszol velem? – búgta mély, komoly hanggal. Kigombolta apró barna shortomat, valamivel gyakorlottabb, és rutinosabb mozdulattal, mint ahogy én tettem azt az ő farmerjával. Kezei végig siklottak egész testemen, akaratosan megemeltem csípőmet, ujjaival a melltartóm kapcsát kereste, mikor kopogtatást hallottunk Louis szobaajtaja felől. 

- Bassza meg! – szitkozódott Louis halkan, és leszállt rólam, felegyenesedett és a ledobott gatyájáért nyúlt. 

Felültem az ágyon, és megkíséreltem lesimítgatni eszméletlenül kócos hajamat, sikertelenül. 

- Vártunk valakit, tudod, hogy ki jöhetett? – kérdeztem, miközben én is a szétdobált ruháim keresgettem, a shortom megtaláltam az ágy tövében, de pólóm sehol se volt. 

- Gőzöm sincs – mérgelődött. –Nem emlékszem, hogy megbeszéltem volna bármit is – sürgető pillantásokat vetett rám, amíg én mindig az elhagyott ruhadarabom után kutattam. – Igyekeznél?! – förmedt rám Louis, mire felháborodva néztem rá. 

- Ha tudnám, hová hajigáltad el a ruháim, sokkal könnyebb lenne! – magyaráztam széttárt kezekkel, mire a mogyoróbarna hajú srác megforgatta kék szemeit. A kezembe nyomta fekete pólóját, amíg ő maga félmeztelen maradt. 

- Vedd ezt fel! – utasított, mire kérdőn néztem rá. 

- Minek?! Már nem ’menő’, ha fehérneműs nők flangálnak a házadban? – kérdeztem cinikusan. 

- Figyelj, bárki lehet az, lehet, hogy Andrew, vagy rosszabb esetben a húgom. Nincs sok embernek bejárási engedélye a házamba. Vedd fel – nyomatékosított, majd az ajtaja elé sétált, megvárta, hogy felvegyem a vékony fekete anyagot, majd ajtót nyitott. 

A küszöbön egy lezser öltözetű hollófekete hajú srác ácsorgott, kissé kigombolt inggel, és kék farmer gatyával. Néhányszor már láttam őt itt, általában azért jár ide, hogy Louisal játszanak, valami undorító zombis játékot, miközben megeszik a hűtő egész tartalmát.

Louis egy hatalmasat nyelt, kissé dadogva, zavartan kezdett beszélni, mivel még zihált az ágyban történtek miatt, pontosan úgy, ahogy én is. Haja kócos volt, barna tincsei ziláltan díszelegtek a feje tetején.

- Te meg miért vagy itt? – mellkasa szaporán mozgott, fel és le, miközben a fiatal srác válaszát várta.

-  Megbeszéltük, hogy ma átjövök, nem emlékszel? Szexeltetek? – kérdezte, a nevetés szélén állva a sötétbarna szemű fiú, gátlások nélkül ejtette ki a száján ezt a szót, egyáltalán nem zavartatta magát, remekül szórakozott rajtunk.

Louis kínosan felröhögött. 

- Dehogy is! Komolyan eltudsz képzelni vele?! Ezt mégis miből gondoltad? – rázta meg a fejét, mintha semmit sem értene. Nem értettem a viselkedését, rosszul esett a tagadása, és az, hogy így beszélt rólam. 

- Mindketten ziháltok, és izzadtak vagytok, az ő haja borzalmasan kócos, és mintha láttam volna már rajtad ezt a fekete pólót, ami rá feltűnően bő. Te pedig… félmeztelen vagy, nem is beszélve arról a női felsőről ott a padlón - mutatott rá az elhagyott pólómra, mire gyorsan felkaptam a földről. – Vagy mostanában női pólókat hordasz? Ruhatárat cseréltél? – kuncogott.

Kínosan oldalra húzta száját, miközben felsorolta az összes érvet, amit csak felhozhatott ellenünk.

- Ő azért kócos, mert most kelt fel, én pedig mindig félmeztelen vagyok. Amúgy se tartozok neked magyarázattal! Inkább fogd be haver, és hozz egy pár sört a hűtőből, aztán kezdhetjük  – mondta Louis, a srác pedig megadva magát felemelte kezeit, és elhagyta a szobát. 

Louis megpördült, és rám nézett.

Csalódott voltam, és dühös is egyszerre, tudtam, hogy Louisról volt szó, talán túl naivan álltam hozzá, és hittem benne, hogy megváltozott a kettőnk kapcsolta, de tévedtem. Bocsánatkérően nézett rám, éppen elindultam a szobából, úgy, mintha semmit se jelentett volna, de elkapta a kezem.

- Debbie, várj…- próbált megállítani, de kezeimet kitéptem a fogsága alól.

- Ne érj hozzám inkább – próbáltam távolságtartó maradni. 

Éreztem, ahogy tekintete lyukat éget a hátamba, mikor kilépek a szobája ajtaján, nem volt szükségem a magyarázkodására, nem vártam meg, hogy ő is kilépjen az ajtón, a szobámba szaladtam, és az ágyra vetődtem. 

***

Órák óta ültem a szobában, igyekeztem elütni a szabadidőm jelentős részét a munkával, friss hírek után kutattam, és cikkeket írtam belőlük. Rendszerint megint csak jelen volt a beszűrődő zombi hörgések zavaró hangja, ami egy idő után elcsendesedett. Az esküvő lázban égtem, miután végeztem a munkával, elkezdtem nézegetni a szebbnél szebb ruhákat, amik arra vártak, hogy valaki kibérelje őket egy estére, viseljék, vagy akár táncoljanak benne. Kiskorom óta az egyetlen vágyam az volt, hogy abroncsos ruhákba öltözhessek, és ez végre beteljesülhet majd Adam esküvőéjének napján.

Padlónyikorgást hallottam meg a folyosó felől, már a járásából felismertem, hogy Louis az, megállt az ajtóm előtt, majd bekopogott, és benyitott.

Figyelmen kívül hagytam, továbbra is a laptopomat nyomogattam, oda se figyelve rá.  Leült mellém, először a kijelzőre nézett, majd rám.

- Elmondanád, hogy mi a franc ütött beléd, Debbie? – értetlenkedett, mire az ujjam egy pillanatra megállt a pötyögésben, figyelmem a fiúra szegeződött. 

- Sose veszed magad észre?! Az zavar, ahogy beszélsz rólam mások előtt Louis, megalázó, nem is beszélve arról, hogy mennyire nem igazak a szavaid. – ráztam meg a fejem felháborodottan, mire halkan felnevetett. – Egy seggfej vagy Tomlinson – forgattam meg a szemem a gyerekes reakciójára.

- Te tényleg komolyan vetted, azokat, amiket oda kint mondtam Macknek? – vigyorgott. 

Szemeimmel őt szuggeráltam, és próbáltam megérteni a helyzetet. – Nem gondoltam őket komolyan – magyarázkodott, de csak rosszalló tekintetet kapott válaszul. - Figyelj Debbie, neki nem kell tudnia rólunk, egyáltalán nem tartozik ez rá – mondta Louis. 

A ’rólunk’ szóra automatikusan összeszorult a gyomrom, érdekes érzéseket váltott ki belőlem ez az egyetlen szócska, amit kiejtett a száján. 

- Akkor se kötelező seggfejnek lenned – erősködtem továbbra is. Bocsánat kérően felemelte kezeit, de az arcán továbbra is az az idegesítő mosoly ült.

KÉRDÉSEK:

1. Van olyan szereplő, akit nem szívesen láttok a történetben? Aki kevésbé színpatikus, vagy akár ellenséges?
2. Akad-e olyan, amit esetleg szívesen megtudnátok a két főszereplőről?
3. Melyik az a három szó, amivel jellemeznétek Louist, és Deboraht?
4. Van bármi a blogban, ami esetleg nem tetszik nektek, vagy kifejezetten zavaró?
5. Melyik volt idáig a kedvenc részetek, és miért?

Mindenkinek előre is köszönöm, aki veszi a fáradtságot és válaszol a kérdésekre, hatalmas ölelés! <3 :)

Megölsz

Sziasztok Lányok, meghoztam a legújabb részt!!! :D Egyszerűen hihetetlenek vagytok, a két rész között rengeteg díjat kaptam, amiket mind nagyon, nagyon köszönök, ahol tudtam, ott megköszöntem őket külön chatbe is. Hihetetlen, hogy most az egyszer sikerült időben megírnom egy részt, bevallom már hajnali kettőkor kész volt, de gondoltam elég lesz csak reggel kiposztolnom, hiszen csak én vagyok az egyetlen olyan idióta aki hajnalba olvasgat, és írogat. Nem is rabolnám tovább az időtöket, jó olvasást, remélem tetszik majd, ha igen, mindenképp írjátok le a véleményeteket kommentbe, vagy chatbe, köszönöm. :) <3 

Kicsit megdöbbentem a hír hallatán, ugyanis nem igazán állok közeli kapcsolatba Adammel, ellentétben Sueval és Cloeval, akik szinte legjobb barátjuknak mondhatják Adamet. 

- Komolyan? –kérdezek vissza megszeppenve, de mikor eljut az agyamig az információ mosolyogni kezdek. – Hiszen ez nagyszerű! – örvendeztem, mire a lányok bólogatni kezdtek, szintén egy hatalmas vigyorral az arcukon. 

Ezek után nem következhetett más, minthogy kitárgyaljuk az esküvő összes kis részletét, aminek Louis látszólag egyáltalán nem örült, folyamatosan nagyokat sóhajtott, hangot adva, annak, hogy mennyire is unja magát. Olyan volt, mint egy hatalmas óvodás, aki nem tud uralkodni magán, a szemeit forgatta, és feltűnően sokat mozgolódott mellettem. 

- És neked ki lesz a kísérőd Debbie, van ötleted? – kérdezte Sue, mire a magasba emeltem jobb szemöldököm, és értetlenül pislogtam az előttem ülő két lányra. 

- Feltétlen kötelező kísérőt szereznem? – húztam oldalra a számat kínosan, mire Sue és Cloe sejtelmesen összenéztek. 

- Természetesen kötelező, nem nézne ki túl jól, ha mi fiúval az oldalunkon lépkednénk Adamék után az oltár felé, te pedig mögöttünk battyognál egyedül, nem igaz? – magyarázta Cloe, mire rájöttem, hogy igaza van, ezért bólintottam egyet. 

- Nos… Ebben az esetben, nincs ötletem…- mondtam. Gondolkoztam, hogy kit kérhetné fel, de mivel nem olyan rég költöztem Californiaba, ezért nem volt túl sok lehetőségem válogatni. – Nektek kik lesznek? – próbáltam ötletet meríteni. 

- Nekem Josh lesz, a bátyám. – felelte Sue, majd belekortyolt a pohara tartalmába.

- Ami azt illeti… - kezdett bele Cloe, teljesen vörös arccal. – Nekem az egyik közeli fiú ismerősöm lesz, nem ismeritek még, kedves srác, a neve Ethan. – tördelte az ujjait a sötét barna hajú lány, majd összébb húzta magán a bőr kabátját. 

Gyanús pillantásokat küldtem Cloe irányába, tisztán látszott rajta, hogy többről van szó, mint közeli fiú ismerős, de végül úgy döntöttem máskorra halasztom a faggatózást. 

- Majd szerzek addigra valakit. – rántottam meg a vállam nem törődöm stílusban, mire Louis rám kapta a tekintetét. 

- Én nagyon szívesen ott lennék. –vágta rá, majd egy magabiztos mosolyt küldött felénk. 

- Ezt elcseszted, mert nem hívtak meg. – válaszoltam úgy, hogy közbe rá se néztem. 

- Biztosan megoldható, majd beszélünk Adammel, szerintem, jó ötlet. – mondta Sue, mire nagyra nyíltak szemeim. 

- Lehet, hogy mégis csak jobb ötlet lenne, ha egyedül battyognék mögöttetek majd. – arcomon erőltetett mosoly volt, miközben a többieket szuggeráltam. 

- Szerintem jól mutatnátok együtt. – mondta Cloe, miközben Sue helyes fejrázással helyeselte. 

Nem tudtunk mit válaszolni rá, ezért csendbe voltunk, mikor Louis feltűnően ásított egyet, mire mindenki rákapta a tekintetét. 

- Álmos vagyok. – mondta ki a szavakat úgy, mintha csak egy sóhajtás lett volna. 

Felvontam a szemöldököm, és kérdőn néztem rá. 

- Még csak… Hét óra van. Louis, nem vagyunk hetven évesek, és semmi megterhelőt nem csináltunk ma, csak bowlingoztunk… - magyaráztam, mire megforgatta kék szemeit. 

- Tudom, de lefárasztottál! – nyafogta hisztérikusan, majd lecsúszott a székén.

Mélyet sóhajtottam, majd a lányokra néztem, akik figyelték a széken ülő, álmos Louist. 

- Sajnálom csajok, de Louis így is életveszélyesen tud vezetni, szóval nem kockáztatom meg, hogy még el is aludjon közbe. Megígérem, legközelebb nem hozom magammal! – próbáltam magamra cibálni a kabátomat, amíg beszéltem, addig Louis kifizette a számlát, és szinte észrevétlenül, de mégis felvágósan nyújtott át egy summás összeget a pincérnőnek borravaló gyanánt.              

Miután elbúcsúztunk, Cloetól és Suetól haza indultunk, viszonylag gyorsan hazaérkeztünk, ami csak is Louis száguldó sebességének volt köszönhető. 

Szokatlan módon Louis az udvaron parkolt le, a garázs helyett, gyorsan szállt ki a kocsiból, én pedig követtem őt egészen az előszobáig. Levettem a könnyű, vékony farmer kabátot, mire Louis forró tenyerét éreztem meg csípőmön, gyorsan megpördített, majd szembe találtam magam vele. Vészesen közel hajolt hozzám, az orrunk egymást súrolták, a homlokunk teljesen összeért, és a légzésünk keveredett. 

- Nem akarsz kicsit felpörgetni? – hangja mélyebb volt, mint a megszokott, lecsukott szemekkel beszélt, miközben a fal felé tolt, és válaszomra várt, éreztem, ahogy a hideg fal a hátamnak nyomódik, amibe beleborzongtam. 

Képtelen voltam a válaszadásra, teljesen elakadtak szavaim, Louis a kezemért nyúlt, amiket összekulcsolt, majd azt is a falnak nyomta.

Az eddig tétovának tűnő, hezitáló fiúból hirtelen tört elő a vadság, nem volt szükség szavakra, feleslegessé váltak, amikor erősen csókolt meg, olyan szenvedéllyel, amennyire csak lehetett. Tettei ismeretlen érzést keltettek bennem, bársonyos nyelve az enyém köré fonódott, amíg én az oldalán végig szántottam az érzékeny bőrt körmeimmel. Louis elhagyta ajkaim, és a fülem mögé nyomott egy puszit, hallottam a légzését, ami még inkább növelte bennem a vágyat, kicsi foltokban megszívta az érzékeny, vékony bőr felületet a nyakamon, mire tudatosult bennem, hogy ezek nyomokat fognak hagyni maguk után, kicsi, lila foltokat. 

Éreztem, ahogy Louis kicsit megemelt, mire a fülembe suttogta az instrukciókat, hogy kapaszkodjak fel rá. Eleget téve a kérésének a csípője köré fontam lábaim, karjaim pedig a nyakát terhelték, lábaim hajlatánál tartott meg egyik kezével, a másikkal pedig a csípőmet fogta, miközben ajkaink egy pillanatra se hagyták el egymást. A sötét folyosón botorkáltunk Louis szobája felé, minden lépésnél megálltunk egy pár másodperces csók csatára, szóval csak araszolva haladtunk, gyakran neki mentünk a bútoroknak, ledöntve egy-egy törékeny tárgyat a helyükről, de ez a legkevésbé se zavart minket az adott helyzetbe.

Végre elértük a hatalmas ágyat, ami fehér takaróval volt fedve, Louis óvatosan tett le, kiszolgáltatott voltam előtte, felém hajolt, csípőjét a lábaim közé fúrta, miközben éreztem, hogy ujjaival a pólóm aljával játszadozik. Tenyerével a vékony anyag alá nyúlt, és puha ujjbegyeivel az oldalam simogatta, majd megelégelte a kínzó játékot, és egy hirtelen mozdulattal, húzta le rólam a kék anyagot, és valahová az ágy mellé dobta. Beharapta csóktól duzzadt ajkait, miközben csillogó tekintettel nézett végig rajtam, alig hallhatóan nyögött egyet a látvány miatt, majd kicsit megharapta a köldököm alatti bőrt, aztán megnyugtatta egy forró csókkal a fájó felületet. Eszembe jutott, hogy nem az alkalomhoz illő, gyönyörű, csipkés fehérnemű van rajtam, de feleslegesen volt erre gondolni, a fiúk nem figyelnek ilyesfajta részletekre, szóval gyorsan el is hessegettem ezt a gondolatot.

Megelégeltem Louis csókjait amiket a bikini vonalamon hagyott, ezért felhúztam magamhoz, és változtattam a helyzetünkön, a csípőjén ültem, hajam az arcomba lógott, ezért oldalra dobtam a vállamra a tincseim. Louishoz hasonlóan én is lecibáltam róla a felesleges anyagot, és ugyanarra a sorsra jutott, mint az én pólóm is. Kezeimet végig húztam mellkasán, amit tetoválások fedtek, hallottam, ahogy kapkodja a levegőt, élveztem, ahogy ezt tehetem vele, ahogy irányíthatok, és kínozhatom őt érintésemmel. Louis a csípőmet fogta, majd a fenekemre vezette kezeit, és erősen belemarkolt, mintha csak sürgetni akarna, csípőmmel körözni kezdtem, mire a sötét szoba ellenére is láttam, ahogy összeharapja ajkait.

 - Debbie, megölsz. – nyögte Louis, mire reflexszerűen mozdult meg csípője, akaratosan szorított magához, derekamnál fogva. Elmosolyodtam kijelentésére, nem csak őt kínoztam ezzel, hanem magamat is. 

Csípőre tett kezek

Sziasztok! J Újra itt, a legújabb résszel, nehezen tudom csak elhinni, mennyi támogatást kapok tőletek, nagyon aranyosak vagytok mind a kommentekbe, mind pedig azok akik facebookon írtak nekem, nagyon köszönöm a sok kedves szót, mindenkinek nagy NAGY ölelés! J Ugyanígy a feliratkozók száma is szépen növekszik, amit úgy szint nagyon jó látni, 42-en vagyunk ami már így is csodálatos, sose gondoltam volna, hogy egyszer ez a blog felülkerekedik az előzőn, de nagyon örülök neki. Még egyszer köszönök nektek minden támogatást, továbbra is írjátok le nekem a véleményeteket, bármilyen formában, jó olvasást az új részhez! <3

Elővettem a telefonom a táskám oldalsó zsebéből, és láttam, hogy egy olvasatlan üzenetem érkezett Suetól. 

’’ El kellett jönnünk, de gondolom, észre se vettétek, annyira belemerültetek a játékba. Vagy nem is a játékba?! Beültünk kajálni valamit Cloeval, ha végeztetek egymással, csatlakozhatnátok hozzánk. A szembe lévő étkezdébe leszünk. ’’ 

- Megvannak már?! – kérdezte unottan Louis, miközben megkísérelte elolvasni az SMS-t, de gyorsan elkaptam a szeme elől a telefonom, és visszatettem a zsebembe. Kérdőn nézett rám, mire zavaromban elmosolyodtam.

 - Igen! – vágtam rá. – A szembe lévő étteremben várnak minket. – hadartam.

 - Remélem, hogy nem gondoltad, hogy odamegyünk. – nézett rám komolyan, a kócos barna haja mögül, de csak szigorú, rosszalló tekintetet kapott vissza.  – Figyelj Debbie, menjünk inkább haza. – közelebb lépett hozzám, mire képtelen voltam tartani magam, és makacs lenni. Apró résre nyíltak ajkaim, ahogy felém tornyosult, egyszerre éreztem biztonságot, szorongást, és vágyat iránta. A csillogó elsötétült tekintetből rögtön tudtam, hogy mit akart. Nem ért hozzám, távolság tartó maradt a közelség ellenére is, beharapta ajkait, majd megismételte magát. – Menjünk haza. - nagyot nyeltem, hogy erőt vegyek magamon.

 - Nem lehet Louis, megbeszéltem, hogy ma velük leszek. – mikor rájöttem, hogy képtelen vagyok tartani vele a szemkontaktust, úgy döntöttem, inkább mellkasán hagyom tekintetem. 

- Kit érdekel? – komoly maradt, de a szórakozottság ott csillogott szemeiben. Továbbra se néztem rá, tétováztam, hogy milyen választ adhatnék neki. Láttam, ahogy megmozdul a keze, és az államhoz ért. Két ujjal finoman tartotta az állam, majd felemelte, hogy a szemébe nézzek.

Pár másodpercig farkas szemet néztünk, éreztem mások tekintetét, ahogy minket figyelnek, de nem néztem félre, töretlenül tartottam a szemkontaktust Louisal. 

Félre söpörte a hajam a nyakamról, és szemügyre vette a meztelen bőrfelületet, ujjaival átfésülte hosszú barna tincseim, majd kezeit csípőmre téve közelebb húzott magához. 

Türelmetlen voltam, szaporán vettem a levegőt, és tekintetem cikázott hipnotizáló kék szeme és nedves rózsaszín ajka között. 

Jobb kezem a mellkasára helyeztem, és belekapaszkodtam a pulóver meleg tapintásába, amíg a balt a tarkójára helyeztem. 

Nem érdekelt a többi ember véleménye, akik azt gondolhatták, hogy a két fiatal hormontúltengésben szenvedő fiatal nem bírta ki a háló szoba nyugodt környezetéig, csókot kezdeményeztem.

Lágy volt, és végtelenül gyengéd. Mélyen felkavart, és a pulzusomat az egekig vitte. Ártatlan volt, bensőséges, felperzselt, ahogy hátradöntötte a fejemet, hogy felfedezzen, mintha most csókolóznánk először. 

Hosszas, még is rövidnek tűnő csók csatánk után közös megegyezés alapján elválltak ajkaink. A hiányérzetbe beleremegtem, észrevétlenül beharaptam szám sarkát, majd egy szót se szólva elhagytuk a bowling termet. 

Egymás mellett haladva közelítettük meg azt a gyorséttermet, amiről Sue írt az sms-ben, meglepő módon Louis nem hisztizett érte többet, sőt, egy szót se szólt, úgy látszott beletörődött abba, amit mondtam neki avval kapcsolatban, hogy ezt a napot a barátaimra szerettem volna szentelni. Bár ez a terv már rég kudarcba fulladt, akkor amikor Sue és Cloe itt hagyott minket, se szó, se beszéd. 

Mikor megérkeztünk, már az étterem ajtaja előtt érezhető volt a finom étel illata, amit már talán az épület falai is magukba szívtak. Éreztem, ahogy a kellemes fűszeres illatok, gyomor kordásra késztetnek. 

Amikor beléptünk, messziről megpillantottam a feltűnően integető Cloet, aki majd leesett a székéről, annak érdekében, hogy mindenképp észrevegyük őket. 

Magam után rángatva Louist, lehuppantunk melléjük a szembe lévő két üres helyre. 

- Nem hiszem el, hogy képesek voltatok ott hagyni minket. – néztem szigorúan Suera, és Cloera, akik csak összenéztek, majd elnevették magukat.

- Látszólag semmi szükség nem volt ránk, nagyon úgy tűnt, hogy remekül elvoltatok ketten. – mondta Cloe mosolyogva. 

- Amúgy se lett volna esélyünk se ellenetek! – legyintett Sue, majd az előtte lévő ételből vágott egy kisdarabot és diszkérten falatozta, még akkor is, ha az csak egy sült krumpli volt. 

Louisal szinte egyszerre bólintottunk helyeselve Sue kijelentését.

- Nem esztek ti is valamit? – kérdezte Cloe, mire újra korgó hasam válaszolt helyettem. 

- Jó lenne, én farkas éhes vagyok. – álltam fel, majd Louisra pillantottam. 

Hozzám hasonlóan felállt ő is, és együtt mentünk az ételekkel teli asztalhoz, ahol szinte versenyeztünk ki tud több ételt felhalmozni a tányérjára. Kiszolgáltuk magunkat, majd miután Louis fizetett visszamentünk Sue és Cloe asztalához. 

Letettük a tálcákat magunk elé, és enni kezdtünk. 

- Na és végül ki nyerte meg a játékot? – tette fel a kérdést Sue, miközben sejtelmesen mosolygott kettőnkre. 

- Természetesen én. – húztam ki magam büszkén, mire Louis mellettem halkan felnevetett. – Nem tudom miért engem nevetsz ki, mikor te voltál az a szerencsétlen, aki az utolsó körben egy bábut se tudott ledönteni. 

- Hihetetlen mennyire tudsz örülni egy győzelemnek… – forgatta szemeit Louis, de nem volt igaza, nem a győzelemnek örültem, hanem annak, hogy vele szemben nyerhettem. 

Kisebb csönd következett, mindenki némán eszegette az tányérján lévő ételeket, halk zene szólt, egészen kellemes hangzású halk zene. 

- Szóval, miért is jöttetek el a bowling teremből? – törtem meg a már kínosnak bizonyuló csendet, mire Cloe elvigyorodott.

- Nagyon jól elvoltatok együtt, és egy idő után már úgy éreztük, hogy zavarunk. – magyarázta a sötét barna hajú lány egy széles mosollyal az arcán.

- Dehogy is! – vágtam rá, egyáltalán nem zavartak, ahogy azt Sue is feltételezte észre se vettük az eltűnésüket. – Jobb lett volna, ha nem hagytok együtt Louisal. 

- Amikor átkarolta a csípőd. – kezdett bele Sue a lehető legkínosabb témába, mire éreztem, hogy már az első négy szó után teljesen elvörösödök. – Nem ellenkeztél! – furcsán mondta a szavakat, a lehető legjobban artikulált, hogy mindenki biztosan megértse. 

Abba hagytam a rágást is, és letettem a két evőeszközt a tányérom mellé, legyűrtem az étel falatot a torkomon, és éreztem, hogy éppen olyan vörös vagyok, mint a kis koktél paradicsomok a tányérom szélén.

Louis halkan felnevetett mellettem Sue kijelentésén, mire erősen rátapostam a lábára az asztal alatt, fájdalmasan felnyögött, de abba hagyta az irritáló nevetgélést. 

- Az nem az volt, mint aminek látszott…  - motyogtam tehetetlenül, de mindenki részéről csak egy sunyi vigyort kaptam válaszul, ezért jobbnak láttam témát váltani. – Nem tudtok valamit Adamről, kibékült már a jegyesével? – próbáltam határozott maradni.

- Persze, csak kicsit összekaptak. Tudod, elég sok feszültséggel járhat az esküvőjük megszervezése, stresszesebbek lehetnek. Beszéltem Adammel, állítólag megkapjuk a meghívókat hamarosan. – magyarázta Sue, majd izgatottan folytatta. - Alig várom, hogy koszorúslányok lehessünk! – ujjongott Sue szokatlanul magas, vinnyogó hangján. 

- Adam csak nem megkért, hogy legyetek koszorús lányok az esküvőjén? – értetlenkedtem, mire Cloe és Sue egyszerre vágtak értetlen fejet. 

- Hát neked még nem említette? Téged is megfog kérni rá, mi hárman leszünk azok.